Amikor a Facebookon ismert értelmiségiek vitáit olvasom arról, hogy össze kell-e fogni a Jobbikkal vagy elég az LMP-vel, amikor arról megy a lájkgyűjtő posztok végeláthatatlan megosztása, hogy lesz-e 2022-ben választás, vagy beköszönt az új Rákosi-korszak, amikor családi találkozókon kinevetnek, ha arra kérem tehetősebb rokonaimat, hogy támogassák anyagilag is a kedvenc pártjukat – bármelyik is legyen az –, amikor az ismerőseim arról posztolnak, hogy a kireszavazzunk.hu, a taktikaiszavazas.hu vagy melyik weboldal képes legbiztosabban megmondani, hogy melyik jelöltre kell szavaznunk, hogy leváltódjon az Orbán-kormány, de legalábbis megakadályozzuk a kétharmadot, akkor szomorú és dühös leszek.

Azért leszek dühös és szomorú, mert a baloldali-liberális értelmiség, a felső néhányszázezer, a kormányváltást óhajtók népes tábora úgy áll a politikához, hogy az valami olyan, amelyet majd a pártok igyekeznek csinálni, nekünk pedig legfeljebb az a feladatunk, hogy négyévente elmenjünk eltartott kisujjal szavazni. Majd fanyalgunk tovább, posztolgatunk, esetleg elmegyünk tüntetni (de azt is csak akkor, ha nem pont akkorra kaptunk végre jegyet Pintér Bélához). Márpedig amíg így teszünk, addig Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor marad.

Az a helyzet ugyanis, hogy ha nem vagyunk hajlandóak időnket és pénzünket áldozni a politikára, a Fidesz egyszerűen megint megszerzi a választók legnagyobb kisebbségét magának. A Fidesz nagyságrendekkel több pénzből és emberi erőforrásból kampányolhat, övé a média és a csak papíron független intézmények. Mindezeken felül a fotelkritikus ellenzéki táborhoz képest lelkes, tevékeny és hangos szimpatizánsközössége van. Igen, a Fidesz rengeteg embert fizet, hogy ajánlásokat gyűjtsenek, plakátoljanak, ellenzéki plakátokat tépkedjenek, telefonáljanak, mozgósítsanak. De még ezen felül is valószínűleg több ember dolgozik a Fidesznek és álciviljeinek ingyen, lelkesedésből, mint az ellenzéknek. Ilyen körülmények között pedig kevéssé meglepő, hogy az ellenzéknek kevés esélye van eljutni a fideszesekhez, a bizonytalanokhoz és az inaktívakhoz.

Miközben 2010 óta a Fidesz rendszerében soha nem látott privilégiumokat kaptunk, jelentősen csökkentek a közterheink, egykulcsos adóval, CSOK-kal és családi adózással keresi a rendszer a kegyeinket, nem szeretnénk Orbán Viktor bezárkózó, korrupt, gyűlölettel teli Magyarországán élni. Csak éppen úgy tűnik, hogy annyira mégsem érezzük magunkat kényelmetlenül a Művészetek Palotájában és a Katonában, a multik légkondicionált irodáiban és a balatoni nyaralóinkban, hogy a kötelező minimumnál többet tegyünk a változásért. Kifogásokat keresni mindig egyszerűbb. Azt mondjuk, “majd ha igazán jó programot nyújt az ellenzék”, “majd ha összefognak”, vagy “nem támogathatlak titeket, mert túl kockázatos. Én már mindent megtettem, az ellenzékre szavaztam. A múltkor is voltam tüntetni, meg is fáztam”.

Még mielőtt azt válaszolná valaki, hogy csak kifogást keresek az ellenzéki pártok hibáira: a hibáiért mindenki maga felel, az ellenzék is. Viszont kérem, hogy mindannyian tegyük fel magunknak a kérdést: én mit tettem az Orbán-rendszer leváltásáért? Segítettem-e az ellenzéknek munkával vagy pénzzel? Elküldtem-e a jövedelmem akár csak 1%-át is egy ellenzéki pártnak, hogy azok ki tudják fizetni a benzinszámlát, hogy eljussanak az ország olyan részeire, ahova én magam nem is merészkednék, hogy egyáltalán megpróbálják felvenni a harcot az apátiával, agymosással és feudalizmussal? Jelentkeztem-e aktivistának, szórólapot osztani, kopogtatni? Plakátoltam-e a kedvenc ellenzéki pártomnak vagy a körzetem legesélyesebb ellenzéki jelöltjének? Jelentkeztem-e legalább szavazatszámlálónak egyetlen napra?

Nem fogják helyettünk csillogó szemű egyetemisták és szavazójoggal még nem is rendelkező középiskolások lebontani a rendszert. Nem jön el a Messiásként várt ellenzéki vezető, akiért aztán majd tényleg hajlandóak leszünk megmozdulni. Nem fog segíteni az Európai Unió és az Egyesült Államok sem. Nem lesz csoda április 8-án, de 2022 áprilisában sem, ha mi nem teszünk érte. Nem fogják mások elvégezni a mi feladatainkat. Nekünk magunknak kell cselekednünk.