Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Bartha László 1998 és 2002 között már irányította a várost, 2006-ban viszont kilépett a Fideszből.
Megvan Botka László egyik kihívója a szegedi polgármester-választáson: a Tisza Lajos Közéleti Egyesület – amely, mint bejelentették, a jövőben Tisza Koalíció néven folytatja – Bartha László volt fideszes polgármestert indítja a jövőre esedékes választáson – írja a Délmagyar. A Tisza Koalíció „Munkahely, család, biztonság" címmel hirdet programot, elnevezésük pedig Tisza Lajos városépítő munkásságára utal.
Bartha László 1998 és 2002 között volt Szeged polgármestere, akkor még fideszes politikusként. A pártból 2006-ban lépett ki, amit azzal indokolt, hogy a Fidesz már nem az a szervezet, amely 1998-ban egy konzervatív értékrendet képviselt. Kilépését levélben jelentette be, azt írta: a párt korábban társadalmilag elfogadott határok között liberalizmust engedélyezett, azaz figyelembe vette az egyént is, éppen ehhez kellene visszatérni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.