Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Memorandumot küldött a Közép-európai Egyetem (CEU) az országgyűlési képviselőknek, amelyben arra kéri őket, tegyenek meg mindent, hogy a Parlament ne fogadja el a felsőoktatási törvény módosítását. A javaslatról kedden már szavazhatnak is.
A dokumentumban, amelyet Liviu Matei, a CEU rektorhelyettese szignált, az olvasható: a tervezett módosítások, amennyiben az Országgyűlés által napirendre és elfogadásra kerülnek, el fogják lehetetleníteni a Central European University további magyarországi működését.
Erdélyben is felszólaltak a CEU védelmében |
Száz erdélyi magyar egyetemi oktató, kutató és véleményformáló kéri egy hétfőn nyilvánosságra hozott nyílt levélben Balog Zoltán minisztert, hogy vonja vissza a Közép-európai Egyetem működését veszélyeztető törvénymódosítási javaslatot. Az aláírók emlékeztetnek: több évszázados hagyománya van annak, hogy erdélyi diákok hazaviszik szülőföldjükre a nyugati egyetemeken szerzett tudásukat. A külföldi tanulmányok után hazatérő fiatalok jelentős mértékben hozzájárultak a magyar tudományosság fellendüléséhez, de "az erdélyiség és a magyarság megőrzéséhez, megmaradásához" is. A levelet többek között Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE tanára, a csíkszeredai születésű Barabási Albert-László hálózatkutató, Egyed Emese, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egyetemi tanára, Kiss Tamás szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, Salat Levente politológus, a BBTE tanára, Szilágyi N. Sándor nyelvész, a BBTE nyugalmazott tanára írta alá. |
Az intézmény hangsúlyozta: a szabályoknak megfelelően működik, s a CEU és a Közép-európai Egyetem kurzusaira járó hallgatók – szemben a sajtóban elhangzottakkal – nem kapnak automatikusan két diplomát, miközben csak egyért dolgoznak meg. Akik csak a CEU kurzusaira járnak, azok csak amerikai diplomát kapnak, míg, akik csak a KEE akkreditált programjaiban vesznek részt, azok csak magyar diplomát kapnak.
A módosítás elfogadását követően azonban a magyar egyetem, a KEE, a továbbiakban nem nyújthatná amerikai egyetem képzéseit a felsőoktatási törvény alapján, tekintve, hogy a magyar egyetemek csak európai egyetemek programjait nyújthatnák, az OECD országok programjait nem.
Az egyetem kiemelte: a CEU/Közép Európai Egyetem 2015-ben több mint 5,9 milliárd forint adót fizetett Magyarországon, s 3,5 milliárd forintot költött el. Írták azt is, hogy az intézmény az általa tanított tárgyakban a kontinens egyik legjobb egyeteme, ahová külföldi diákok ezrei érkeznek, s lehetővé teszi, hogy magyar diákok az ország elhagyása nélkül szerezzenek amerikai diplomát.
Figyelmeztettek: ha az egyetem megszűnik, 823 állás kerül veszélybe, kiesik közel 6 milliárd forint éves adóbevétel és a CEU/Közép-európai Egyetem nem Magyarországon fog elkölteni mintegy 3 milliárd forintot évente, valamint évente több száz magyar diákkal több fogja elhagyni az országot.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.