szerző:
hvg.hu

A Közlekedő Tömeg indított pert az éjszakai járatok utasszámáért.

Pert nyert a Közlekedő Tömeg egyesület a Budapesti Közlekedési Központ ellen, mert jogtalanul titkoltak el közérdekű adatokat - írja az egyesület a Facebook-oldalán, ahol az olvasható, hogy azért indítottak pert, mert a BKK tavaly a közérdekűadat-igénylésük ellenére sem adta ki nekik az éjszakai járatok utasszámát. Az egyesület azért kérte az adatokat, hogy egy feljlesztési javaslatot dolgozzon ki.

A BKK azzal érvelt, hogy az egyébként elektronikus módon tárolt adatok kiadása a számukra jelentős munkaerő-ráfordítást jelentene, ezért csak 1 millió 397 ezer forint munkadíjért akarták kiadni.

A Közlekedő Tömeg emiatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, amely megállapította a jogsértést és az egyesületnek adott igazat, azonban a BKK még mindig visszatartotta az adatokat. Ekkor pert indítottak, amit előbb első fokon, majd a BKK fellebbezése után másodfokon is megnyertek, így az ítélet jogerős, a cégnek 15 napon belül át kell adnia a kért utasszámokat az egyesületnek.

A BKK a tárgyalásokon egyébként többek között azzal védekezett, hogy az egyesület olyan javaslatokat kíván készíteni és terjeszteni, melyek alkalmasak arra, hogy a BKK-nak érdeksérelmet okozzanak, valamint jó hírnevét csorbítsák.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Megszólalt egy miniszter a tüntetésekről: Fiatalokat láttam, akik még egy napot sem dolgoztak

Megszólalt egy miniszter a tüntetésekről: Fiatalokat láttam, akik még egy napot sem dolgoztak

Hosszú: Az edzőm elsírta magát az első közös aranyunk után

Hosszú: Az edzőm elsírta magát az első közös aranyunk után

Háború az 5G-ért: miért kell Washingtonnak a Huawei trónörököse?

Háború az 5G-ért: miért kell Washingtonnak a Huawei trónörököse?

Bocsánatot kért a családtól M. Richárd, de szerinte csak részben felelős a balesetért

Bocsánatot kért a családtól M. Richárd, de szerinte csak részben felelős a balesetért

Tovább nő a balkáni feszültség, Koszovó is hadsereget kap

Tovább nő a balkáni feszültség, Koszovó is hadsereget kap

Lyukasztott kijelzős mobilt villantott a Honor – képek

Lyukasztott kijelzős mobilt villantott a Honor – képek