hvg.hu: Hogyan és mikor csöppent ebbe az egész Migration Aid történetbe?

Zsohár Zsuzsanna: A csoport még nem volt egynapos, amikor elém került a Facebookon, és egy másik aktivistával elkezdtük járni a fővárosi helyeket, pályaudvarokat, hogy feltérképezzük, vannak-e ott menekültek. Két és fél órát autóztunk, és szinte semmi nem volt. Másnap aztán hirtelen lettek nagyon sokan. Akkor kezdődött, hogy csináljunk szendvicset, vigyünk vizet, ruhát. Mentünk ki a Keletihez meg a Kelenföldi Pályaudvarhoz, az RTL készített rólunk egy riportot, és egyre többen lettünk. Két-háromszázan kezdtük, most már vagyunk vagy hatezren. Mindez a semmiből nőtt ki. És nagyon jó.

Stiller Ákos

hvg.hu: Innentől tehát tapintható, hogy az emberek jönnek, jelentkeznek, és akarnak segíteni?

Zs. Zs.: Igen. A kampányok miatt sok mindenkiben van valamiféle szégyenérzet, amit megpróbál kompenzálni. Ott dolgozik az emberekben, hogy „de én nem”. Amíg a negatív kampány folyik, nekünk nem is kell sokat csinálni, csak dolgozni, mert folyamatosan működik ez a kompenzálás. Hála Istennek, elég kontraproduktív a xenofób propaganda.

hvg.hu: Nem igazán ez látszik, amikor megvernek egy lányt, mert a barátja félvér.

Zs. Zs.: A brutalitás valóban látványosabb. Pedig közben az aktivistáink szétosztanak több tíz köbméternyi ásványvizet, ami mind adomány. Eljutottunk odáig, hogy pénz nélkül működünk. Ha valamire szükség van, például telefonokat kell feltölteni (a szervezet különböző csoportokba rendeződik a szükséges helyszíneken, a csoportok képviselői hívják egymást szervezési kérdésekben, ők feltöltős telefonokat használnak – a szerk.), a „fotelaktivisták”, akik nem a helyszínen segítenek, megkapják a számokat, és feltöltik. Az adomány útja forintra pontosan követhető, ami biztosítja a szervezet hitelességét. Korábban lehetett csak pénzt adományozni, de ezt beszüntettük. Hétfőn este volt egy megbeszélés, és ott deklaráltuk, hogy lehetőleg minél inkább pénz nélkül dolgozzunk, bár nyilván lesznek költségek, mint raktárbérlés, és a télre is rá kell készülni.

hvg.hu: Igen, ebből voltak kavarodások, megindult a vádaskodás, hogy a csoportot létrehozó Vállalkozók Klubja Egyesület biztos magának akar pénzt gyűjteni.

Zs. Zs.: Katasztrófa volt. A csoport amellett, hogy a menekültügyben megpróbál bizonyos vélt vagy valós társadalmi feszültségeket csökkenteni, azt is célul tűzte ki, hogy tiszta marad. Ezt a tisztaságot nagyon nehezen hiszi el az átlagpolgár.

hvg.hu: Nemrég írt a Facebook-csoportban arról, hogy azok, akik nagyon nagy elánnal vetik bele magukat a munkába, kipukkadtak, kiléptek, besokalltak.

Zs. Zs.: Igen, ez a Superman-effektus. Vagy inkább a Gombóc Artúr és a csoki esete. Jön a segítő, belekóstol a segítésbe – tök jó, kapja vissza a pozitív impulzust, mert igen, tevékenyen és hatékonyan tudott segíteni valakinek. Egyfelől a segítség öröme ad nagy érzelmi töltetet, másrészt az, hogy a másik visszamosolyog. Mert a menedékkérők mosolyognak – annak ellenére, hogy meghalt a családjuk, lerombolták az életüket. És ennek olyan töltete van, hogy a delikvens annyira rápörög, hogy pár nap után már 0-24 órában dolgozik. Aztán jön a váteszi fokozat, hogy „én mindent meg tudok csinálni, én viszem a hátamon az egész Migration Aidet”. Aminek természetesen az lesz a vége, hogy a lufi kipukkad, az ember kinyúlik és mindenkivel összevész. Amilyen magasra felcsapott az érzelmi hullám, olyan mélyre megy vissza. Nehéz a visszaintegrálódás, konfliktusok maradnak a többiekkel, és ez egy elkerülendő helyzet. Aki sokat akar dolgozni, az inkább három naponta menjen ki terepre, egy műszakra, ezt szoktuk javasolni. Aki hosszú távon szeretne ezzel foglalkozni, nagyon fontos, hogy saját magával tisztában legyen. Ha valaki már nem mosolyogva teszi bele a magáét, mert fizikailag annyira túlhúzta magát, az inkább pihenjen, és menjen ki a következő héten.

hvg.hu: Azoknak is van lehetőségük csatlakozni, akik kevésbé mozgékonyak?

Zs. Zs.: Hogyne, diszpécserekre mindig szükség van, akik más városokba közvetítenek. De adminokra is szükség van, akik egy-egy Facebook-csoporton belül szervezik-moderálják a kommunikációt. 8-10 adminra lenne szükség, most 4-en működünk. A Migration Aid Facebook-oldal kifelé tájékoztat, a belső kommunikációt a különböző helyszínek zárt Facebook-csoportjai (Keleti pályaudvar, Nyugati, Déli, Cegléd, Szeged, Debrecen stb.) végzik, igyekszünk az információáramlást minél operatívabbra venni – folyamatosan radírozunk.

hvg.hu: Beszélt a visszamosolygásról és a pozitív élményekről, de ott van a másik oldal, a rasszizmus, az idegengyűlölet. Milyen tapasztalataik vannak kint terepen ezen a téren?

Zs. Zs.: Írtam erről egy blogbejegyzést főleg azoknak, akik nem mennek ki terepre. Nagyon fontos lenne, hogy minél többen találkozzanak menedékkérőkkel, mert az, ami a hivatalos tájékoztatásban terjed, gyakran nem fedi azt, amit mi tapasztalunk. A folyamatos kriminalizálás ellenére például a 3-4-szeresen túltelített bicskei táborban a fennállása során még nem követtek el bűncselekményt. Ez csoda. Aki véleményt akar alkotni, az menjen ki, és győződjön meg a saját szemével a helyzetről. Hallgasson meg egy történetet. Csak egyetlen egyet.

Stiller Ákos

hvg.hu: Mondana olyat, ami önt is nagyon megérintette?

Zs. Zs.: Mindegyik ilyen. Amikor azt hallom, hogy a szír apukát fejbe rúgja a rendőr valahol a Balkánon, kiesik a kezéből a csecsemő, rá a betonra, és meghal, azért az szíven üt. Volt olyan gyerek, akit a gerincénél repesztalálat ért, és lebénult – szó szerint karban hozták végig az úton, és itt, Magyarországon kaptak babakocsit. De volt egy szír család, épp a hvg.hu-n voltak láthatóak, két kisfiú és az szülők. Az anyuka leült a padra, a gyerekek már aludtak a bódénak támaszkodva, az apuka várta, hogy mi lesz, épp szállást próbáltunk nekik találni. Leültem melléjük, hogy nyugalom, lesz éjszaka szállás – és akkor az anyuka átkarolt, és adott nekem egy puszit. Nem mesélt semmit, csak annyi történt, hogy ember maradt mindazok után, amin keresztülment. Ugyanakkor látom, hogy vannak magyarok, akik teljesen kifordulnak magukból akkor, amikor nem is történt velük semmi. És az a legszörnyűbb, hogy ugyanaz a félelem dolgozik mindkettőben, a szegedi lány megverőiben és a menekültekben: az Iszlám Államtól való rettegés. Csak az egyik az átéltek ellenére tud szeretni, a másik meg csak gyűlölni.

hvg.hu: Szabályos egyébként szállást nyújtani a menedékkérőknek?

Zs. Zs.: Abban az esetben, ha elment este már a vonatjuk, és van szabályos menedékkérő papírjuk, igen. Magánember pénzt nem kérhet érte, fizető szálláshelyre mehetnek.

Fazekas István

hvg.hu: Hallani olyanról is, hogy kiskorúak egyedül utaznak a táborok között.

Zs. Zs.: Igen, ők általában afgánok vagy pakisztániak. Afganisztánban még rosszabb a helyzet, mint Szíriában, mert ott már évtizedek óta fegyveres konfliktusok zajlanak. Fiúk jönnek, mert az ennyi idős lányok, főleg vidéken, már férjhez mennek. Ezek a nagyfiúk gyakran családfenntartók – a család összeadja, amije van, és útnak indítják őket. Valahogy eljutnak Törökországig vagy Görögországig, és utána végig a Balkánon. Törökországban korlátozott tartózkodási engedélyt kapnak, nem bántják őket, viszont gyakorlatilag rabszolgasorsban dolgozhatnak. Jó néhányan még a latin betűs írást sem tudják olvasni: elindul Pakisztánból, ahol urduul beszélnek. Aztán találkozik a fárszi, a török, az arab, a görög és a szerb nyelvvel, mind más, még az olvasás-írás iránya is változik. Volt olyan 20 éves bicskei táborlakó, aki hat nyelven beszélt.

Ezeknek a fiúknak ideérve vissza kellene törleszteniük azt a költséget, amit a család az útjára összedobott. Na, ha egy ilyen 14-15 éves fiú Magyarországra jön, 3-4 évre bevarrják az iskolába. Pedig ezeknek a fiúknak kötelezettségük van a családjukkal szemben. Ezért tovább fognak szökni, mert ha rövid időn belül nem kezd el dolgozni és pénzt hazaküldeni, akkor lehet, hogy otthon, az elzálogosított házat egyszerűen elveszik a családjától – ezért óriási lelki teher nekik ez a helyzet. Egyébként nemcsak fiatalkorú férfiak vannak úton. Sokan indultak el mindenórás terhesen, találkoztam olyan babával, aki útközben született. És halnak meg sajnos csecsemők, Szegeden is több baba került kórházba kiszáradással.

hvg.hu: Akkor ők tulajdonképpen nem menekültek, hanem a kormány fogalmai szerint megélhetési bevándorlók?

Zs: Zs.: Nem, ők egy előőrs, egy lehetséges menekülési útvonal, a család jövőbe vetett hite, és kapaszkodó, hogy ha otthon bármi történik, ő túl fog élni. Mert nekik ez a legfontosabb, hogy valaki túléljen a családból.

Fazekas István

hvg.hu: Milyen problémák adódnak nap mint nap, és milyen megoldási utakat lát?

Zs. Zs.: Mindig vannak randomgenerátorok, amik megbolondítják a már megszokott rendet. A MÁV menetrendje ilyen, a BÁH rendszere ilyen – őket amúgy végtelenül tisztelem, mert egy adott menekültlétszámra berendezkedve lettek létrehozva, és ez a szám többszörösére nőtt. Ám ők ugyanazzal a stábbal, infrastruktúrával, időkapacitással működnek. Nő a feszültség, nő a hibalehetőség és a hibák száma – most megpróbálunk elindítani egy együttműködést. Folyamatosan rugalmasan kell reagálni az aktuális történésekre. A menedékkérőket egyébként a gazdaság élénkítésébe is be lehetne vonni. Rengeteg szálláshely van, ahová szezonon kívül beköltözhetnének – Ausztriában is bevonták a magánszálláshelyeket az elhelyezésbe. Ott megpróbálják okosan használni a kényszerhelyzetet. Miért nem lehet a lakosságot például arra ösztönözni, hogy fogadjon be gyerekeket, mint a délszláv háború idején? És ha megváltozik odahaza a helyzet, akkor a pozitívan megtapasztalt európai értékrenddel a háta mögött egy ilyen menekültből biztos nem lesz ellenség, szélsőséges fundamentalista, amikor hazatér. Sokan boldogan vállalnának közmunkát is.

hvg.hu: Ha kicsit előre nézünk, milyen újabb kihívások várhatók?

Zs. Zs.: Jön a tél. És jönni fognak további menekültek. 2014-ben Aleppót, Homszot és további tengerparti szír városokat szétlőttek. Azóta az Iszlám Állam megnőtt, Szíria pedig még inkább szétesőben. A mostani menekülthullam az életben maradt áldozatok döntését tükrözi. És még többen jönnek majd. Erre fel kell készülni.