szerző:
Vida Kamilla
Tetszett a cikk?

TGM már megint vizsgáztat, öncélúan és reflektálatlanul.

Tamás Gáspár Miklós november 6-án a HVG-n írt A lélekharang megkondul című publicisztikájában éles kritikát fogalmazott meg az újprimitívség kultuszával, az oktatás „nyugatos”, „liberális”, „haladó” – ha jól értem, kompetenciaalapú – módszereivel szemben. Tamás Gáspár Miklós valós problémákra reflektál, azonban nem tudom megállni, hogy érvelésével és beszédmódjával – ami esetünkben az érvelés szerves részét képezi – szemben kritikát fogalmazzak meg.

Tamás Gáspár Miklós tudás- és műveltségeszményeivel kapcsolatban más cikkeiben is felvetődnek számomra hasonlóan problematikus elemek. Legitim állításként fogadom el, és azt hiszem, én is szoktam olyan romantikus gondolatokra ragadtatni magam, amelyek szerint a magaskultúra fogyasztása nem a burzsoázia úri huncutsága, hanem fontos eszköze – lehet – a társadalom minden osztályának a világról való komplex gondolkodásra, absztrakt problémák megértésére, az empátia növelésére, az (ön)reflexiós készség elsajátítására nézvést, és persze vannak remekművek, amelyeket olvasni, megnézni, meghallgatni, megérteni ráadásul extatikus élmény, élvezet. Azonban Tamás Gáspár Miklós – nem először – vizsgáztat. Szürreális volt számomra, hogy a magaskultúra védelmében NÉVSOROLVASÁSSAL szólalt fel. „Csakugyan idegenek voltak, fikarcnyit se törődtek velünk soha, és viszont. Tudni róluk: csakugyan puszta szakmai ügy. De Vörösmarty? Kaffka Margit? Füst Milán? Illyés? Weöres? Nemes Nagy? Tandori? Petri? Bartók? Kurtág? Jeney? Vajda Lajos? Schaár Erzsébet? Ők nem Ferdinándok. Ők nincsenek, magyarok sincsenek.”

Mit jelentenek ezek a nevek? Mi értelme a tekintélyszemélyek, mélyen kanonikus figurák neveit bedobáló, önlegitimációs gesztusnak, gondolataikhoz való kapcsolódás nélkül? Nem beszélve arról, hogy milyen pedagógiai koncepció megkérdőjelezés nélkül „hivatkozni” a kánon vörösbetűs alakjaira úgy, hogy nem teszünk említést arról, hogy a kánon alakulása sok esetben elég önkényes, szabályrendszere, belépési küszöbe, hogy mást ne mondjak, például nők részére, viszonylag akkor is magas, ha Tamás Gáspár Miklós felsorolásában ügyelt arra, hogy némi túlzással nagyjából az összes (három) magyar kanonikus női művészt megemlítse. Az az érvelés pedig, hogy nem a magaskultúra hegemonikus, hanem a trumpi hülyeségizmus politikai kultúrája az, kissé demagógnak tetszik a számomra. Nem jelent – szellemi – kihívást azt mondani, hogy Petri György jó. Nem is jelent semmit. Művekről beszélni, problémákat és kérdéseket regisztrálni, akár azokat a szerepmodelleket megkérdőjelezni, amelyeket ezek a személyek töltenek be az értelmiségi mezőben, viszont igen.

Előzmények

TGM: A lélekharang megkondul

Cseresnyési László: A helyes magyarságról

TGM: Ülepre, magyar!

Vida Kamilla: Hogy is van azzal a lélekharanggal?

Révész Sándor: TGM, az utolsó magyar

Kérdés az is számomra, hogy Tamás Gáspár Miklós kihez beszél, kinek üzen? A tavaly az oktatási rendszer kapcsán aktív politikai szerepet vállalt fiatalok követelései részben összecsengenek a cikkben kritizált pedagógiai elvekkel, amelyek olyan fogalmak köré épültek részben, mint a „használható tudás”, „kompetenciaalapú oktatás”, „innováció”, a „magolás és a terhek csökkentése”. Ezeknek az elveknek van Magyarországon politikai képviselete is, nevezetesen a Momentum Mozgalom, amely egyébként is generációs pártként identifikálta / identifikálja magát, és TGM is volt már, hogy írásaiban kapcsolta össze a pártot ezekkel a szólamokkal, a felzárkózósdival, a modern, fejlett nyugatosdival. Ezek szerintem is problematikus kategóriák, de számomra a cikk néhány érve nem sokban különbözik Velkovics Vilmos Echo Tv-s műsorvezető akciójától, aki nyelvtani kérdésekkel alázta meg Kalló Dánielt, aki a Független Diákparlament képviseletében érkezett a stúdióba. Velkovics azt mondta, hogy a diákok csak nem akarnak tanulni, ezért tüntetnek, és azért, hogy többet bulizzanak és videójátékozzanak. Akár mondhatta volna azt is, hogy fesztiválra menjenek, ahol kábózhatnak, és szelektíven gyűjthetik a hulladékot, ahelyett, hogy olvasnának. A diákok és a Momentum Mozgalom is valós problémákra reflektál szerintem rossz eszközökkel, depolitizálva politikai kérdéseket.

A magyar oktatási rendszer és szereplőinek kritikai megközelítése nézetem szerint viszont nem azzal kezdődik, hogy élő kanonikus figuraként védelmezzük a kánont, amelyhez egyébként mi magunk is tartozunk, amely pozíciónkra nem reflektálunk sem most, sem máskor. Mindeközben a tanárok műveletlenségét hozva fel, nem észrevéve, hogy mi is tanári szerepbe kerülünk, csak éppen ezek a reflexek egy másik problematikus pedagógiai koncepciót idéznek fel, ahol a nem tudás bűn, és mindennapos a tekintélyre való hivatkozás, a kritizált fél dehonesztálása, a vita, a diskurzus kereteinek olyan jellegű megszabása, amelyhez nem lehet kapcsolódni akárkinek, amely kirekesztő és felülről mondja meg, hogy mi a tudás, mi a kultúra, ki hülye, ki nem hülye. Tudva egyébként azt, hogy azok a terhek, amelyekkel a ma Magyarországán a pedagógusoknak számolniuk kell, egyáltalán nem kicsik, ahogyan a kor is egészen kemény jövőképpel állítja szembe a felnövő generációt.

Én abban hiszek, hogy van ezeken kívül még egy másik út.

A szerző egyetemi hallgató, a Társadalomelméleti Kollégium diákja

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kiírták a pályázatot az 5-ös metró tervezésére

Kiírták a pályázatot az 5-ös metró tervezésére

Bazi nagy görög füstölés

Bazi nagy görög füstölés

Már Ferihegyen is megmérik az Észak-Olaszországból érkezők lázát

Már Ferihegyen is megmérik az Észak-Olaszországból érkezők lázát