Kiürült a Kossuth tér, a tüntetők nagy része a köztévéhez vonul

A Momentumosok vezetésével a tüntetők egy csoportja a Kunigunda útja felé indult, az MTVA székház felé.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiürült a Kossuth tér, a tüntetők nagy része a köztévéhez vonul

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen

Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.

6,5-7 kilométert vonulnak a tüntetők majd a köztévéhez, olyan messze van a Kunigunda útja a Kossuth tértől. A csoportot rohamrendőrök vezetik fel. A Margit hídon keresztül indult a menet.

7-re a Kossuth tér kiürült, a tünetők egy kisebb csoportja a Lánchíd fele ment.  Élőben itt tudósítunk.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.