Nyilvánvalóan nem vonható kétségbe az államnak azon joga, hogy finanszírozóként eldöntse, milyen állami célra mennyi költségvetési forrást juttat, s mennyit költ például presztízsberuházásokra, mindaddig, amíg e döntése nem megy szembe alkotmányos alapelvekkel. Ha tehát történelmi okoknál fogva a felsőoktatást jelentős részben sajnos még mindig az állam finanszírozza, akkor joga van, sőt kötelessége a költségvetés egyensúlyát e téren is szavatolni.

Az tehát, hogy az állam megszünteti a gendertanulmányok finanszírozását, nem jelenti e tanulmányok betiltását. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a problémának ne lennének nagyon is kézzelfogható alkotmányos következményei.

Amikor ugyanis Rétvári Bence államtitkár egy írásbeli kérdésre válaszolva indokát adta a finanszírozási döntésnek, két olyan okot említett, amelyek tételes alkotmányjogi rendelkezéssel ellentétesek, s ekként azzal a veszéllyel járnak, hogy az állam más alkotmányos alapjogokat is sajátosan értelmez majd.

Az államtitkár egyrészt azt válaszolta a képviselői kérdésre, hogy

a gender – a marxizmus-leninizmushoz hasonlóan – inkább nevezhető ideológiának, mint tudománynak, így kétséges, eléri-e az egyetemi oktatási szintet,

másrészt

a szak tartalma szemben áll mindazzal, amit a kormány értékvilága az emberről vall.

Az e válaszban rejlő veszély abból fakad, hogy tételesen szembemegy az „Alaptörvény” X. fejezete (2) bekezdésével, amely szerint

Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.

Amikor tehát Rétvári Bence mindenekelőtt azt az indokot hozza fel, hogy a gender nem tudomány, akkor ezzel maga is tudományos kérdésben foglal állást, márpedig azt az állam az idézett rendelkezés alapján nem jogosult megtenni. Ugyan ki más döntene abban a kérdésben, hogy valamely tárgy tudománynak minősül-e, vagy sem, mint ezen tárgy művelői? Talán az állam dönti el, hogy tudomány-e az atomfizika egyrészről, és a fák kommunikációjának vizsgálata másrészről, vagy bármely olyan alapkutatás, amelynek gyakorlati hasznosítása akár csak évek múlva válik valóra, ha egyáltalán? Nem, ezen döntést kizárólag a tudomány művelői jogosultak meghozni.

Azt tehát, hogy van-e vizsgálandó kérdés, és az milyen empirikus ismeretek alapján járható körbe, gendertémában sem az állam jogosult eldönteni. Az erről alkotott véleményét természetesen hangoztassa ahol akarja, de finanszírozási döntést arra nem alapozhat, mert azzal közjogi következményt fűz a tudományról alkotott véleményéhez. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a másodikként idézett mondat, még akkor is, ha eltekintünk attól, hogy abból nem derül ki, mit ért az államtitkár a szak tartalmán, és az hogyan áll ellentétben azzal, amit a kormány az emberről vall.

A másodikként idézett mondat egyben arra is alkalmas, hogy megvilágítsa, miként gondolkodik államtitkárán keresztül a kormány azokról a közjogi helyzetekről, amelyben a nemzetközi egyezményekben garantált alapjogok kerülnek összeütközésbe olyan ideológiai megfontolásokkal, amelyek annak ellenére megjelennek az „Alaptörvényben”, hogy ott semmi keresnivalójuk nincs. Ha ugyanis az alkotmány ideológiai preferenciákat fogalmaz meg, akkor értelemszerűen sérül a törvény előtti egyenlőség.

Akárcsak a volt kommunista alkotmány, amely szerint "a Magyar Népköztársaság a dolgozók érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot [55. § (1) bek.]", illetve "a Magyar Népköztársaság a dolgozók társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységének fejlesztése érdekében alkotmányosan biztosítja az egyesülési jogot [56. § (1) bek.]", akként a hatályos „Alaptörvény” is előírta, hogy „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége [R. cikk (4) bek.]”, meg hogy az „Alaptörvény” rendelkezéseit a Nemzeti Hitvallással összhangban kell értelmezni.

Ha tehát a gender szak esetében ezek az „alapelvek” tételes alkotmányos rendelkezések szintjére emelkednek (legalábbis Rétvári világában), akkor kérdés, hogy a többi alkotmányos alapjog esetében is odáig tart-e a szabadság, amíg az nem ütközik az állam által az „Alaptörvénybe” iktatott keresztény-nemzeti ideológiával.

Ha tehát a tudomány kérdésében az állam csak addig nem jogosult állást foglalni, amíg a tudomány nem mond ellent az állam uralkodó ideológiájának, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a következő alapjog akár a szólás-, akár a sajtó-, vagy éppen a gyülekezési szabadság lehet, ha netán ezek olyan célra irányulnak, amelyek nem férnek össze a keresztény kultúra védelmével vagy éppen a „hagyományos” családmodellel (bár ez utóbbi szerintem egy meglehetősen képlékeny fogalom, ha például hozzátesszük, hogy a „hagyományos”, melldöngetős családmodellhez gyakran hozzátartozott a nyilvánosházak látogatása és a házasságon kívül született gyermekek titkos élete. A kérdés tehát ezúttal is bonyolultabb, mint ahogy azt egy államtitkár láttatja.)

Jelei mindenesetre időről időre tapasztalhatók annak, hogy az állam az alkotmányos alapjogokat igyekszik saját szája íze szerint értelmezni (ami egyébként abból a minden diktatúrára jellemző téves alapfeltevésből származik, hogy ha korlátozzuk a nyilvánosságot abban, hogy szembesítsen minket saját rothadásunkkal, akkor a rothadás maga is megszűnik). Elég ha a kínai államfő látogatásakor betiltott Tibet-párti tüntetésre gondolunk (s arra, hogy Szeretett Vezérünk még csak nem is igyekezett tagadni motivációját), vagy éppen arra, hogy az új Ptk. a közéleti szereplők fokozottabb polgári jogi védelmére tett kísérletet, amely aztán az Alkotmánybíróság előtt vérzett el.

Megilleti-e tehát majd a publicistát a véleménynyilvánítás szabadsága, ha történetesen azt írja, hogy a kereszténység nem más, csupán egyike a lehetséges világmagyarázatoknak? Hiszen a kereszténység alkotmányos védelmet élvez, akárcsak a hagyományos családmodell. Lehet-e majd ateista tüntetést tartani? Tüntethetnek-e azok, akik úgy döntenek, nem vállalnak gyermeket vagy akik nem akarnak mással egy fedél alatt élni? Vagy ők már most is alkotmányon kívüliek?

Bár gyanítom, hogy ez az egész kérdés a nagy többséget mindaddig nem érdekli, amíg következményeit a saját bőrén nem tapasztalja.