"A Nézőpont Intézet bemutatja a Magyarországról szóló külföldi média-megjelenésekről készített elemzését" – így szólt a meghívó, és a rendezvényen az intézet tartotta is a szavát: a termékbemutató jól sikerült, tucatnyi magyar újságíró mellett a három jelenlévő külföldi tudósító is illedelmesen hallgatta végig az ő munkásságukat is évértekelő előadásokat.

A jó hír az, hogy a két évvel ezelőttinél hangyányival pozitívabbra sikerült az ország-, ill. világjelentés, hogy így mondjuk. Ami annak köszönhető, hogy bár nem nőtt a "pozitív" cikkek száma, jóval kevesebb a "negatív" cikk, és főleg több a "semleges tartalmú" írás a külföldi médiában Magyarországról. (A negatív cikkekben az olasz sajtó viszi a prímet, tudjuk meg, éspedig "szelektív témaérzékenységük" miatt, például ezek az olaszok valamiért állandóan "a szélsőjobb vélt előretöréséről" írnak, de most jól kiszerkesztette őket az intézet.)

A rossz hír az, hogy ennek így, ebben a formában az égvilágon semmi értelme.

A kormány nézőpontjától (és közpénzek milliárdjaitól) közismerten független Nézőpont Intézet precíz kimutatásából ("a vizsgált nemzetközi sajtótermékek a 2013-as évben 6795 megjelenést közöltek Magyarországról, átlagosan havi 566 cikk jelent meg") ugyanis, bár a fenti három kategóriába sorolja be az általa nézett cikkeket, véletlenül sem derül mi, pontosan mitől lenne "pozitív", "negatív" vagy "semleges" egy adott írás. A jelentés végén hevenyészett "fogalommagyarázat" polaritásról beszél, de hogy milyen értékeket társítottak ezzel a három fogalommal, az homályba vész.

"Fontos a jelzők, a jelzős szerkezetek figyelése", ez segíti a besorolást, tudtuk meg a módszertan egyik jelentős elemét, miközben az egyik tabellából kiderül, hogy a műfajok szerinti megoszlásban messze a hírösszefoglaló vezet (4544 darab), utána nagy szünet, majd a tudósítás jön (760 darab), de csak 627 belső 173 külső véleménycikk szerepel a listán. Hogyan lehet egy, a nyugati sztenderd szerinti hírösszefoglaló, ill, tudósítás "pozitív", "negatív" vagy semleges", kérdem én? Hát az meg hogyan lehetséges, hogy a kormánnyal szemben kritikus hangokat ez a szakértői csapat negatívnak nevezi? Jól összekeverve az ország lejáratását a rezsimjükkel szembeni kritikával?

Magyarország valószínűleg az egyetlen állam a Földön, ahol helyettes államtitkár foglalkozik azzal, hogy levelekkel, blogon, Twitteren, és a közösségi média egyéb terein kvázi hivatalosan helyrebillentse a médiaegyensúlyt. Kumin Ferenc, akit Mráz Ágoston Sámuel azért hívott el, hogy "egyenesben reagáljon" a felvetésekre, először is örömének ad hangot: elmozdulás történt a "semleges" írások irányába, ez óriási előrelépés. Mert hogy javultak a gazdasági adatok, ezeket tehát nyilván csak "pozitívan" lehet közvetíteni.

Kumin számos példát hoz fel a nyugati sajtó torzításaira: a CNN pl. felfúj és veszélyesnek mutat be egy mogyoródi ifjúsági katonai tábort, az Al Jazeera English pedig két évvel ezelőtti idézeteket rak be egy, a magyar médiáról szóló cikkébe. Még rosszabb a helyzet a The New York Timesnál, amelyik valamiért kiemelten érzékeny a hazai antiszemitizmus kérdéseire, de elhallgatja a román köztévében leadott fasiszta verset: "Ha beírjuk a keresőbe, hogy Hungarian antisemitic, akkor oldalakon át kapjuk a találatokat", miközben a román TV3 ügyét teljesen elsikkasztotta – nevez meg egy konkrét kettős mércét Kumin.

A helyzet azonban annyiban is javult, hogy a kormány új eszközt talált az újságíró nevű probléma megoldására: meg kell találni, és el kell vele beszélgetni. A Csattanós Válaszokért Felelős Helyettes Államtitkár legalábbis többször említi, hogy megtalálták/felkeresték az imázsunknak ártó problémás újságírót (nem szó szerinti közlés), és megbeszélik vele a helyzetet. Esetenként meggyőzik. Úgyhogy hamar ki is derül, hogy többnyire alulinformáltság, a meggyőzés hiánya vagy csak nettó félreértés a dezinformáció oka. Mintha csak az bírálhatná a NER-t, aki nem jutott minden infó birtokába. Elképzeljük, amint az Egyesült Államokban egy helyettes államtitkár levadássza és felkeresi az Obamát bíráló francia, német tudósítókat, hogy felhívja a szíves figyelmét a szikár állami tényekre.

"Media ≠ PR" – pillantok az egyik külföldi tudósító füzetére: ő egy óra alatt összesen ennyit jegyzetelt.