szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az I. és XII. kerületi ügyészség ötrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emelt vádat egy 17 éves lánnyal szemben, aki a vád szerint idén februárban egy órán belül öt embert támadott meg egy késsel, hogy kirabolja őket - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott február 23-án a délutáni órákban a VIII. kerületi Mikszáth Kálmán téren megszólított a padoknál beszélgető két másik fiatal nőt, akiktől pénzt és cigarettát kért.

Miután a két nő elutasította a kérését, a vádlott elővett egy kést, azt az egyikük mellkasa irányába tartotta, és azzal fenyegetve követelt cigarettát. A nő a kés látványától megijedt, ezért a táskájából kivette a cigarettáját és odaadta a lánynak. A vádlott ezután benyúlt a sértett táskájába, kivette a nő pénztárcáját, és ellopott tőle ezer forintot.

A két nőnek ezután egy arra járó ismeretlen férfihoz csatlakozva sikerült eltávolodniuk a vádlottól, a Lőrinc pap téren azonban megálltak. Ekkor az őket folyamatosan figyelő vádlott elkezdett feléjük futni, amit látva ketten két irányba szaladtak. Egyikük – akitől a pénzt is elvette – a Lőrinc pap téri templomhoz menekült, de utolérte a támadója, elvette a táskáját és elmenekült.

A lány az első támadást követő egy órán belül még további négy embert támadott meg a VIII. kerületben, akiket a késsel szintén ki akart rabolni, a sértetteknek azonban sikerült segítséget kérniük vagy elmenekülniük a vádlott elől.

A kerületi ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú elkövetővel szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!