„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A határozat az alapvető jogok biztosának indítványa alapján vizsgálta meg a közfoglalkoztatási törvényt, és szokatlanul kemény szavakkal ítélte el a jogszabályt. Igaz ugyan, hogy az Alaptörvény kimondja: „Törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységéhez igazodóan is megállapíthatja.” Csakhogy – állapították meg a bírák – a lakókörnyezet rendezettsége „közösség számára hasznos tevékenység” előírásaként nem értelmezhető. Ez ugyanis a magánszférához való jog olyan korlátozását jelenti, ami semmilyen alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben nem áll a szociális ellátással. Márpedig a magánszféra
„teljesen ki van zárva minden állami beavatkozás alól, mivel ez az emberi méltóság alapja”.
Az Ab Székely László ombudsmannal egyetértve arra is figyelmeztetett, hogy az előírás diszkriminatív, hiszen a közfoglalkoztatottak „tipikusan nehéz anyagi helyzetben lévő, a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegéhez tartozó személyek”, és „nincs semmiféle észszerű oka annak, hogy az álláskeresőknek pusztán erre a körére különleges életvezetési előírásokat írjon elő a jogalkotó”, illetve a munkavégzéstől független feltételek teljesítését írja elő.
A határozat indoklásából kiderül, hogy a magyar települések fele, 1684 önkormányzat hozott rendeletet a lakókörnyezet rendezettségére vonatkozó követelményről, tehát sokakat érint a paragrafus, amely hatályát veszti, amint az Ab-határozat megjelenik a Magyar Közlönyben.
Volt öt ellenvélemény is
Öt kisebbségben maradt alkotmánybíró írt különvéleményt arról, hogy nem tartja alkotmánysértőnek a megsemmisített pontokat, mert szerintük a korlátozás belefér az Alaptörvény idézett cikkelyébe. Pokol Béla például azt írta: az emberi méltóság sérthetetlensége számára kizárólag a megalázás tilalmát jelenti, mert egyébként „nincsenek objektív szempontok, és a mindenkori alkotmánybírói többség véletlen állása dönti el, hogy mikor tekint egy megkülönböztetést észszerűnek, és így nem önkényesnek, vagy éppen fordítva”.
