„Akinek hosszabb, az a nagyobb tudós" – Szexizmus az egyetemen
Egy évvel az egyetemi hallgatólányok listázásának botránya után még mindig tényező-e a szexizmus az egyetemeken? És ha egy „basznivaló egyiptológus” elindul fölfelé a tudományos hierarchiában, vajon meddig juthat? Ön tapasztalt már munkahelyén, egyetemén szexizmust? Töltse ki kérdőívünket!
„Aranyos kiscsaj, dugni akar.” „Pistánakvaló:)” „szeretne óvodás lenni, de akkor hiányozna neki a szex” „dugnivaló kis butácska bombázó” „jó segg sok barátnő kevés ész” „ordasgecijónőbazzeg” „kisdugnivaló” – a „basznivaló egyiptológus” mellett a fentebbiek is szerepeltek az ELTE-BTK HÖK hallgatókról készített 2009-es, tavaly nagy port kavart listáján.
Ennek nyilvánosságra kerülése után mégis több olyan hangot lehetett hallani, hogy a női hallgatók szexuális tárgyként emlegetése puszta diákcsíny. Vagy egyszerűen nem elég jelentős probléma a származási és politikai adatok gyűjtéséhez képest. És hogy eltereli a figyelmet a valóban lényeges gondokról. Így nemcsak a lista leplezetlen szexizmusa, hanem annak elnéző fogadtatása is felhívta a figyelmet arra, hogy milyen helyzetben vannak a nők az egyetemen. Most, bő egy évvel a listabotrány után változott-e a szituáció, vagy ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk?
Az a bizonyos üvegplafon
Ha a „basznivaló egyiptológus” elindul fölfelé a tudományos hierarchiában, vajon meddig juthat? A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai között ma 281 férfi és 17 nő található, miközben Magyarország 67 felsőoktatási intézménye közül csak 11 élén áll női rektor. Habár az ELTE BTK-n dolgozik a legtöbb női oktató, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy az adjunktusi fokozat az utolsó, ahol a nők és férfiak aránya kiegyenlített: a listabotrány idején 97 nő és 92 férfi szerezte meg ezt a fokozatot. A következő lépcsőn, a docensi poszton már csak 71 nőt és 104 férfit találni, az egyetemi tanárok között ez az arány még rosszabb, ugyanis 103 férfi mellé 23 nő társul. A vezetői pozíciókban – nem meglepően – hasonló arányokkal találkozunk: 16 intézet közül csak egy bír női intézetvezetővel, míg 70 tanszékvezetőből csak 19 nő.
Hajlunk rá, hogy lényegtelen és ártatlan dolognak tekintsük az apróbb szexista gesztusokat, azonban ezek a rejtett és természetesnek vett mechanizmusok eredményezik, hogy nagyon kevés esélyük van a nőknek docensi fokozatnál feljebb kerülni a ranglétrán, miközben azt is csak a férfiaknál lassabban érhetik el. Egy kis utánaszámolással az is könnyen belátható, hogy a nyugdíjazás korhatára szinte kizárja az egyetemi tanári kinevezést, és ez a számokon is tükröződik: csak a professzorok egyötöde nő.
Elmaradt kézfogás, esetlen bókok
Joó Mária (habilitált egyetemi docens, ELTE Filozófia Intézet) nem érzi, hogy a kezdeti felháborodás igazi változást hozott volna a nők egyetemi helyzetében. Nemcsak a strukturális változásokat hiányolja, hanem a listázott diákok részéről is érdektelenséget tapasztal már, bár szerinte ennek nagy része inkább félelem. Való igaz, a jogi lépéseket szorgalmazó diákhangok hamar elsikkadtak. Legfelül is ugyanezt tapasztalni: Joó a tanárok közötti szexizmus szemléltetésére a tanszéki értekezlet példáját hozza fel. Azokon a férfiak férfiakhoz szólnak, a nőkkel udvariasságból el sem kezdenek vitatkozni. Gyakran inkább kihagyják őket a tudományos diskurzusból, és csak bókolnak, vagy a családról kérdezgetnek. Már az sem egyértelmű, hogy fognak-e kezet a férfiak a nőkkel. A docens megerősítette, hogy a férfi akkor is a férfinak intézi a tudományos kérdést, ha a nő jobban ért az adott témához. Ez a tendencia általánosan megállapítható: a konferenciákon is elsikkadnak a női hozzászólások, amikor a férfiak a másik férfi eszmefuttatását viszik inkább tovább.
Balogh Lídia (MONA Alapítvány) tapasztalata alapján a női előadókat szigorúbban tartják az időkeretekhez, míg a férfiakat hagyják túlfutni beszéd közben. Ugyanígy a kísérletek bizonyítják azt is, hogy eltérő módon ítéljük meg ugyanazt a publikációt, annak függvényében, hogy férfi vagy nő írta-e. Ebből következik, hogy előbbiek publikációit gyakran jelentősebbnek tartjuk a nők tanulmányainál. Joó Mária szerint mindez tükröződik az előléptetéseken: az ilyen szavazások alkalmával általában nem ellenőrzik az óraadói kompetenciákat és a publikációs listát, hanem a hétköznapi tapasztalatra hagyatkoznak, ahol a férfidominancia érvényesül. Joó Mária azonban a tudományos előrejutás rendszerét alapjaiban megkérdőjelezi, szerinte az oktatói tulajdonságokat is latba kéne ilyenkor vetni, hiszen a nőket a gyermeknevelés is akadályozza a folyamatos publikálásban, az ő karrierjük többször szakad meg. „Ez egy férfiakat preferáló tudományos világ. A publikációkat hosszra mérjük, és akinek hosszabb, az a nagyobb tudós” – vonta le a konklúziót.
Tudatosabb hallgatók
Az oktatók alatti szinten, a doktori iskola hallgatói között – saját elmondásuk szerint – a ritkán elhangzó„Viszlát, Drágám” frázisokon kívül kevésbé érvényesül a szexizmus. Vida Katalin pszichológus, PhD-hallgató szerint jelentősebb akadályt jelent esetükben az ageizmus, vagyis a kor szerinti diszkrimináció keveredése a szexizmussal. „Fiatal lányként nehéz kompetensként feltűnni” – véli. Ugyanakkor a katedrához jutás elengedhetetlen feltétele a határozott kiállás, ez a nők esetében mégis ellentmondásos. Kutatások bizonyítják, hogy teljesen azonos önéletrajz alapján, az asszertív nőket ellenszenvesebbnek ítélik a férfiaknál, így kevésbé alkalmazzák őket. „Ez klasszikusan a 22-es csapdája: ha nem vagy elég határozott, nem vesznek fel, ha túl domináns vagy, akkor nem leszel szimpatikus, és ezért fognak mellőzni” – állítja Vida.
Már a sikeresen elért apróbb egyetemi lépcsőfokok után sem szokatlan, hogy elindul a pletykálás arról, a kutatólány esetleg szexuális viszonyban áll-e a témavezetőjével vagy bírálójával. Joó Mária szerint ez is egy indok lehet, amiért a férfi oktató inkább el se vállalja a diáklány mentorálását, csak hogy elkerülje a zaklatás árnyékát is. Ezek az apróbb lépések már a karrier kezdetén megakadályozhatják a tudományos előbbre jutást. Ezzel párhuzamosan tabuként kezeljük a tényleges vagy kevésbé direkt szexuális zaklatást, például, ha visszautasítás után a férfi oktató szakmailag is ignorálja sértettségében a hallgatót vagy kutatót. Mindez viszont nehezen észlelhető, mert ez a jelentős probléma "zárt ajtók mögött" jelentkezik.
Balogh Lídia megbízott oktatóként alapszakos diákokat tanít. Véleménye szerint a listabotrány óta tapasztalható némi változás a BA-s hallgatók hozzáállásában. Azelőtt például teljesen az elejéről kellett magyarázni a szexizmust a nem sokkal korábban a felsőoktatásba került fiataloknak. Sokan nem értették, nem tapasztalták, vagy egyenesen menőnek találták. „Most sokkal nagyobb a tudatosság, kevesebb a kuncogás vagy az elzárkózás" – meséli Balogh. Alapszakos fejjel azonban talán még kevésbé tudatosítják a nők, hogy a szemináriumokon sincs rendben, ha „kishölgynek” szólítják őket. A folyamat legalját a lista szemléletét tükröző buli-plakátok vagy akár az egyetemet népszerűsítő videók képi világa jelenti, amelyek alapján nyilvánvaló, hogy okos férfiak és nagy mellű nők járnak az adott karra.
Akkor mégis mit tehetünk ellene?
Vida Katalin szerint nem feltétlenül hatékony stratégia a női egyenjogúságért való küzdelemben, ha a nők számon kérik a szexizmust az apró, mindennapi gesztusokban, és konfrontálják vele az ott jelen lévő férfiakat. Ez könnyen ellenállást szülhet, hiszen fenyegetésként élhetik meg, és bűntudatot ébreszthet bennük. Ráadásul kutatások szerint a nagyon erősnek észlelt szexizmus a nőknél is önbizalomhiányt okoz „Nem szoktam szóvá tenni, ha rám adják a kabátom, bár néha persze elnevetem magam tőle” – mesélte. Vida inkább az intézményes megoldások híve. „Érdemes arra figyelni, hogy a strukturális változásokat szorgalmazzuk. Azt gondolom, így hatékonyabb” – jegyezte meg a kvótákkal és szabályzatokkal kapcsolatban. Szemán Dénes (PhD-hallgató, kutatási asszisztens, ELTE, Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ) szerint viszont ez kétirányú folyamat, és a mindennapi tapasztalatok szexizmusára is reagálni kell. „Meg kell törni a konszenzust azzal, hogy megkérdőjelezzük a helyzeteket, így kizökkentve őket az otthonosságból és bizonyosságból” – vélte Szemán. „Mindig hatékonyabb, ha olyantól érkezik az üzenet, aki valamiben megfelel a társadalmi nemek elvárásának” – mondta el Vida arról, hogy kommunikáljunk a kényes kérdésekről. Tehát idomulni kell a nőiesség elvárásaihoz is, hogy komolyan vegyék a mondanivalót, és „ne tűnjünk UFO-nak”.
Mivel egyéni szinten sokkal nehezebb szembefordulnunk a szexizmussal, intézményes válaszokra is szükség van annak kiküszöböléséhez, tehát az odafigyelés kellő, de nem elégséges feltétel. A bölcsészkaron pedig van jó ideje esély egyenlőségi program, mégsem vetődött fel a női-férfi esélyegyenlőség kérdése. Joó Mária elmondta, hogy személyesen próbált intézkedni az illetékeseknél a női esélyegyenlőségi program érdekében, ám nem járt eredménnyel. Ezzel szemben a CEU-n a szenátus határozatot hozott arról, hogy a tudományos események szervezése során törekedni kell a gender arányok kiegyenlítésére. Szembeötlő a különbség az ELTE és a CEU vagy a Corvinus között a hallgatói érdekképviseleti szervezet tekintetében is. A két utóbbin ugyanis több, különböző ügyeket képviselő „párt” működik, többek között női hallgatói csoport is létezik - csakúgy, mint külföldön. Továbbá – habár az ELTE Bölcsészkar pár szakán tanítják a társadalmi nemek (gender) problematikáját – úgy tűnik, a szak akkreditálása egyelőre eredménytelen, és itthon kizárólag a CEU-n működik ez a mesterszak.
Miért olyan nagy baj az, ha meg akarja dugni?
A férfiak és nők felelőssége kölcsönös a nők elleni szexizmusban, illetve az észlelésének hiányában. A lányok is tehetnek róla, mivel könnyebb a kisebb ellenállás irányában menni, a fiúk között pedig gyakran cinkos összekacsintás tapasztalható, és a kérdést félvállról veszik. „Mintha a szexizmusnak nem lenne jelentősége. Ennek az oka, hogy a rasszizmusra és az antiszemitizmusra már van érzékenységük, azt jobban megdolgoztuk” – vélte Szemán Dénes. A felismerést az is nehezíti, hogy az egyetemen hallgató-kutató nők tudós, emancipált nőként tekintenek magukra, így a látszat-egyenrangúság miatt sokkal bújtatottabban jelentkezik a szexizmus. A férfiak tudatosságával kapcsolatban Szemán elmondta, hogy ellentmondásos egy férfinak kampányolni a nőket érő szexizmus ellen, "de még mindig jobb úgy férfiasnak látszani, hogy kiállunk a szexizmus ellen, mint szexistának lenni". A kérdés ugyanakkor inkább az, hogy mennyire lesz cinkos a dologban, például nevet-e egy szőkenős viccen. Balogh Lídia szerint a humor jó módszer a reflektálásra. „Ilyenkor látszik, hogy a szexizmus nem vicces, meg nem menő, hanem szánalmas” – mutat rá. Tehát könnyen felismerhető a probléma, ha egyszerűen kifordítjuk a szexista helyzeteket: a professzorok ingét vajon megdicsérnénk-e a folyosón elhaladva?
| TTK- s fiúk és BTK-s lányok? |
| A témáról az elmúlt évben két vita is szólt a bölcsészkaron. Az X Kommunikációs Központ és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség által rendezett "Jó segg, sok barátnő, kevés ész": A nő helye az egyetemen fantázianevű kerekasztal-beszélgetésen kitértek az általános iskolák kérdésére is. Már az általános iskolában is tapasztalható, hogy a tanárok más elvárásokat támasztanak a diákok elé nemi sztereotípiák alapján. Szemán Dénes pszichológus szerint látnunk kell, hogy csak a nagy számokban, milliós mintán van különbség a férfi és női kompetenciák között, de mindennapokra lefordítva nincs. Vagyis a nemeken belül a változatosság nagyobb, mint nemek között. Szabó Mónika szociálpszichológus hozzátette, hogy a férfi-női kompetencia közti különbségtétel legitimáló tudományos mítosz. Az egész az iskolában kezdődik, ahol erősen ott a szocializáció. Egy a témához hozzászóló biológus az evolúciós pszichológia ellen érvelve elmondta, hogy az agy is nevelhető feladatokra. A sztereotípiának eloszlatására jó kezdeményezés a Lányok napja projekt, aminek keretei között IT-s nyílt napokra viszik a pályaválasztás előtt álló lányokat. |
Kérdőív nőknek! Ön tapasztalt már munkahelyén, egyetemén szexizmust? Töltse ki tesztünket!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
