Evolúció (főnév):

1. (filozófia) Ugrás nélküli, fokozatos mennyiségi változásokból álló fejlődés.
2. (biológia) A növényi és állati fajoknak természetes kiválasztódás útján történő fejlődése.

Az evolúció fenti leírásai A magyar nyelv értelmező szótárából származik. De van, létezik a szónak egy politikai értelemben vett magyarázata is. Nézzük meg egy tüntetés evolúcióját ma.

Vasárnap:

„Megér nektek pár éjszakát, pár hetet, hogy megszabadítsuk az országot mindezektől, akik nem egyszerűen benneteket, az országot, hanem a gyerekeitek országát, a gyerekeitek jövőjét veszik el? Ki az utcára kedden öt órakor és maradunk!”

Szerda:

„Gyurcsány Ferenc valóban azt mondta vasárnap, hogy addig maradnak az utcán, ameddig nem érnek el sikert, később ezt ő maga és a DK elnökhelyettese egy sajtótájékoztatón is helyesbítette, csak minden délután mennek ki tüntetni.” Ezt Rónai Sándor, a DK szóvivője mondta a Mércének aznap.

Csütörtök:

Nincs több Ellenállás nevű DK-s tüntetés a Kossuth téren. „A mai napon Budapesten már nem lesz tüntetés, hogy holnap már Szegeden tüntethessünk az európai Magyarországért. Pénteken 17:30-tól Szegeden, a Klauzál téren demonstrálunk.

Facebook

A rendezvényen mások mellett természetesen Gyurcsány Ferenc is beszédet mond”, írta közleményében a párt, hozzátéve: vidékre azért mennek, mert ott sokkal több a feladat, ha fel akarják rázni az országot.

*

A hvg.hu információja szerint a DK-nek már a tüntetéssorozat indulásakor is csak csütörtökig volt területfoglalási engedélye, ami nem jelenti azt, hogy ezt ne lehetett volna meghosszabbítani, ha tényleg tömegek mennek ki, de a 3-400 ember nem tömeg.

„Nem lehet addig megnyugodni, amíg lemondásra nem kényszeríti az utca tömege Orbánt.”

Ezt is Gyurcsány mondta, és itt érkezünk el a dilemmához, amit nevezzünk Gyurcsány-paradoxonnak.

Először is elvitathatatlan, hogy a volt miniszterelnök és pártja a nyári hibernációs állapot után életjelet kezd mutatni, a parlamenten kívüli politizálással pedig lehet imponálni a rendszer ellenzőinek, ahogyan azt a választások utáni tömegtüntetéseken is láthattuk. De a lendület azóta alábbhagyott, apátia van. Ez a paradoxon első fele. Az Országgyűlésen belül nincs lehetőség (egyesek szerint: nincs értelme sem), a parlamenten kívül nincs fogadókészség – úgy látszik.

Reviczky Zsolt

A parlamenten belüli politizálás korlátainak eklatáns példája, hogy Mesterházy Attila (MSZP) nemrég arról beszélt egy tévéműsorban, hogy míg a kormány plakátkampányt indít a Sargentini-jelentés után, a Momentum pedig kinyomtatott néhány tízezer forintból pár szórólapot, hogy elmagyarázza, miről is szól ez a jelentés, addig

mi például a parlamentben adjuk be azokat a törvényeket, amelyek a magyar demokrácia helyzetét helyreállítanák.

Ez 19 javaslat, Mesterházy tudja, nem fogják elfogadni ezeket, de „azért adjuk be, hogy a figyelmet felhívjuk.” Mesterházy végül kimondta, olyan helyzetben, ahol minden erőforrás a kormánypártoknál van, az ellenzék nagyon nehéz helyzetben van.

A paradoxon másik elemei a Kossuth téri tüntetésen kialakult szánalmas jelenetsorok. Vajon segíti-e a kormányváltást az, ha a téren feltűnnek olyan Orbán-mellszobrok, amelyeknek a nyakában lánc van? És az Orbán arcképével ellátott hordók, amelyeket az oda kihelyezett botokkal lehetett verni?

Tamás Gáspár Miklós szimbolikus lincselésnek nevezte ezt és így írt erről:

A tehetetlenség és az erőszak gesztusa egyszerre: ez mutatja a „demokratikus” ellenzék állapotát. Évtizede rimánkodik, könyörög, eseng az ellenzéki észjárású közvélemény, kérve kérvén Gyurcsány képviselő urat, hogy legyen szíves eltűnni a magyar politikából, mert nevetségessé teszi 1. az ellenzékiséget, 2. a demokratikus ideálokat, 3. volt és jelenlegi pártját meg 4. saját magát.

Összerakva a paradoxont, lehet-e kormányt váltani néhányak gyűlöletével, vagy fogadjuk el, hogy pár száz embernél, legfeljebb néhány ezernél többet nem lehet megmozgatni ma, miközben a parlamenti patkóban sincs sok ellenzéki lehetőség. Megspékelve ezt azzal, hogy az integrációra képtelen Gyurcsány Ferenc állt az utcai politizálás élére, megkapjuk az ellenzék legújabb útelágazódását.

Amíg ezt a paradoxont nem oldják fel az ellenzéki pártok, addig marad a vergődés és az ütlegelés.

*

A sorozatban harmadik kétharmaddal megnyert választás, a megváltozott médiaviszonyok, az ellenzéki térfél megosztottsága és a jelenlegi kormánypártoknak kedvező választási törvény miatt nagy vita alakult ki a magyar nyilvánosságban arról, hogy van-e még esély leváltani a jelenlegi kormánypártokat demokratikus választáson. Ezt írta legújabb kutatásában a Policy Solutions.

Kiderült, a magyarok fele (49 százalék) már nem hisz abban, hogy az Orbán-kormányt le lehetne váltani demokratikus választáson, és mindössze alig több mint a harmada (36 százalék) gondolja úgy, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy a magyar nép egyszer demokratikus úton megbuktassa a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Ez egyben azt jelenti, hogy relatív többségben vannak azok, akik szerint a Fidesz–KDNP-kormány bukása nem egy választás eredményeként fog elérkezni a jövőben.