szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó szerint Európában jövőre is folytatódó migrációs nyomásra kell számítani, a magyar kormány ugyanakkor továbbra is mindent megtesz Magyarország határainak védelméért – olvasható az MTI tudósításában.

A főtanácsadó hétfőn összegezte az idei migrációs tapasztalatokat Budapesten. Azt mondta: 2015-ben másfél millió illegális migráns érkezett Európába, közülük 400 ezren Magyarországon keresztül haladtak át.

A bevándorlók között egyre többször találnak az Iszlám Államhoz köthető személyeket, ami miatt 2016-ban fokozódhat az európai polgárok migrációval szembeni ellenérzése. Magyarország mindent megtesz az ellenőrzés nélkül érkező migránsok szétosztását célzó európai kvótarendszer visszautasításáért – tette hozzá.

Szerinte az unió késve és hibásan reagált a tömeges, illegális migrációra, szemben a magyar kormánnyal, amelynek intézkedései eredményre vezettek.

Bakondi egy kérdésre reagálva beszélt arról is: a szlovén határ esetleges teljes lezárása után elképzelhető, hogy a migránsok egyik új útvonala Románia felé terelődik, de úgy látják, Románia elszánt határai védelmére. Ha mégis nagy számban jelennének meg migránsok a magyar-román határon, akkor a magyar kormány kész lenne itt is a déli határhoz hasonló intézkedések bevezetésére.

Magyarország nem rendelkezik olyan információval, amely miatt növelni kellene a terrorveszély jelenlegi, közepes szintjét – mondta még.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!