Lezsák Sándor hun és türk tudatúakkal őrzött hagyományokat

Lezsák Sándor szerint a Kurultáj az elmúlt években beszédes fogalommá nemesedett és azt üzeni: mi magyarok is a "kincses Kelet" örökösei vagyunk. Az Országgyűlés alelnöke erről a Kurultáj magyar törzsi gyűlés szombati ünnepélyes megnyitóján beszélt Bugacpusztán.

  • unknown unknown
Lezsák Sándor hun és türk tudatúakkal őrzött hagyományokat

Lezsák Sándor, a rendezvény fővédnöke hangsúlyozta: a Kárpát-medencében immár népmozgalommá fejlődött Kurultáj harmadik alkalommal teremt találkozási lehetőséget a hun és türk tudatú népeknek a Bács-Kiskun megyei településen.

Rámutatott: a Kurultáj szó nem csak gyűlést, de élő hagyományt, erkölcsi tartást is jelent. Maga az esemény pedig a rokontudatú népek lelki egyesítésének színhelye: van, volt és lesz, amelynek célja hozzásegíteni a ma emberét a közös múlt felismeréséhez - fogalmazott a fideszes politikus. Lezsák Sándor azt is hangsúlyozta, a találkozó szellemisége Kelettől Nyugatig több mint 140 millió embert érint, a népi diplomácia eszköztárával kapcsolatot épít, bemutat és emlékeztet, ugyanakkor kivet magából minden hatásvadász politikai érdeket és megnyilvánulást.

 

MTI Fotó / Ujvári Sándor

Szólt arról, hogy az elmúlt évezredekben természeti és politikai katasztrófák szakították szét a hun és türk tudatú népeket, ám e távolságot legyőzve a Kurultáj az élő, személyes közösségi kapcsolatok lehetőségét teremti meg számukra.

Az ősök tudása, kultúrája közös kincs, mely nem csak sajátunk, de a világörökség része is egyben - mondta Lezsák Sándor, megjegyezve, hogy a népek közötti kapcsolatok ápolásában új korszakot nyitott az internet és a közösségi oldalak sokasága. Ezek kiaknázása fontos a Kurultáj kapcsolati tőkéjének bővítése szempontjából, a virtuális tér azonban nem pótolja a személyes találkozás élményét - hívta fel a figyelmet.

 

MTI Fotó / Ujvári Sándor

Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke a megnyitón arról beszélt: a találkozó újra fellobbantja a testvéri szeretet lángját a rokontudatú népek között. Köszöntőjében méltatta a magyarság erejét, jelezve, őseinknek köszönhetően nem csupán túléltük az elmúlt évszázadokat, de testvérnépeinket is képesek vagyunk méltó módon vendégül látni. Napjainkban a magyarságnak "szellemi rendszerváltásra" van a legnagyobb szüksége - fogalmazott az alapítvány vezetője.

A Magyar Turán Szövetség szervezésében Bugacpusztán péntektől vasárnapig tartó Kurultáj magyar törzsi gyűlés a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe, egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója. Az eseményen 26 rokon nemzet és mintegy 120 csapat vesz részt, köztük Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is képviseltetik magukat.

A háromnapos Kurultájon több mint ötven programot rendeznek. Ezek keretében hagyományőrző seregszemlére, harci bemutatókra, lovas versenyekre, íjász programokra, a magyar–hun-avar örökséget reprezentáló kiállításokra és népzenei programokra is sor kerül. A szervezők hatalmas jurtatábort építettek a rendezvény területén, ahol kézműves bemutatók, kézműves vásár, gyermekprogramok és tudományos ismeretterjesztő előadások is színesítik a látnivalók tárházát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.