szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor még napsütésben mondta el, hogy új lehetőségek előtt állunk, amit április 6-án kell megfogni. A délután első főszereplője a szél volt, a baloldali nagygyűlést lemondták, és inkább két hét múlva tartják meg. Budapesten több száz jobbikos vonult, majd nagygyűlést tartottak a Deák téren. Mesterházy és Vona is kihívta tévévitára Orbánt.

Most érkezett

Habony Árpád is Orbánnal ünnepel

Tudósítónk a Nemzeti Múzeumnál összegyűlt tömegben fedezte fel a kormányfő tanácsadója. Habony Árpád gyerekkel a karján sétál az emberek között.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
7 8 9 10 11 12 13

Befutott a Kossuth téri menet

A Nemzeti Múzeumnál egyesült a két tömeg.

Az LMP a Pilvaxba ment

Schiffer Andrásék a Pilvaxban tartanak megemlékezést. Ez várta ott őket.

Rendőrök és biztonságiak felügyelnek

A Kossuth térről vonuló menet élén fekete autókban minden bizonnyal állami vezetők utaznak, majd következnek a huszárok, és végül az emberek. Tudósítónk a Nemzeti Múzeumtól azt jelentette: bár a "Kossuth tériek" még nem értek át, máris nagyon sokan vannak. Több helyen kihangosítókat és kivetítőket helyeztek el. A rendőrség mellett egy bizonyos Valton Security emberei koordinálják a rendezvényt.

Sokan mennek a múzeumhoz

A Bajcsy-Zsilinszky úton már nagy a tömeg a Nagymező utcától az Erzsébet térig.

Kétharmad

A Kossuth téren lévőknek olyan kétharmada indult el a Nemzeti Múzeum felé, jelenti tudósítónk. Szerinte sokan valóban kifejezetten a térre voltak kíváncsiak, nézelődnek, sétálnak, babakocsit tolnak, kutyát sétáltatnak, az Orbán-beszédre már nem is mennek át.

A köztársasági elnök díszszemlét tart

Íme ez a garzonméretű zászló

Schmitt Pál is a téren beszélget

A bukott köztársasági elnök a Báthori utca sarkán beszélgetett egy ismerősével, nem volt rendőr, nem volt testőr. Aztán beültek egy autóba, és elmentek.

Dugó az Astoriánál

Munkatársunk beszámolója szerint Budapest alapvetően kihaltnak tűnik, kivétel a Nagykörút, illetve a Rákóczi út, ahol a Nemzeti Múzeum felé tartókat látni. Nagyobb csoportokban mennek, zászlókkal, ünneplőbe öltözve.

Autósok figyelmébe! A Rákóczi útról az Astoriánál csak a Deák tér felé lehet fordulni, se az Erzsébet híd felé, se a Nemzeti Múzem irányába nem lehet menni. Na, ettől már dugó van.

1
7 8 9 10 11 12 13
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!