Magyarországon évek óta nem tudta leközöltetni két korrupciókutató szociológus az egyik kutatásáról szóló cikket, az Egyesült Államokban viszont nemcsak megjelent egy rangos folyóiratban, de idén augusztusban elnyerte a szervezetszociológia területén mértékadó tudományos szervezet, az Academy of Management legjobb tavalyi cikkért járó díját is. Az amerikai bírálók nagy újdonságként fogadták a kutatást, és most úgy látják, hogy a korrupciót olyan megközelítésből sikerült bemutatniuk a magyar kutatóknak, amit még sose írt le senki. A vizsgálódásuk során megalkotott fogalomra az egyik amerikai bíráló például azt írta, hogy ez a felfedezés a legérdekesebb eleme a tanulmánynak, és ez valószínűleg olyasmi, amire a jövőben más kutatók hivatkozni fognak.

Jávor István, az ELTE Szociológia Tanszékének egyetemi docense és Jancsics Dávid, aki szintén az ELTE-n végzett szociológus, jelenleg a City University of New York kutatója a szervezeteken belüli korrupció működését próbálta meg tudományosan leírni a szervezetek hatalmi viszonyai alapján. Ehhez 42 mélyinterjút készítettek 2009 decembere és 2010 júliusa között felső vezetőkkel, középszintű menedzserekkel és szakemberekkel, alacsonyabb beosztású alkalmazottakkal, politikusokkal és oknyomozó újságírókkal. (2012-ben mindkét kutató írt a hvg.hu korrupcióval foglalkozó cikksorozatába, Jávor cikke itt, Jancsicsé itt olvasható. Arról, hogy mi idézi elő Magyarországon a korrupciót, itt olvashat.).

A tanulmány megállapításaira sokan lehet, hogy legyintenek, mondván, „de hát ez evidens, ezt én is tudom, nem találták fel a spanyolviaszt a kutatók”, Magyarországon így működik a korrupció. Az elemzésnek viszont épp az adja a jelentőségét, hogy a korrupció ilyen valósághű, pontos leírására kevesen – sőt a kutatópáros állítása szerint rajtuk kívül mások nem is – vállalkoztak idehaza (hiszen konkrét esetek képezik a kutatás kiindulópontját). A tanulmány kiindulópontja lehet például annak, hogy egy szervezet felépítésénél mire kell figyelni ahhoz, hogy a korrupciót kizárják vagy minimálisra szorítsák a szervezet létrehozói (a cég tulajdonosai, esetleg állami szervnél az állam). Rámutat az anyag arra is, hogyan torzul el a hierarchikus irányítás, hogyan alakulnak a függőségi viszonyok, és hogyan válik átláthatatlanná a szervezet. De mintául szolgálhat azoknak is, akik a közbeszerzési kiírásokat bogarásszák, arra vadászva, hogy azokat kire írták ki, mely paraméterek, pályázati feltételek azok, amelyeknek csak egyetlen – már kiszemelt – pályázó fog megfelelni.

Jávor István és Jancsics Dávid díja

Jávor István

A díjnyertes kutatás eredményeit összegző cikk 2011-re készült el, de hiába próbálkoztak a Szociológiai Szemlénél és a Közgazdasági Szemlénél. Érdeklődtünk mindkét folyóiratnál, hogy miért zárkóztak el egy ilyen cikk megjelentetésétől. A Közgazdasági Szemle válaszolt főszerkesztője azt írta, szó sem volt elzárkózásról, csak a cikk tárgya és megközelítésmódja miatt átirányították a Szociológiai Szemléhez. Ott viszont Jávor István elmondása szerint majd egy évig nem bírálták el a cikket, elsikkadt, és még most is egy újabb bírálatra vár.

Jávor a hvg.hu-nak azt mondta, hogy idehaza ez a két folyóirat jöhet szóba a tanulmány publikálására, ezért nem is próbálták utána más folyóiratnál lehozni a munkát, de más lehetőségük sem adódott.

Cikkünk megjelenése után a Szociológiai Szemle főszerkesztője azt írta, hogy nem utasították el az írás közlését, de a bírálati folyamat valóban hosszúra nyúlt. Ugyanakkor köztudott, hogy komoly nemzetközi társadalomtudományi folyóiratok esetében a teljes bírálati folyamat általában 1-3 évet vesz igénybe – írta Medgyesi Márton. Ők ennél igyekeznek gyorsabban eljárni, de a magyar szociológus szakma kicsi, a kutatók túlterheltek, így előfordul, hogy a bírálati folyamat elhúzódik.

Mindenki sáros

A két magyar kutató által javasolt új szemlélet szerint a korrupt viselkedés és a szervezeten belüli korrupció nagymértékben attól függ, hogy milyenek egy szervezeten belül a hatalmi viszonyok és milyen olyan erőforrásai vannak a szervezetnek, amit esetleg illegálisan használhat fel valaki a saját javára, illetve értékesítheti a piacon.

Ilyen erőforrás lehet például a pénz, a pozíció, a mérlegelési jogkör és döntési lehetőség. Egy hétköznapi példa: a rendőr elfogad 10 ezer forintot és elengedi a gyorshajtót. Vagyis értékesít egy hatósági jogosítványt, és eladja, illetve átteszi a saját zsebébe a bírságkassza egy részét. Egy ügyintéző felgyorsítja egy építési engedély kiadását, és cserébe ő is kap valamit. Vagy egy hatóság vezetője segít elintézni egy cég adózási problémáját, és később a kapcsolatait felhasználva jó állást kap a piacon. A bonyolult adok-kapokot gyakorlatilag lehetetlen követni, csak annyi érzékelhető, hogy valami nem stimmel.

Egy budapesti belvárosi önkormányzati képviselő mesélte a következő esetet:

„Volt ez az épület, ami utcaképi védettséget élvezett, ami azt jelenti, hogy a homlokzatot meg kell tartani, de mögötte bármit lehet csinálni. Magasságot sem lehet emelni. Egyik nap az építkezésen a markoló véletlenül belebontott a homlokzatba. Emiatt az önkormányzat életveszélyessé nyilvánította az egész homlokzatot és le kellett bontani. Úgy tettek, mintha egy véletlen baleset lett volna, de ezzel megúszták az egész homlokzat-megóvási hercehurcát. A markoló vezetője talán még prémiumot is kapott.” (Részlet a tanulmányból)

Ezek azonban csak a gyakran emlegetett és sokat vizsgált esetek. A két magyar kutató szemléletében az az egyik fontos újítás, hogy a korrupció működésének megértéséhez nem elég azzal foglalkozni, hogy a kisrendőrt hogyan és miért „veszik meg”, vagy a nagybankár, a nagyvállalkozó, a politikus mit lop el. Azzal senki nem foglalkozik, hogy a szervezeten belül mi történik és mi teszi ezt lehetővé és hatékonnyá – mondja Jávor István.

Egy magáncég felső vezetője a középső szint korrupcióban való közreműködéséről így fogalmazott:

„Mindig szükség van beosztottakra, akik a korrupciót megcsinálják... és mindig találsz valakit, aki elvégzi neked a piszkos munkát. Ők is magasabbra akarnak jutni és ezért megcsinálják. Sokszor csak azért asszisztálnak a vezető korrupciójához, mert ez a ’nyugodt élet titka’. Megcsinálom azt, amit a főnök mond és a többi nem érdekel... szóval nem érdekük a konfliktus.”

Ahhoz ugyanis, hogy a korrupció hatékonyan működjön, szükség van a középső szint tevékeny hozzájárulására és korrumpálódására is. A két magyar kutató szerint ezen a szinten zajlik a korrupció oroszlánrésze, ők legalizálják a visszaéléseket és kapcsolják ki a belső és külső kontrollt az elit elvárásainak és a saját érdekeiknek, félelmeiknek megfelelően, hogy elkerüljék a saját lebukásukat és a főnökeikét.

Egy nagy állami vállalat HR menedzsere említette a következő esetet, amikor egy új felső vezető pozíciója megszilárdításához használta fel eszközként a korrupciót:

„Amikor az új vezérigazgató szemben találta magát egy kemény ellenállással a vezetők és szakszervezetek részéről, akkor elhatározta, hogy nem keménykedik többet. Nem ismert senkit egy olyan cégnél, ahol a vállalati kultúra teljesen a 70-es évek szocializmusát őrzi és mindenki legalább 20 éve ott dolgozik. Az egyetlen módja az volt, hogy legitimitást és szövetségeseket szerezzen magának, hogy néhány régi igazgatónak elnézte, hogy a saját sleppjüknek adtak megbízásokat. Ezek komoly tételek voltak, a gázolajbeszerzéstől, a gumi- és csapágybeszállításon keresztül a szegek beszerzéséig. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, először is lojális barátokat szerzett, akiket mindenki szeretett a cégnél. Másodszor ezek az igazgatók kiszolgáltatottá is váltak amiatt, hogy ő tudott az ügyeskedéseikről.” (Részlet a tanulmányból)

Jávor István

Így írják ki a pályázatokat

Vegyük például a közbeszerzéseket. A két magyar kutató szerint egy korrupciós helyzet általában nem olyan egyszerű, hogy egy szervezet vezetője vagy a politikus megállapodik egy baráti céggel, és a cég megkapja a megbízást. Ebben tevékenyen részt kell vennie egy apparátusnak is, amelyik érti, tudja, hogy miről van szó, és megoldja, hogy a közbeszerzés legális legyen, műszaki szempontból ne legyen szakmaiatlan, és jogilag is felépített legyen, amiben ott van a kiskapu, amit előre megbeszéltek a vezetőik.

Azt, hogy a résztvevők mit miért csinálnak ebben a rendszerben, egy bonyolult alkurendszer és hatalmi viszonyok határozzák meg. Ha kiírnak egy közbeszerzési pályázatot, ami arra van, hogy egy kiszemelt cégnek juttassanak állami pénzt, ahhoz az kell, hogy két vezető, például egy polgármester vagy politikai vezető megegyezzen a baráti vállalkozóval. Utána viszont a pályázati dokumentációt valakiknek úgy kell megírniuk, hogy az működjön. Ők a középszintű dolgozók, szakértők a minisztériumban vagy a hatóságnál, akik például kikeresik azokat a műszaki paramétereket, amelyek alapján a kiírás csak az X Kft.-re fog passzolni.

Egy magas beosztású kormányzati hivatalnok a következőképpen jellemezte a közbeszerzések testre szabását:

„Amikor kiírsz egy pályázatot, azt nem könnyű úgy megcsinálni, hogy a barátod nyerje meg... akkor elkezdődik egy ilyen pár hónapos kavarás. Ezalatt te keresed a barátod cégében azokat az apró jellegzetességeket, amik a pályázatban majd elvárásként fognak megjelenni. Például, hogy az elmúlt X évben ilyen és ilyen speciális szaktudással rendelkező emberek dolgoztak a cégnél... meg ilyenek. Eléggé óvatosan kell ezt csinálni, mert egyrészt ki kell zárnod a konkurenciát ezzel, de közben védve kell, hogy maradj. Ki kell alakítanod egy követelményrendszert, aminek csak a barátod felel meg. Az egész tenderdokumentációt rá kell szabni, de mondom óvatosan, mert vannak olyan projektek, amiket nem csak a Közlönyben, hanem uniós közlönyökben is meg kell jelentetni.” (Részlet a tanulmányból)

Előzetesen megkérdezik például a potenciális versenyzők körében, hogy kinek milyen referenciái vannak, kitalálják, hogy a baráti cégnek milyen egyedi műszaki paraméterei vannak, és azokat teszik bele a kiírásba. Lényegében ipari kémkedést végeznek. Megnézik azt is, hogy miben rossz a baráti cég, és azt nem teszik bele a pályázatba vagy csak alacsony pontozással. Erre a jelenségre Jávor István egy külön fogalmat is alkotott, és azt mondja, hogy a középszint korrupciós tevékenységének egyik fontos ismérve, hogy az elvárt eredmény érdekében technicizálja a kiírásokat.

Jancsics Dávid

A fogalom, amely az amerikaiakat lázba hozta

Az Egyesült Államokban most azt mondják, hogy a technicizálás jelenségének a leírása az egyik legígéretesebb tudományos gondolat a korrupciókutatásban.

A technicizálás jelensége azért nagyon érdekes, mert egyszerre biztosíthatja a kitűzött illegális célt, de az elkövetőket is védi. Ugyanakkor jól jelezheti is, hogy valami nincs rendben. Kívülről úgy néz ki, mintha műszakilag, gazdaságilag, jogilag ki lenne dolgozva a kiírás, de ha alaposabban megnézzük, rájöhetünk, hogy pontosan ez a kidolgozás eredményezte azt, hogy egy szereplőn kívül mindenki mást előre kizártak a pályázatból.

Jávor István szerint ez gyakorlatilag a közbeszerzések jelentős részénél így van Magyarországon. Ha például gépkocsi kell egy hatóságnak, akkor úgy írják ki a közbeszerzést, hogy a benyújtott ajánlatokban a gépkocsi mérete legfeljebb 3 centiméterrel térhet el a megadott mérettől, és aki ebbe nem fér bele, azt kizárják. Vagy ha emelő daru kell, akkor elvárás, hogy 37 méternél nem lehet alacsonyabb és 37 és fél méternél nem lehet magasabb.

Nagyon sok ilyen műszaki paraméterrel lehet játszani: a gép teljesítményével, kapacitásával, fogyasztásával, vagy ha ez nem elég, akkor egy meghatározott terhelés alatti fogyasztásával, mert a kiíró megtudta, hogy a többi versenyző erre a terhelésre nem végzett tesztet. Pedig semmiféle gyakorlati értelme nincs egy ilyen paraméternek. Vagy előfordult olyan is, hogy csak az a cég nyert egy pályázaton, amelyiknek legalább 5 éve dolgozó csatornatervező-mérnöke volt, miközben csak egy csatornahosszabbításról van szó.

El lehet ezt játszani gazdasági megtérülési mutatókkal, jogi feltételekkel, vagy garanciákkal is, és ha ez nem elég, akkor a súlyozással még lehet alakítani. Az egyik legegyszerűbb például az az eset volt, amikor egy pályázaton az a cég nyerhetett, amelyik az utóbbi három évben legalább egy 300 milliós szerződéssel rendelkezett az érintett területen. A nyertes egyetlen potenciális versenytársának csak 280 milliós szerződése volt ebből az időszakból.

A technicizálás azért érdekes, mert egyértelműen rámutat a középszint felelősségére: a szakmai végrehajtónak is vannak érdekei, fél a lebukástól, vagy erkölcsi aggályai vannak. Az ügyekért általában ez a szint vállalja a felelősséget, például sok mindent ezen a szinten írnak alá. A vezérigazgatónak legfeljebb politikai felelőssége van, az alsóbb szinteken álló elkövetők viszont, ha rosszra fordul a helyzet, börtönbe is juthatnak. Ezért nekik is vannak érdekeik.

A technicizálás nem csak azt jelenti, hogy a középvezetőt manipulálták a vezetői, hanem a saját érdekvédelmét is szolgálja. Itt, leegyszerűsítve például olyan alkuk vannak, hogy megcsinálom, amit kérsz, de cserébe én is kivehetem a magam részét. Vagy csak akkor vállalja, ha egy külső szakértő cég azt mondja, hogy ez a megoldás jó. Vagyis a végrehajtó védelmet kér, és saját zsebre is dolgozik: olyan baráti szakértő céget hoz, amelyik drágábban csinálja meg a szakértői munkát, és azon keresztül pénzt vesz ki az ügyletből.