szerző:
Kósa András

Van, aki a politikát tudatmódosítónak tartja, és bevallottan elvonási tünetei lesznek; más úgy véli, a parlamenti évek alatt megtanulta, hogy a hatalom mindenki gerincére hatással van. A távozó országgyűlési képviselők között vannak, akik már 1990-ben is a Parlamentben ültek, és vannak olyanok, akiknek csak ez a ciklus adatott meg. Eltérő életutak, különböző világnézetek, de a vélemények egyvalamiben megegyeznek: a magyar politika színvonala folyamatosan romlik.

A búcsúzó újoncok

Vágó Gábor (az LMP színeiben került be 2010-ben, de nem indul újra): Én igazából nem készültem sehogy a képviselőségre, arra sem, hogy akár több cikluson keresztül a parlamentben üljek, de nagyon komoly tanulási folyamat volt ez a négy év. Például abból a szempontból, hogy megtapasztalhattam, hogy változik meg egy csomó ember hozzáállása a környezetemben csak attól, hogy úgy gondolták, „lettem valaki”. Úgy érzem, ennek a négy évnek a tetőpontja az a december 23-i tüntetés volt a parlament előtt, amin több ezren vettek részt, pedig a karácsony előtt egy nappal szerveztük. A mélypont viszont az, hogy hamar rá kellett döbbennem: próbálkozhatunk bármivel, nem fogjuk tudni megreformálni azt a rendszert, amit a Fidesz felépített, gondolok például a parlament működésére. Az azért végig nagyon jó volt, hogy éreztem az emberek támogatását. Ebből a szempontból sajnos azt kell mondanom, történelmileg az LMP a legrosszabb pillanatban jutott be a parlamentbe.

Amiért sokan emlékezni fognak majd Vágó Gáborra: bajusz, láncok, tiltakozás
©

Osztolykán Ágnes (szintén LMP, szintén nem folytatja): Amikor képviselő lettem, tudtam, hogy nem lesz elég egy parlamenti ciklus ahhoz, hogy a munkánk valamennyire is beérjen. Azt gondoltam, a mutatott teljesítmény alapján nagyjából automatikus lesz majd, ki folytatja négy év után, és ki nem, de nagyon hamar megbicsaklott ez a hitem, lehet, hogy kicsit naiv voltam. Úgy érzem, valóban tudtunk egy új színt, új stílust hozni a parlamentbe, ez nagyon jó volt, az viszont nagy csalódás, hogy szembesülnöm kellett vele: Magyarországon a választók nagy része még mindig úgy érzi, hogy a politika valami tőle teljesen távol álló dolog, amit rá kell hagyni a politikusokra, nekik nincs közük hozzá. Amíg ezen nem fogunk tudni változtatni, semmi nem fog változni.

Osztolykán Ágnes: "kicsit naiv voltam"
©

Mielőtt képviselő lettem, azt gondoltam, kétféle ember van: akire hat valamilyen módon a hatalom, és akire nem – most úgy látom, hibás volt ez az előfeltevés. Van, akinek könnyebben hajlik meg a gerince, másnak nehezebben, de senki nem tudja magát a hatalomtól függetleníteni. Most úgy látom, aki nem fél attól, hogy mi lesz vele, ha már nem lesz politikus, az tud igazán politikus lenni – mert könnyebben ki is tud lépni adott esetben. Mindig szerettem volna belekóstolni ebbe a világba, és örülök, hogy megadatott a lehetőség, de azt is be kell látnom, ezek nem azok az évek voltak, amikor hatásosan lehetett volna dolgozni. Az LMP szakadásáról azt gondolom utólag, a csapat egy része az egész politikát szerette volna megreformálni, a másik úgy döntött, inkább a baloldalt – mindketten kudarcot vallottunk.

Szilágyi Péter (az LMP szakadása után a Párbeszéd Magyarországért Pártban folytatta, de nem lesz jelölt): Nagyon nagy élmény ez a négy év, és nagyon optimista voltam, amikor bekerültünk: akkor reális esély volt szerintem arra, hogy az LMP támogatottsága 15 százalék körül stabilizálódik, de sajnos elég hamar elkezdődtek a kudarcos döntések, jött a lejtmenet. Számomra ennek a négy évnek a csúcsa egyértelműen az volt, amikor a parlament bejáratához láncoltuk magunkat: egy kis pártként bekerültünk a nemzetközi hírekbe is, az akciót követő demonstráción több ezren voltak. Ugyanakkor hamar szembesülnünk kellett azzal is, hogy a befogadó közeg hiányzott ahhoz a fajta politikához, amit mi szerettünk volna, különösen a parlamenten belül.

Szilágyi Péter: "új színt hoztunk a parlamentbe"
©

Lenhardt Balázs (jobbikos képviselő volt, de 2012 novemberében kizárták): Alapvetően optimista vagyok, így hittem magamban, hogy több cikluson keresztül fogok tudni majd a parlamentben dolgozni, de be kell látnom, egyben naiv is voltam. Annyira mindenképpen, hogy hamar rá kellett jönnöm: a hatalmi játszmák sokkal keményebbek, mint képzeltem, ezekben viszont nem akartam részt venni, így körön kívülre kerültem. A csúcspont egyértelműen a 2010. június 4-i Trianon-emléknap volt, a mélypont pedig az, amikor szembesülnünk kellett vele, hogy a kormánypárti képviselők 80-90 százaléka anélkül szavaz meg bármely törvényt, hogy a legcsekélyebb fogalma is lenne annak tartalmáról. Akár a titkárnőik is szavazhatnának a fideszesek helyett, nem lenne semmi különbség.

Lenhardt Balázs "nagy pillanata": kidobták az uniós zászlót Gaudi-Nagy Tamással (aki szintén nem lesz képviselő) a Parlament ablakán
©

A veteránok, akik kiszállnak

Csóti György (1990-ben MDF-színekben jutott be a parlamentbe, most a Fidesz-frakcióból vonul vissza): Mindig nemzetpolitikával foglalkoztam, úgy érzem, 25 évvel ezelőtt az alapkérdésekben nem volt vita kormány és ellenzék között, nagyon sajnálom, hogy ez fokozatosan megbomlott, ma már össze sem lehet hasonlítani a hangnemet, a politizálás természetét az akkorival. Több, nagyon felemelő pillanat is volt a számomra ebben az időszakban: mindjárt az első akkor, amikor Antall József 1990-ben az MDF országos gyűlésén elmondta azt a híres mondatot, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni.

Csóti György szerint 1990-ben még sokkal mérsékeltebb volt a hangnem
©

De ugyanígy nagyon szép volt megélni azt a határozatot, is, ami a Nemzeti Összetartozás Napjává tette június 4-ét, nem feledve persze a dátumhoz kötődő tragédiát. Szintén nagyon örültem, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvényt megszavazhattam. A mélypontot ugyanakkor egyértelműen az őszödi beszéd, és az azt követő zavargások, majd a rendőri atrocitások jelentették, valamint Gyurcsány Ferenc egész tevékenysége.

Nagy Gábor Tamás, aki 1990 óta a Fidesz tagja: Megtisztelő, hogy négy cikluson keresztül részt vehettem az Országgyűlés munkájában, és 1998 óta egyéni képviselőként képviselhettem az I. kerületieket.  A legemlékezetesebb azt volt, amikor 2000. január 1-jén, az új évezred első napján a Szent Koronát elhelyezték az Országház kupolacsarnokában, de felemelő érzés volt részt venni azon a szavazáson is, amikor a 2010. májusában megalakult Országgyűlés az egyik első döntéseként, nagy egyetértéssel elfogadta a kedvezményes honosításról szóló törvényt. Történelmi igazságtétel volt ez a határon túli magyarok számára a jogfosztottság évtizedei és a 2004. december 5-i népszavazás után.

Nagy Gábor Tamás útja is kivezet a Parlamentből, de ő polgármesterként folytatni szeretné
©

A mélypont ugyanakkor a számomra az volt, amikor tavaly júniusban, a földtörvény elfogadásakor a Jobbik-frakció tagjai erőszakosan feltódultak az elnöki pulpitusra és hangerővel próbálták megakadályozni a szavazást. Számomra ez az akció volt a parlamentarizmus legdurvább megcsúfolása. Mostantól polgármesterként dolgozom tovább, és feladat akad bőven. Zajlik a Budai Vár és környéke közlekedésfejlesztési projekt, amelynek első ütemében a Várbazárhoz kapcsolódó feladatokat végezzük el, majd a Lánchíd utca felújítása következik. Február elején kezdtük meg a Szentháromság tér felújítását. S emellett természetesen segítem Rogán Antal kampányát. Unatkozni tehát nem fogok.

Lendvai Ildikó, aki 1994 óta képviselő az MSZP-ben: Én hülye vagyok, mert parlamentfüggőségem van. Húsz évig voltam képviselő, ez volt a leghosszabb munkahelyem egyhuzamban, és biztosan elvonási tüneteim is lesznek, így amint lehet, beszerzek majd egy szakértői belépőt, és be fogok járni a karzatról nézni az üléseket. Persze tudom, hogy így is nagyon rossz lesz, hogy nem szólhatok bele, de azért nem szakadok el a politikától teljesen. Az MSZP Programtanácsában továbbra is dolgozom majd, a részvételi demokrácia erősítéséért, és egy online portálon és egy napilapban is állandó rovatom van már, így írni fogok majd a parlamentben történtekről. Az utolsó nap mindenkitől elbúcsúztam, odamentem Navracsics Tiborhoz is, akivel sokáig együtt voltunk frakcióvezetőként politikai ellenfelek, és tőle is elköszöntem. Nagyon kedvesen válaszolt: így egy fél percre akár egy normális parlamentben is érezhettük volna magunkat, aztán persze kiderült, hogy ez a nap is produkálja mindazt az őrületet (elég csak az EU-s zászlók kidobására gondolni az ablakon), amihez sajnos lassan hozzászokhattunk.

Lendvai Ildikó: a politika tudatmódosító szer, elvonási tüneteim lesznek
©

Ebből a szempontból az egész 20 év egyfajta lejtmenet, romlás volt. A legjobb élményem az volt, amikor a 2002-es (sokak által nem várt) választási győzelmünk után az alakuló ülésre besétáltunk a Nagy Imre szobortól, egyik oldalamon Medgyessy Péterrel, a másikon Kovács Lászlóval. A legrosszabb pedig az, amikor 2007-2008 fordulóján láttam magam „lógni a vason”, amikor már annyira eldurvult a tüntetések hangneme, hogy egy alkalommal a Kossuth-tér minden lámpaoszlopára egy-egy akkori kormánypárti politikust akasztottak fel jelképesen, köztük engem is. Egészen bizarr látvány volt. Azt szoktam mondani: a 20 év alatt egyre kevesebb lett a humor, és egyre több a papír. Szörnyű, hogy a képviselők nagy része ma már csak felolvasni képes a felszólalását.

Kovács László (1990-ben jutott be először a parlamentbe, most is az MSZP-frakció tagjaként vonul vissza): Számomra szerencsére nagyon sok sikert hozott ez a 25 év, de ha ki kell emelnem néhányat, akkor talán első helyen a '94-es és 2002-es választási győzelmünket említeném, mert mindkét alkalommal ellenzékből sikerült nyernünk. Mivel a 2002-es kampányt pártelnökként csináltam végig, ez talán még kedvesebb a számomra. Ma is örülök, hogy akkor visszaléptem Medgyessy Péter javára, mint miniszterelnök-jelölt, mert így azokat a választókat is meg tudtuk szólítani, akiknek én túl baloldali voltam, és azokat is, akiknek ő nem eléggé. Külügyminiszterként a NATO-csatlakozás előkészítése mellett a Romániával és Szlovákiával megkötött alapszerződésekre vagyok büszke, mert ezekre politikai ellenfeleink gyakran hivatkoztak kormányon, pedig akkor hazaárulónak neveztek minket.

Kovács László szerint a 98-as vereségük volt a mélypont
©

A mélypontot egyértelműen az 1998-as vereségünk jelentette, már csak azért is, mert a Fidesz úgy nyert, hogy elképesztő demagóg módon azt állította a kampányban, hogy az 1995-ös Bokros-csomag a második világháborúnál is nagyobb pusztítást okozott az országnak, pedig tisztában voltak vele, hogy szükség volt rá, és a gyümölcseit is ők aratták le: három hónappal a választások után már azzal büszkélkedtek, hogy Magyarország a világ legstabilabb gazdasága. A másik ilyen téma Bős-Nagymaros ügye volt, ahol ugyanilyen demagóg módon támadtak minket, de ők sem tudtak kormányon sem akkor, sem most kezdeni a problémával semmit. Ekkor kezdődött az a romlás, ami elvezetett a politikában az „elmúlt nyolc évezéshez”, ami szintén hazugság.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A kormánytól függ, sztrájkol-e szerdán a szociális ágazat

A kormánytól függ, sztrájkol-e szerdán a szociális ágazat

A végrehajtás hírére kifizette Juhász Pétert a Pesti Srácok

A végrehajtás hírére kifizette Juhász Pétert a Pesti Srácok

Gáztámadás: hogyan gazdagszik Mészáros a rezsipénzeken?

Gáztámadás: hogyan gazdagszik Mészáros a rezsipénzeken?

A nagyi is tudni akarja, mi az a Tinder

A nagyi is tudni akarja, mi az a Tinder

Gulyás Gergelynek fiatalon Torgyán József volt a kedvenc politikusa

Gulyás Gergelynek fiatalon Torgyán József volt a kedvenc politikusa

Karambol az Árpád hídnál, egy rendőr megsérült

Karambol az Árpád hídnál, egy rendőr megsérült