szerző:
Tetszett a cikk?

A gimnazisták 1956-os forradalomról alkotott véleménye sokszor hárító, de ez kifejezetten egészséges reakciónak tűnik, ha belegondolunk abba, hogy milyen képet adtunk nekik a forradalomról mi, felnőttek.

Gimnáziumba járó 14 és 16 éves diákokat kérdeztünk ki arról, hogy mit gondolnak az 1956-os forradalomról. A válaszadó több mint 60 diák kétharmada még soha nem tanult a forradalomról történelemórán: mielőtt erre az általános iskolában sor került volna, felvették a hatosztályos gimnáziumba, ahol újra kezdték a történelmet az őskortól, és még nem értek el a 20. századig.

A diákoknak nagyjából harmada-negyede vett már részt saját bevallása szerint olyan iskolai ünnepségen, amely számára közelebb hozta az egykori eseményeket, és jóval kevesebben (negyedük), otthon is beszélgetett már ezekről. Mindhárom csoport nagyjából fele-kétharmada állította, hogy számára jelent valamit az ünnep, fontos, vagy legalább „közepesen fontos”. A számoknál azonban többet árulnak el a kifejtések és magyarázatok.

Az ünnep fontosságát hangsúlyozók szerint „más lenne az életünk, ha ott nem lépnek az emberek, és ezért meg kell emlékeznünk róluk”, „ez is hozzá tartozik az életünkhöz”, meg hát „jó, hogy [az emberek, ha kell] fellázadnak rossz politikai irányzatok ellen”.

©

Van, aki elsősorban egyfajta kegyeleti aktusként tudja elfogadni az ünnepet: „ugyan nem gondolom úgy, hogy bármit is jelentene a halottaknak a tiszteletünk, de mégis egy olyan dolog, amiben egyetért az egész ország, valamint mégiscsak szép gesztus a ma élő érintettek számára”. Már ebből érződik, amit utóbb ki is mond, hogy közel áll az egyik „érintetthez”: „nagyapámmal szoktunk erről beszélni, akinek fontos a téma”.

A távolságtartás jóval jelentősebb az „56-ban emberek áldozták fel magukat a hazáért, de nekem ez az ünnep nem annyira fontos” megszövegezésben. Az elfogadó, decens elhatárolódás számos további választ is jellemzett: „a történelemnek fontos része, de nekem nincs sok érzelmi kötődésem hozzá”, vagy „sok magyart mélyen érint, de engem nem különösebben foglalkoztat”.

Ritkán jelent meg a fentihez hasonló családi szál: „nagyszüleim már éltek ilyenkor, és ez egy meghatározó esemény volt a számukra. A nagypapám…ha megkérem, akkor elmeséli az emlékeit. El szokta mondani, hogy mentek a tankok az utcákon” – idéz egyikük egy feltehetően gyermekkori benyomást.

Ám a rokoni beszélgetés nem biztos, hogy közelebb visz az ünnepi hangulathoz: „a dédszüleim beszéltek róla néhány dolgot. Nehéz volt a számukra, ezért számomra ez nem ünnep” – érzékelteti egyikük, hogy a mozgalmas eseményeket nem csak egyféleképpen élték meg a kortársak. (A kérdezettek hetede szerint a forradalom, a leverése előtt is inkább rossz emlékeket keltett az átélőkben.)

©

Egy másik válaszadó kijelentette, „a dédivel szoktunk erről beszélni, de neki 56 ellenforradalom volt, úgyhogy sok mindent nem tudok meg tőle”. Ami azt is jelzi, hogy az ünneplési széljárás 1989-es megfordulása után a Kádár-kori kettősbeszéd is ellenkezőjébe válthatott helyenként. A nyilatkozó pedig – ha igaz – a családinál hitelesebbnek tartja a hivatalosat, vagyis a dédi információival csak távolodni érzi magát a múlttól, nem közeledni hozzá.

Végül az ünnep egyértelmű elutasítása is megjelent a tárgyszerű „nem vonz ez a dolog” válaszban, vagy éppen a már-már a pesti srácok vagány-lázadó-tréfás hangját felidéző „nem érdekel, miért érdekeljen?”, sőt a „nem érdekel, mert hazaáruló vagyok”, vagy az „inkább a születésnapomat ünnepelem” tónusú megnyilatkozásokban.

Többen utaltak arra, hogy a távolság oka az ismerethiány: „nekem nem fontos, mert még nem tanultuk, nem tudom, mi történt akkor”. (A diákok majd fele utalt erre.) Valóban, a kontrolleseményként kérdezett március 15-e abban az osztályban, ahol 1848-at már tanulták, népszerűségben jóval megelőzte október 23-át, míg ott, ahol Petőfiék még nem kerültek a középiskolai asztalra, ott a lyukaszászlós ünnep lett valamivel kedveltebb.

1956 ünnepe általában nem téma a hétköznapi közbeszédben sem: „otthon csak annyi szokott erről elhangzani, hogy most van”, vagy „nekem közepesen fontos, mert tudom, hogy történt valami, de nem tudom, hogy mi. Otthon szoktunk róla beszélni, de nem emlékszem [hogy mit]”, amiben a kíváncsiság hiánya is ott lappang.

Az iskolai megemlékezések közül azok voltak érdekesek a diákoknak, melyek keretében ők maguk készítettek filmet a forradalmi sztoriról, vagy ők játszották el azt színpadon. Ezzel szemben „a kötelező fehéringes ünnepben semmi jó nincs, ott ül nyolcszáz gyerek egy aulában és szomorúnak kell lenni”, ami miatt „sokan megutálják” magát az ünnepet is. „Számomra minden nemzeti ünneppel járó beszéd hosszú és unalmas. Általában az összes ilyen ünnepség egy célt szolgál, azt, hogy az órák elmaradjanak.”

Az idegenkedés mögött a forradalom néhány vonása is felbukkan. A válaszok egy része – így a címben idézett is – érezhetően az események erőszakos jellege miatt tartózkodó. A másik lelkesedéscsökkentő a nemzeti kudarc: „fontos esemény volt, de sikertelen, így 89 például vagy 45 sokkal fontosabb” – véli az egyik megnyilatkozó.

Élő emlékezetből a hivatalos történelembe

A diákvélemények széttartása és távolságtartása mindazonáltal teljesen érthető, és nem nagyon különbözik a felnőttekétől. Az ötvenhatos forradalom képe most fordulna át családi, élő emlékezetből hagyományos „történelembe”, ha egyáltalán létezhetett volna ötvenhatnak igazi, folyamatosan élő emlékezete korábban.

A ma élő diákoknak már a nagyszüleik is gyerekek voltak ötvenhatban, és csak a maguk sajátos gyermekperspektívájából tudnak mesélni, azt idézve csak fel, amit onnan „lentről” láthattak, vagyis olyasmiket, hogy tankok mozogtak az utcán, hogy lőttek, hogy le kellett menni a pincébe, hogy nem volt víz vagy hogy sokan voltak a köztereken, és kiabáltak.

Éppen a gyerekes anyák lehettek azok, akik ezekben a napokban leginkább aggódtak, amit a kicsik felé is önkéntelenül átsugároztak. Ehhez adódik, hogy a Kádár-kori évtizedeken keresztül az erőszakcselekményeket sulykolták a felnövekvő nagyszülőknek (ha egyáltalán szó volt 56-ról), míg közben a dédik nemzedéke odahaza bölcsebbnek találta hallgatni.

©

Nem sokat segített a rendszerváltás utáni megemlékezéscunami sem: a fegyverrel harcoló kamaszok különös kultusza, egészen a Corvin-közi riasztó puskás gyermekszoborig, a gyakran egymással is harcban álló veterán öregemberek mérges megnyilatkozásai, a politikusok aktualizáló szónoklatai csak az 56-hoz kapcsolódó agresszióélményt erősíthették. Ehhez jött azután ráadásként 2006 őszének rémálma.

Nehéz ezen a kietlen romvidéken valami szerethető emlékművet felépíteni, pláne, ha az illusztrációul szolgáló fényképek, archív filmek fekete-fehéren komorak, de még a színes játékfilmek is az őszi napok borúját és a háborúban-szocializmusban lepusztult város kopott szürke-barnáját hozzák, nem beszélve az Egmont-nyitány vagy a végkimenetel tragikumáról.

Szinte alig jön át ezen, hogy 1956 egy nyugatias fordulat kísérlete volt, a diktatúra magába roskadása, a szabad sajtó és a többpártrendszer átmeneti megvalósítása, éppen ezért az eseményeket – a rémségek mellett is – végigkísérte a humor, a közderű, egyfajta katartikus felszabadultság-élmény. Ehelyett, és a demokráciavágy elnyomhatatlansága, az agymoshatatlanság reménye helyett inkább az elkeseredett harcnak, magunkra hagyottságnak és a mártíriumnak – a hagyományos kurucos bujdosóromantikába különben is jobban illeszkedő – sémái hatnak.

Ezt tettük hát ötvenhattal mi, dédik, nagyik és szülők. Mindennek hárítása a legegészségesebb reakciónak tűnik a kamaszok részéről.


A szerző a Tényleg blog szerkesztője.

A témához kapcsolódó Tényleg-bejegyzések
Cserbenhagyta a Nyugat Magyarországot 1956-ban?

További cikkek itt és itt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Szijjártó: Rövidesen elindul az eddigi legnagyobb orosz oltóanyag-szállítmány Budapestre

Szijjártó: Rövidesen elindul az eddigi legnagyobb orosz oltóanyag-szállítmány Budapestre

Lemondott a japán kormány sajtóreferense, mert megvendégelte a miniszterelnök fia

Lemondott a japán kormány sajtóreferense, mert megvendégelte a miniszterelnök fia

Mire megy egy magányos forradalmár, ha mellé állnak az emberek?

Mire megy egy magányos forradalmár, ha mellé állnak az emberek?