A középosztály is beszáll a megélhetési versenybe Szirmai Márton Minimál című filmjében. A szatirikus rövidfilm egyfajta valóságshow-ba ágyazva mutatja be, milyen spórolási módszerekkel próbál talpon maradni egy döglődő kisvállalkozás vezetője, egy munkanélküli pályakezdő, egy kirúgott egyetemi tanár és egy kisnyugdíjas. Kísérleteikkel szinte kivétel nélkül kudarcot vallanak, így a groteszk versenyből a takarékoskodásban évtizedes tapasztalatokkal rendelkező versenyző kerül ki győztesként.

Szirmai Márton író-rendező egy ideje már dédelgette az ötletet, hogy filmre vigyen egy versenyt, ahol mindenki a túlélésért küzd. Elgondolását nem a mélyszegénységben élők, hanem a középosztály közegében valósította meg, hogy hitelesebben tudjon szólni, és a nézők is könnyebben magukra ismerjenek. A Minimál szereplői fiktívek, de a történetek valósak.

Az Eurostat tavaly decemberi adatai igazolják, hogy az utóbbi időben sokat emlegetett és talán saját bőrünkön is tapasztalt lecsúszás valódi: a magyar középosztály sérülékenysége nőtt az utóbbi években. Az EU 28 tagállama közül Magyarország a 6. legrosszabb helyzetben van a szegénység szempontjából: 2012-ben már a lakosság 32,4 százaléka volt kitéve szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának, míg 2008-ban még 28,2 százalék volt ez az arány. Ha a mérés pontosságában lehetnek is kétségeink, a tendenciában semmiképp.

A régiónkban ezt figyelembe véve nincs ilyen kedvezőtlen helyzetben egyik ország sem. Lengyelországban az itthonival ellentétes tendencia figyelhető meg, ott stabilizálódik, erősödik a középosztály, Csehországban pedig annyira más a társadalom szerkezete, hogy az EU-tagállamok közül a legkisebb, mindössze 15 százalékos a szegénység és kirekesztettség fenyegetésében élők aránya.

Eltart és megtart

Mégis mielőtt tényként kezeljük, hogy Magyarországon a középosztály egy része a szegénység felé sodródik, érdemes definiálni ezt a réteget, meghatározni, ki mindenki tartozhat bele. Bartha Attila, az MTA Társadalomtudományi Központjának kutatója szerint három kritériumnak kell teljesülnie ahhoz, hogy valaki a középosztályba sorolhassa magát.

Az első meghatározó elem magától értetődően az anyagi javak fogyasztása, illetve a jövedelmi- és vagyoni helyzet. Kérdéses, hogy az adott társadalom háztartási medián jövedelméhez vagy egy EU-s átlaghoz viszonyítjuk-e az anyagi helyzetet. (A medián jövedelem a legtipikusabb jövedelem, ugyanannyian keresnek az adott összeg fölött, mint amennyien alatta. A relatív szegénységi küszöböt ehhez mérten – a medián jövedelem 50-60 százalékában – szokták megadni – sa zerk.) A KSH 2011-es adatai szerint a háztartások fejenként átlagosan 990 ezer forintból éltek évente. A legszegényebb jövedelmi tized átlag 313 ezerből, a leggazdagabbak évi 2,3 millió forintból éltek bő két évvel ezelőtt.

A nettó átlagkereset, amely 2013 első három negyedévében a 150 ezer forintot közelítette a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében, kevésbé ad képet a társadalom valós anyagi helyzetéről, mivel eleve feltételezi, hogy valakinek van munkája. Pedig a magyar családok jövedelmének markáns részét képezik a különböző szociális juttatások és a nyugdíj. Reálisabb képet adnak viszont a jövedelmi-vagyoni helyzetről az ún. deprivációs tényezők (lásd keretes írásunkat).

A második változó, amely meghatározza a középosztályhoz való tartozást, egyfajta életforma, illetve habitus – mondja Bartha Attila. A középosztályba tartozó emberről feltételezhető, hogy érdekli a közélet, a politika, esetleg valamilyen civil tevékenységben is részt vesz. A középosztályra jellemző társasági szokások követése, a kultúrafogyasztás is fontos mutató, ha valakinek a társadalomban elfoglalt helyét vizsgáljuk.

A harmadik kritérium a biztonságérzet: a középosztályba tartozó ember bizonyos mértékig hisz benne, hogy az anyagi helyzete nem fog valamilyen drámai külső hatás eredményeként hirtelen megváltozni. Tehát racionálisan optimista, bízik a jövőjében, uralja az életét: nem túlzó mértékben, de hiteleket is mer felvenni – véli Bartha Attila. Ez a biztonságérzet nem jellemző azokra, akik a középosztály alsó határán élnek, közülük sokan megtapasztalhatták, hogy munkahelyük elvesztése, betegség, válás vagy más sorscsapás miatt milyen könnyű a lecsúszók közé kerülni. A középosztálybeli létformához hozzátartozik az is, hogy van egyfajta kapcsolati háló az egyén körül, amely megtartó erejével képes a lecsúszás kockázatát enyhíteni.

A középosztály tehát többdimenziós kérdés: lehet, hogy valaki hirtelen meggazdagodik, de nem kerül automatikusan feljebb egy társadalmi osztállyal, mert nem rendelkezik az életforma kellékeivel, vagy nincs meg a jellemző kapcsolati hálója. Ennek az ellenkezője is igaz lehet azonban: ha valakinek hirtelen csökken a jövedelme, mert például elvesztette az állását, a középosztály közege még sokáig megtarthatja.

Stiller Ákos

Ön melyik osztályba tartozik?

A Tárki 2010-es Társadalmi riportjában megjelent Kikristályosodó társadalomszerkezet című tanulmány egészen konkrétan írja le a társadalmi osztályokat. Mint az alábbiakból kitűnik, Kolosi Tamás és Keller Tamás felosztásában a legmeghatározóbb a foglalkozás és a társadalmi státus. (A társadalmi státus indexet többféle változóból – jövedelem, vagyoni helyzet, lakáskörülmény – számolják ki.)

Az elitbe tartoznak a közepes és nagyvállalkozók, valamint a szabadfoglalkozású értelmiségiek. A beosztott értelmiségiek és a felsővezetők közül csak azok kerülhetnek ebbe a csoportba, akiknek a társadalmi státus indexe a legfelsőbb decilisbe (tizedbe) tartozik.

A felső középosztályba sorolják azokat a felsővezetőket, akiknek a társadalmi státus indexe a legfelső decilis alatt van. Ide tartoznak továbbá azok a középvezetők, egyéni vállalkozók és gazdálkodók, akiknek a társadalmi státus indexét a legfelsőbb deicilisben határozták meg. A beosztott értelmiségiek közül azok kerülhetnek ebbe a társadalmi csoportba, akiknek a társadalmi státus indexük a 6-9. decilisbe tartozik.

A középosztályba azok a középvezetők, egyéni vállalkozók és gazdálkodók kerülnek, akiknek a legfelsőbb decilisnél rosszabb a társadalmi státus indexük. A beosztott értelmiségiek közül azokat vették ide, akik az 1-5. decilisbe tartoznak a társadalmi státusok alapján. Ebben a csoportban vannak az alsóvezetők és a többi szellemi (irodai) munkát végző személy. A szakmunkások közül azok kerülhetnek a középosztályba, akiknek a társadalmi státus indexük a három felső decilisbe esik.

Azok a szakmunkások, akiknek ennél rosszabb a társadalmi státus indexük, már a következő réteg, a munkásosztály tagjai. Ide tartoznak azok a mezőgazdasági munkások és szakképzetlen munkások is, akiknek a társadalmi státusuk legalább a 4. tizedbe esik.

A depriváltak osztályába azok a mezőgazdasági fizikai munkások és szakképzetlen munkások kerülnek, akik a társadalmi státus szempontjából az alsó 3 decilisben vannak.

A felosztásból feltűnően hiányzik az inaktívak tömege. Az ő esetükben a Tárki-tanulmány szerzői az utolsó foglalkozást vették figyelembe, a társadalmi státus indexük meghatározásánál viszont a jelenlegi helyzetükből indulnak ki.

És lőn középosztály

Tudományosan tehát meghatározható, hogy ki mindenki tartozik a középosztályba, de a nyilvánosságban használt középosztály fogalom – amelynek a lecsúszásáról olyan sokat hallani – sok szempontból egy teremtett, fiktív közösséget takar. Fontos szerepe van a politikai indíttatású identitásképzésnek, amikor jön egy politikai szereplő, és kijelenti, hogy ezt vagy azt az osztályt képviseli. A 2000-es évektől, főként a Fidesz retorikája miatt, újra elkezdtek a közéletben osztályokról beszélni. A politikában megjelent egy olyan osztályfogalom, mint amilyen a rendszerváltás előtt a munkásosztály volt – ez nem volt más, mint azon emberek közössége, akiknek a nevében a hatalmat gyakorolják.

A politikai kalkuláció abból indult ki, hogy ha a középosztálybelieknek osztálytudatot kölcsönöznek, és bizonyos tulajdonságokkal látják el őket, akkor azok elkezdenek hasonlóan viselkedni, hasonló módon gondolkodni – és szavazni. Akik középosztályban gondolkodtak, azoknak is az volt a motivációjuk, hogy minél nagyobb kört hasítsanak ki a társadalomból, szembeállítsák ezt a csoportot a másikkal, és kijelentsék, hogy ez a csoport a társadalom számára a leghasznosabb és egyébként a legnagyobb – és ők a nagyot képviselik.

Stiller Ákos

Amellett, hogy a második Orbán-kormány a retorikában a széles középréteg jólétét állította piedesztálra, az utóbbi évek szimbolikus politikai döntései – például az szja-rendszer átalakítása, a végtörlesztés vagy a családi adókedvezmény – a már meglévő jövedelmi egyenlőtlenségek növekedését segítették elő. Az egykulcsos adórendszer melletti fő érv, hogy ne büntesse, aki többet keres és többet dolgozik, hanem ösztönözzön munkára. Ám amikor a statisztikusok foglalkozási osztály alapján vizsgálják az egyenlőtlenségek alakulását, azt tapasztalják, hogy egy szakmunkás lehet akármilyen szorgalmas, a jövedelmi lehetőségei nem nagyon fognak változni.

A Tárki 2013-as adatai szerint, míg a legszegényebbek részesedése a társadalom összjövedelméből 3,1-ről 2,5 százalékra csökkent 2009 és 2012 között, a felső jövedelmi tizedbe tartozók részesedése kis mértékben nőtt. (A legfelső és a legalsó decilisek közötti szorzó 7,2-ről 9,0-ra emelkedett.) Ma másfélszer annyian élnek a 2005-ben meghatározott, a legalsó jövedelmi tized felső határánál kevesebb pénzből, mint 8 évvel ezelőtt.

Növekvő egyenlőtlenségek

Félreértés lenne azonban szimplán a Fidesz-kormány tehetőseket támogató intézkedéseivel magyarázni a társadalmi polarizálódást. A rendszerváltás idején erősödött meg az a tendencia, hogy eltűntek az egyenlőtlenségek alsó és felső korlátjai, amelyek a kádárizmusban még szilárdan álltak. 1990 után könnyebben lehetett lecsúszni, ahogy egy ideig egyszerűbbé vált a kiemelkedés is, ami azt is eredményezte, hogy a középen lévő tömeg csökkent. Bartha Attila szerint ugyanakkor a mobilitási csatornák a rendszerváltás után fokozatosan beszűkültek. Az oktatás, ami a késő Kádár-korban még segítette a feljebb lépést, mára gyakorlatilag sokkal erősebben konzerválja a társadalmi hátrányokat, ahelyett, hogy oldaná.

Hazavágta a középosztályt a gazdasági válság is – ez a világszerte érzékelhető tendencia különböző mértékben éreztette hatását, Görögországban például tömeges elszegényedést hozott az elhúzódó válság, míg Lengyelországnak e nehéz időszakban is sikerült erősítenie a középosztályát. Ennek ellenére a középosztály stabilitása nem elsősorban a gazdaság teljesítményétől és méretétől, hanem a társadalom szerkezetétől, a belső egyenlőtlenségektől függ – figyelmeztet az MTA kutatója. A magyar társadalom igen sebezhető, a szociális juttatások szerepe jelentős a családok jövedelmében.

A megkérdezett, részben név nélkül nyilatkozó szakértők egyetértettek abban, hogy a státuszukat legjobban az utóbbi évtizedekben a politikusok egyik fő célcsoportját jelentő nyugdíjasok őrzik, köszönhetően az inflációkövető nyugdíjemelésnek és a 13. havi nyugdíj bevezetésének. A közalkalmazottak rétegéből viszont sokakat fenyeget a lecsúszás. E nagyszámú csoportnál a felsőfokú végzettség és a stabil munkahely sem biztosíték egzisztenciájuk fennmaradására. Kulcskérdés, hogy mennyire képesek alkalmazkodni a változásokhoz, mernek-e váltani, esetleg külföldön szerencsét próbálni.