Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Arcul csapta a választási eredmény a változásban gondolkodó fiatalokat. Sokuknál ez volt az utolsó lökés ahhoz, hogy rászánják magukat a kivándorlásra, vagy éppen eszükbe se jusson, hogy valaha hazajöjjenek külföldről. Felerősödött ugyanakkor azoknak a hangja is, akiket inkább cselekvésre ösztönöz az eredmény, és akik szinte egyik napról a másikra százezres tömeget voltak képesek megmozgatni.
A kígyózó sorokban okostelefonjukat szorongató és a választási applikációkat, internetes oldalakat csekkoló, feltűnően ifjú szavazók április 8-án azt a látszatot keltették, hogy többségében kormányváltó fiatalok várnak voksolásra. Londonban több órán át lelkesen ácsorogtak a szakadó esőben, osztrák, német, holland városokban soha nem tapasztalt mértékű volt a választói aktivitás. Ezek után az ország narancssárgába borulása olyan sokkolóan érte a nyugati jogállamiságban hinni akaró fiatalokat, hogy facebookos profiljukat tömegesen váltották drámai feketére. Kedvelt véleménynyilvánításként terjedt az a borítókép, amelyen valamelyik légitársaság keresője jelent meg, az úti célnál pedig az állt: bárhova. A már kint lévő, de apátiába süllyedt fiatalok közül sokan a befogadó ország emblematikus teréről, nevezetességéről posztoltak képet az Instagramon, „köszönöm, hogy befogadtál” aláírással. Az elmúlt napokban ugrásszerűen nőtt a külföldi magyarokat, fiatalokat tömörítő csoportokhoz csatlakozók száma.
A kezdeti depressziót azonban gyorsan felváltotta az a tenni akarás, amely a diákmozgalmak szervezőit rövid idő alatt egy százezres tömeg élére repítette. A 21 éves Tarnay Kristóf, a Független Diákparlament vezetője és a tüntetés egyik szervezője azt mondja, hogy a választás napján „teljesen lefagytak” a voksolás eredményétől, most viszont már vén közéleti rókákat meghazudtoló céltudatossággal sorolják, mi a teendő. Elképzeléseik szerint először egységesíteni kell az országot, betemetni az árkokat a vidékiek és a fővárosiak között. A következő négy évben azon kell dolgozni, hogy potens ellenzéket termeljen ki az ország, a helyi ügyeket pedig civil hálózatban kell felkarolni. Mint mondta, a tömeges elvándorlás megakadályozásának kulcsa a választási rendszer és a politikai kultúra megváltoztatása. Tarnaynak és a többi független diákparlamentesnek esze ágában sincs elhagyni az országot. Gulyás Balázs, a tüntetés másik főszervezője is az itthon maradás mellett teszi le a voksát. Fő motivációja itt élő családtagjainak támogatása, akiknek nem is lenne lehetőségük elköltözni Magyarországról. „Nem lehet hátrahagyni szeretteinket ebben a sötétbe taszított országban” – mondja Gulyás.
Hasonló löketet kaptak a választások után az ország legfiatalabb politikai mozgalmának tagjai is. A Momentum ugyan nem jutott be a parlamentbe, de rengeteg új taggal bővülhet, ahogy a februárban alakult, Tizenix nevű csoportja is, amely a 16 és 24 év közöttieket tömöríti. A társaság eddig 25 fővel működött, a választások után hirtelen 250-re ugrott a létszáma. A mindössze 17 éves átlagéletkorú csapat megalakulásának fő motivációja az volt, hogy „ne kelljen innen elmenni”. Elnökük, a 21 éves Nagy Károly meséli, hogy érettségi után az ő osztályának a fele is külföldre ment. A tizenixesek szintén az országjárásban hisznek. Egyelőre úgy tűnik, ez megtérülő befektetés, hiszen közösségüknek mindössze 30 százaléka fővárosi. Bár a program még gyerekcipőben jár, beszélgetéseik fő témája a cselekvésre buzdítás, az állampolgári jogok megismertetése, gyakorlásának ösztönzése, valamint a felelős választói attitűd kialakítása. Optimizmusukat alátámasztja, hogy a Medián felmérése szerint a Fidesz a 30 év alattiak körében teljesített a leggyengébben.
Az új, civil véleményvezérek szerint meg kell keresni, össze kell gyűjteni a tettre kész fiatalokat, és lehetővé kell tenni számukra, hogy maguk alakítsák a sorsukat. Bár a tömegtüntetés szónoklataiban az új választások igényét is megfogalmazták, a diákvezetők kellően fiatalok ahhoz, hogy ne akarják elkapkodni a dolgokat. Az új ellenzék felépítése többéves folyamat, de már most el kell kezdeni dolgozni rajta, hogy négy év múlva legyen kikkel a választók elé állni. Egyöntetű vélemény a változást akaró fiatalok körében, hogy az ellenzék nyolc év alatt nem végezte el a szükséges munkát. Országjárásokon lehetett volna kibeszélni a problémákat, és helyben ismert jelölteket lehetett volna elindítani a választásokon.
A már-már forradalmi hangulatban izzó huszon- és tizenévesek mellett van ugyanakkor egy jelentős réteg, amely már évek óta kint tanul, dolgozik, és bár tervezte, hogy egyszer hazatér, a Fidesz elsöprő győzelme miatt most arra hajlik, hogy nem jön vissza. Élénken él például az angliai magyarokban az a csalódottság, amelyet a „Gyere haza, fiatal” programmal okozott a kormány. Azok, akiket idebolondítottak, még évek múltán is becsapva érzik magukat. Jobban megbíznak a befogadó országuk kormányában, mint Orbánéban, és reménykednek az ottani állampolgárság megszerzésében.
A nem értelmiségi szakmát űző, döntően megélhetési okból kiment fiatalok sokkal apolitikusabban állnak hozzá a választáshoz. Egyetlen motivációjuk a tisztességes megélhetés: hogy lakást tudjanak bérelni, félre tudjanak tenni. A 30 éves Ádám évek óta hegesztőként dolgozik egy kisebb angol városban, ám úgy érzékeli, hogy az ottani magyar közösségekben sem találják meg a közös hangot. A társadalmi szakadék ott is tetten érhető. Szerinte a szavazásra és politikai aktivitásra buzdító fiatalok pusztán ideológiai okokból költöznének el. Ádám azok közé tartozik, akik egyelőre semmilyen politikai mozgalomban nem hisznek, és abban sem bíznak, hogy gyökeresen megváltozik a rendszer Magyarországon. Szerinte hiábavalóak a tüntetések és mozgalmak, a vidéki városokból, falvakból továbbra is tömeges elvándorlásra lehet számítani.
Ijesztő és új jelenség a civil szervezeteknél „ellenszélben” dolgozó fiatalok kivándorlási szándéka. A kormány által vegzált egyesületek ifjú, 30 év alatti dolgozói arról számolnak be, hogy évek óta van „B tervük” arra az esetre, ha a munkahelyüket végleg beszántanák, és üldözni kezdenék őket. A kétharmados győzelem és a Stop Soros-törvénycsomag elfogadásának kilátásba helyezése után többen elkezdték szervezni a kitelepülésüket. A Figyelőben megjelent listázás olyan korokat idéz, amikor politikai okokból, félelemből kényszerültek elvándorolni a kormánynak nem tetsző emberek. Az itt maradóknak az a feladatuk, hogy leállítsák ezt a folyamatot – mondja Gulyás Balázs, aki szerint nem akkor kezdődik a diktatúra, amikor már kiépült és stabilan áll, hanem előbb: akkor, amikor már nem lehet megakadályozni a kialakulását.
A cikk a HVG 2018/16. számában jelent meg.
