Németh Miklós: “Úgy hívtak, the elephant man”

hvg.hu: Nem nagyon nyilatkozik, ha nincsenek kerek évfordulók.

Németh Miklós: Mindig szembejönnek a kerek évfordulók, ilyenkor kap kitüntetéseket az ember és ott jelen van a sajtó. Én világossá tettem, mikor távoztam, hogy itt a vége, mert az ember vagy visszaszáll a politikába, vagy ne pofázzon. Üzenni lehet, egy ideig üzengettem is, aztán feladtam, mert feleslegesnek éreztem. Tavaly megkerestek a fiaim, hogy apa, amit átéltél, meg amit tudsz, azt köteles vagy az unokáidnak filmre mondani. Kivettek tíz nap szabadságot és elindultunk Monokra a szülői házhoz, azon az útvonalon, amelyen a Skoda 120-assal is mentünk, a 3-as úton végig, mert Gödöllőig volt csak autópálya anno. Aztán ők összevágtak egy anyagot az unokáinknak.

hvg.hu: A határnyitásban játszott szerepe miatt díszvendég volt a hétvégén Berlinben a fal leomlásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségeken. Önnek melyik számít igazi határnyitásnak: a vasfüggöny jelképes júniusi átvágása, a páneurópai piknik augusztus 19-én, vagy amikor szeptember 11-én éjféltől a keletnémeteknek megnyitották Ausztria felé a határt?

N. M.: Amikor szoclib kormányok voltak hatalmon, akkor mindig a június 27-ét ünnepelték meg, akkor vágta át Horn Gyula és Alois Mock (akkori osztrák külügyminiszter – szerk.) a 30 méteren újjáépített kerítést. A színes fotókon látszik, hogy ez egy hamis vasfüggöny, mert hajlítható alumínium drótot vágnak át, kamuból középen van egy darab szögesdrót. Amikor jobbközép kormányok voltak, akkor a páneurópai pikniket ünnepelték, mint a vasfüggöny megnyitását. Én 25 év után úgy döntöttem, hogy szeptember 10-én éjfélkor szeretném ezt megünnepelni, és szeptember 10-ről 11-re virradó éjszaka meglátogattuk Wolfgang Schüssellel (volt osztrák kancellár – szerk.) a beteg Helmut Kohlt, aki erre azt mondta: na, végre, egyszer végre a napján ünnepeljük.

Németh Miklós, a főhős

Október 30-án volt a bemutatója Németh Miklós – Mert ez az ország érdeke című életrajzi könyvének, melyet a határnyitás történetét kutató Oplatka András jegyez. Az 1989 című doku (rendező: Anders Østergaard, Rácz Erzsébet) bemutatója Berlinben volt a hétvégén. Ez utóbbi kifejezetten Magyarországnak a vasfüggöny lebontásában játszott kockázatos politikai szerepét tárgyalja, az archív felvételeket is újszerűen használva. Ennek is Németh a főszereplője. A filmből kiderül az is, hogy a Kelet-Nyugat határzár ismert utolsó halálos áldozatát épp Magyarországon keresztül menekülve lőtte le egy határőr az osztrák határnál. A film berlini bemutatóján Német Miklós bocsánatot kért Gundula Schafiteltől, az elhunyt férfi élettársától, aki szintén ott volt a nézőtéren. Az 1989-et a Verzió Filmfesztiválon mutatják be november 13-án.

hvg.hu: Számít, hogy melyik a fontos és melyik az igazi dátum?

N. M.: Ez egy folyamat volt, amiben azt állítani, hogy egyik esemény fontosabb a másiknál, zagyvaság. Március 3-án találkoztam Gorbacsovval, akit ’83 óta ismertem. Öt fontos ügyről tárgyaltunk, az orosz katonaság kivonásáról, az atomrakéták leszereléséről, a vasfüggöny lebontásáról és a többpártrendszerről. Megkérdeztem tőle, mit fog tenni, ha elbontjuk a vasfüggönyt. Ez a kérdés nem érdekelte, a legnagyobb vita a többpártrendszer körül kerekedett. Annyit azért hozzátett, hogy a mi dolgunk, hogyan őrizzük a határt. A kulcsmondata az volt, hogy amíg ő ebben a székben ül, ’56 nem ismétlődik meg. Ahogy hazajöttem, elrendeltem a vasfüggöny bontását Rajkánál. Azért ott, mert ezt látta Vranitzky (Franz Vranitzky osztrák kancellár – szerk.) és a közelben állomásozó orosz hadseregcsoport és annak hírszerzése is: 3 és fél kilométer hosszan lebontottuk a vasfüggönyt, és nem volt tiltakozás, se telefon Moszkvából. Májusban tartottunk Hegyeshalomban egy nagy nemzetközi sajtótájékoztatót (május 2-ra a magyar külügy 30-40 nyugati újságírót meghívott, hogy bejelentse, a határzárat Magyarország nem újítja fel, hanem elkezdi lebontani – szerk.), de még itt sem volt semmilyen reakció Moszkvából. Ahogy a kapcsolódó kormányhatározat május 17-i hatálybalépése miatt sem tiltakoztak. Azért kellett gyorsan cselekednem, mert nem lehetett tudni, meddig stabil Gorbacsov széke. A június 27-i drótátvágás már a New York Times címlapján szerepelt, akkoriban jött Pozsgay a páneurópai piknik ötletével. Ekkor már voltak szökések át a határon, de meg volt tiltva a határőröknek, hogy fegyvert használjanak, és nem engedtem meg, hogy bárkit is hazatoloncoljanak, mert tudtuk, mi vár rájuk. Éreztük, hogy a páneurópai piknik az utolsó teszt. Még arról is gondoskodtunk, hogy a másnapi újságban fotók jelenjenek meg, legyen az egész publikus. Amikor erre sem jött reakció Moszkvából, tudtam, hogy Gorbacsov tartani fogja a szavát. Az idő szorított, becsléseket kaptam a menekültek számáról: 60 ezer és 120 ezer közötti létszámmal számoltak. Tudtam, hogy ennyi embert nem fogunk tudni ellátni, ha jön a hideg. Tehát ez egy tesztsorozat volt: kitapogattam, hogy mehetünk-e tovább, és szeptember 10-én megnyitottuk a határt. Júliusban volt egy csúcstalálkozó Varsóban: az azt követő sajtótájékoztatón a Kárpátok géniusza, Ceausescu tartott egy rövid sajtótájékoztatót. Papírról olvasta fel az aratási eredményeket, mire Gorbacsov odaszólt nekem, hogy ugye erre a magyarok is büszkék lennének. Majd megkérdezte, hogy vannak az NDK-saim a tóparton. Tehát már akkor tudott valamit.

hvg.hu: Nyilván nagyon sok anekdotája van. Sokat morfondírozik rajtuk?

N. M.: A londoni 10 évem alatt úgy hívtak, hogy "the elephant man". (Németh Miklós 1991 és 2000 között az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank alelnöki pozícióját töltötte be Londonban – szerk.) Évek múlva is visszaemlékeztem, hogy melyik bizottság, melyik napján volt valami előterjesztés, de azt nem tudom megmondani, mi volt rajtam tegnap. Én ezt tárolom.

hvg.hu: A rendszer megváltoztatása mennyire volt veszélyes játék? Keményvonalasak mindenütt voltak. Nem merült fel önben soha, hogy az életével játszik?

N. M.: Nagyon sok mocskolódás és fenyegető levél ért el hozzám, de a szüleimet is megtalálták. Volt, amikor csak azt írták, hogy lelőjük, mint egy kutyát. De kaptam a titkárságomra egy olyan levelet is, amelyben az újságból kivágott fejem, egy megrajzolt akasztófa, valamint az illető nagydolga volt benne. Egyszer féltem nagyon, amikor a Munkásőrséget mentem feloszlatni. Az volt az egyetlen eset, mikor a feleségem megkérdezte, hogy visszajövök-e élve. Kárpáti Ferencnek, az akkori honvédelmi miniszternek a Naphegyen (itt volt a Munkásőrség központi épülete – szerk.) dohányzás közben ezt elmeséltem. Azt mondta, van rá esély, hogy lelőnek, de garantálja, hogy akkor ebből az épületből senki nem jön ki élve. De ez ezzel jár: aki fél, az ne menjen politikusnak.

hvg.hu: Volt, amiről nem tudott, mielőtt kinevezték miniszterelnöknek?

N. M.: A nálunk állomásozó atomrakétákról fogalmam sem volt, az összes többi dologról tudtam. Azt is, hogy milyen gazdasági helyzetben van az ország.

hvg.hu: Miniszterelnökként a demokratizálódási folyamatot kellett elindítania, és eljuttatni az országot a többpártrendszerbe és a piacgazdaságba. Az rossz kérdés lenne, hogy elégedett-e. De 25 év után mégis hogyan látja, hová jutottunk?

N. M.: Nagyon sürgettek, hogy tűzzem már ki a választásokat. Én mondtam, hogy ne olyan gyorsan, mert semmi nincs kész. A piacgazdasághoz vezető ösvények ki voltak madzagozva, de még nem voltunk piacgazdaság, nem voltak még a pártok beágyazódva a társadalomba. De az új pártok mindenáron választásokat akartak. Az én két legnagyobb csalódásom az volt, hogy a kerekasztalt nem engedték, hogy társadalmi-szociális kérdésekkel foglalkozzon, és hogy nagy volt a sietség, nem voltak kijelölve az irányok. Amikor átadtam az országot, 20 milliárd dollár volt az ország adóssága, ebben benne volt az állam és a magánszektor adóssága is, 78 százalékban ott volt biztosítékul az állami és szövetkezeti vagyon. Most az állam adóssága 53 milliárd dollár, a lakosság és vállalatok adóssága 158 milliárd, és mindezek mögött 10,5 százalék az állami vagyon. Ma Magyarország erősebben privatizált ország, mint a kapitalizmus bölcsője, Anglia.

hvg.hu: És mi lett a baloldalból?

N. M.: Az MSZP nem végezte el a „bad godesbergi” szembenézést a múltjával és a népével (A német szociáldemokrata párt – SPD – 1959-ben hosszas vita után bad godesbergi kongresszusán szakított a marxizmussal, és fogadta el azokat az irányelveket, melyek lehetővé tették, hogy néppárttá váljanak – szerk.). Egy olyan pártnál, ami az egykori állampártból jött létre, ez nagyon fontos lett volna. Ami pedig a hazai pártrendszert illeti, olyat még nem látott a világ, hogy egy magát szocdemnek valló párt a nagytőke pártja lesz, a magát jobbközéppártnak hirdető Fidesz pedig populista és kommunista eszméké. Ez csak Magyarországon történhetett meg.