szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Fölöttébb szokatlan, hogy egy választási kampányban az egyik induló jelentkezik a másiknál, és bevallja: ő csak kamujelölt. Az ellenzék támogatását élvező, Miskolcon függetlenként induló Erdei Sándor azonban állítja, most ez történt, az egyik ellenfele telefonon elmondta neki, hogy ő valójában egy a Fidesz által bedobott névdublőr, de már látja, hogy ez nincs így rendben. Erdei szerint ő ellenőrizte, hogy a "bűnbánó" jelölt tényleg az, akinek mondta magát, utóbbit azonban hiába hívtuk, hogy erősítse ezt meg, nem állt szóba velünk. Sőt, úgy tudjuk, a kampány utolsó két hetére el is utazott külföldre.

Beismerte a miskolci időközi önkormányzati választás kezdettől kamujelöltnek tűnő 19 éves indulója, Molnár Zsolt, hogy azért indította őt el a Fidesz a választáson, mert nem akarják, hogy megismétlődjön az ellenzék hódmezővásárhelyi sikere – állítja a Rokker Zsoltti művésznéven ismert Erdei Sándor, az időközi választás független, de teljes ellenzéki támogatással induló jelöltje.

Az Ongán élő Molnár Zsoltról két hete írtuk meg, hogy a Fidesz érdekében állhat megjelenése, ha az esélyes ellenzéki jelölt névdublőreként összezavarja a választókat. Indulása állítólag azután dőlt el, hogy a helyi ellenzék az MSZP-től az LMP-n át a Jobbikig a független Erdei Sándor mögé állt be, akinek az áprilisi, parlamenti választás eredményeiből kiindulva jó esélye is van rá, hogy az ellenzéki voksok begyűjtésével legyőzze a kormánypártok jelöltjét, Nagy Ákos ügyvédet.

Erdei Sándor Jakab Péterrel (balról), a Jobbik és Varga Lászlóval, az MSZP korábbi miskolci jelöltjével
hvg.hu

Pár napra rá azonban, hogy Erdeit hivatalosan is nyilvántartásba vették, a semmiből felbukkant jelöltként egy másik Erdei Sándor is (róla ebben és ebben a cikkben írtunk részletesen), majd – sokak feltételezése szerint azért, hogy azok is megtalálják a maguk jelöltjét a szavazólapon (tehát ne az igazi ellenzéki jelöltre szavazzanak), akiknek csak az „ellenzék=Rokker Zsoltti"-képlet maradt meg – felbukkant egy Zsolt keresztnevű induló is, Molnár.  

Az idén érettségiző férfiról korábban annyit sikerült kiderítenünk, hogy a parlamenti választások előtt a másik miskolci körzet fideszes jelöltje, Csöbör Katalin, illetve a szerencsi Koncz Ferenc kampányát segítette aktivistaként, de Facebook-profilján több egyéb árulkodó képet is fent hagyott: készült például közös fotója a kampányban a most időközi előtt álló 12-es miskolci körzet korábbi képviselőjével, az áprilisban parlamentbe jutott Hubay Györggyel, és vezető fideszes potentátokkal, köztük Kubatov Gábor pártigazgatóval is. Profilja szerkesztésekor pedig még arra sem ügyelt, hogy letörölje oldaláról azokat a bejegyzéseket, amelyekben az időközi választás fideszes jelöltjét – elvileg saját vetélytársát – népszerűsíti.

Facebook

A cikkünk keltette botrány azonban nem maradt hatás nélkül: Rokker Zsoltti" állítja, hogy az ongai férfi először egy kamuprofilról írogatott neki bátorító posztokat, majd hétvégén felfedte magát, és telefonbeszélgetést kezdeményezett vele.

„Először nem nagyon hittem, hogy valóban a kamujelölt Molnár az, de olyan adatokat küldött át bizonyítékként, például a szavazólap másolatát, ami egyelőre csak a jelölteknek lehet meg, és néhány személyes adatát, hogy meggyőzött”

– mondta a hvg.hu-nak a fölöttébb fura kapcsolatfelvételről Erdei Sándor, aki végül felhívta a magát Molnár Zsoltnak nevező férfit. A független jelölt állítja, igazán csak ekkor lepődött meg:

„Azt mondta, azért keresett meg, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba, mert megijesztette, hogy mekkora politikai balhé kerekedett az ügyből a Fideszben, és rájött, hogy erkölcsileg nincs igazán rendben, amit tett, ezért szeretne segíteni, legalább azzal, hogy elmondja, mi folyik a háttérben.”

Erdei Sándor állítása szerint a magát Molnárként azonosító jelölt részletesen beszélt neki arról – és ez összecseng a hvg.hu által másoktól is hallottakkal –, hogy a névdublőrök indítása Kubatov Gábor pártigazgató ötlete volt, a kivitelezésben pedig a miskolci fideszes polgármester, Kriza Ákos egykori kabinetfőnöke, Kovács Zsolt segített. Olyannyira – fejtegette ismét csak gyanúsan közlékenyen a telefonban "valló" férfi –, hogy neki és a másik névdublőrnek, a nyékládházi Erdei Sándornak a lábát sem kellett kitennie otthonról, mert Kovács intézte az összes, a jelöltséggel és nyilvántartásba vétellel összefüggő tevékenységet, ideértve az induláshoz szükséges ajánlások gyűjtését is. (A volt kabinetfőnököt három hete és hétfőn is kerestük, de mikor meghallotta, honnan és milyen ügyben kérdeznénk, bontotta a vonalat.)

Facebook

Munkáspárt=Fidesz?

Erdei "Rokker" Sándor a hvg.hu-nak azt mondta: a hosszú beszélgetésben a Molnár Zsoltként jelentkező férfi a Fidesz olyan, eddig is gyanítható, de bizonyítást sem akkor, sem most nem nyert helyi "kampánytrükkjeiről" is beszélt, mint hogy a kormánypárti jelölté mellett a körzet munkáspárti jelöltjének a szórólapját is a vezető kormánypárt nyomtatta és terjesztette. A pletykáról, hogy a városban a Fidesz tartja lélegeztetőgépen a Thürmer-párt helyi szervezetét, a hvg.hu is hallott korábban. Az ok kézenfekvő lenne: a munkáspárti voksok elviszik a szavazatokat a Fideszre veszélyesebb Jobbiktól, illetve MSZP-től. A kormánypárti félelem pedig ez utóbbi két ellenzéki párttól Miskolcon nem is alaptalan: áprilisban ugyanis összesen 59 százaléknyi szavazó támogatta a Jobbik (28,25) és az MSZP (29,91) jelöltjét, szemben a fideszes Hubay György által begyűjtött 38 százalékkal.

Már önmagában ez is indokolhatná, hogy miért tulajdonít a Fidesz országos jelentőséget a mindössze pár ezer miskolci életét befolyásoló időközi megmérettetésnek, de úgy tudjuk, a kormánypárt friss felmérései is nagyjából tízszázaléknyi előnyt mérnek az „igazi” Erdei Sándornak. Vagyis erősen érik, hogy valóban Miskolc legyen az új Hódmezővásárhely, ami nagy lökést adhat az ellenzéknek ahhoz, hogy a már tétre menő, jövő évi önkormányzati választásokra is közös jelöltben állapodjanak meg.  

Marakodás a Konczon?

Erdei Sándor beszámolója szerint a maratoni beszélgetés furcsasága volt, hogy partnere többször is a szerencsi Koncz Ferencet említette, mint aki benne lenne, illetve többet tudhat a beszervezéséről – annak ellenére, hogy korábban Kubatov Gábor, illetve Kovács Zsolt kulcsszerepéről értekezett. (A Magyar Narancs vasárnap este arról számolt be, hogy Molnár nekik szintén Koncz szerepét ecsetelte.) A férfi a beszélgetésben később azonban azt állította, hogy azért akarja, kvázi bosszúból a volt szerencsi polgármestert hírbe hozni a visszaéléssel, mert úgy tudja, hogy az ő környezetéből szivárgott ki az információ, hogy Fidesz-aktivista volt. (Pedig nem, a hvg.hu ezt egyedül tárta fel – a szerk.)

Molnár Zsolt (háttal) KOncz Ferenccel
Facebook

Koncz kulcsszerepére utalt Molnár Zsolt hétfőn a hvg.hu-nak is, amikor a furcsa telefonbeszélgetésben elhangzottakkal szerettük volna szembesíteni. Az ongai férfi azonban korábbi ígéretével szemben a telefont nem vette fel, csak írásban üzente a politikus telefonszámának kíséretében, hogy kérdezzük mindenről Koncz Ferenczet.

Ezt természetesen megtettük: a volt szerencsi polgármester a hvg.hu-nak aljas rágalomnak, vágyhazugságnak nevezte a vádakat. Koncz Ferenc azt elismerte, hogy ismeri az ongai férfit, és az országgyűlési kampányban valóban dolgozott vele, érdemben azonban állítása szerint hónapok óta nem tárgyalt vele, és arról is a sajtóból értesült, hogy Molnár a miskolci időközi választás jelöltje.

hvg.hu

Nincs visszaút

Erdei Sándor szerint a hétvégi telefonbeszélgetés végén a partnere arról is beszélt, hogy nem pénzért, hanem azért ment bele a kamujelöltségbe, mert később még karriert szeretne a Fideszben. Nagy kérdés persze, ha ez igaz lenne, ha valóban a jelölt Molnár beszélt, úgy milyen lökést remél ehhez ettől a "vallomástól". Igaz, állítólag azt is többször elmondta, hogy a botrány, illetve a „kellemetlenségek” miatt a visszalépését is fontolgatja. Ebből azonban - ha valóban volt ilyen ötlet - semmi sem lett. Hogy meggondolta magát, vagy lebeszélték róla, nem egyértelmű. Molnár Zsolt minden esetre hétfő óta elérhetetlen, és Facebook-profilját is törölte vagy elrejtette.

A napokban Molnár mellesleg képviselő-jelölti hitelessége utolsó morzsáit éli fel: a férfi ugyanis a hvg.hu információi szerint hétfőn kéthetes külföldi nyaralásra indult a családjával, vagyis sem a kampány hátra lévő két hetében, sem a választások idején nem lesz Magyarországon, ami legalábbis szokatlan egy választási győzelemre készülő, ezért magát és terveit minél szélesebb körben megismertetni próbáló aspiránstól.  

Eközben az „igazi” Erdei Sándor állítása szerint választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával feljelentést tesz a Fidesz és "két névdublőr" ellen.

Szeretném, hogy se a tisztességes jelöltek ne kerülhessenek hátrányba, se a választókat ne lehessen átverni ilyen trükkökkel

– mondta az ellenzék jelöltje a hvg.hu-nak.  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!