szerző:
hvg.hu

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Friss cikkek a témában

Az Oktogonon találkozott egymással a Blaha Lujza illetve a Hősök teréről indult tömeg - mindkét helyen durván 100-100 ember lehetett -, az Oktogonon voltak a legtöbben.

Tudósítóink szerint nagyjából ezren vonulhatnak az Andrássy úton, az egyik forgalmi sávot foglalják el, de az autókat nem engedik rá a másik sávra sem. A tömeg olykor skandál, sípol, többen hoztak dudákat, azt elkezdték fújni. "Most kezdik megtalálni a vonulók a hangjukat."

Közben a Szabadság hídnál gyülekezők is elindultak a Clark Ádám tér felé. A tüntetés eredetileg ott lett volna, azonban a rendőrség nem vette tudomásul a bejelentést, így a Várkert Bazárnál lesznek.

A demonstrációról itt tudósítunk percről percre.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Jobbik-közlemény: a Fidesz migránsokat telepít be

Jobbik-közlemény: a Fidesz migránsokat telepít be

Tállai András lőtt egy szelfit a parlamentben

Tállai András lőtt egy szelfit a parlamentben

EU: Magyarország hirtelen elfogadta ugyanazt a megállapodást, amit szerdán még kifogásolt a migráció miatt

EU: Magyarország hirtelen elfogadta ugyanazt a megállapodást, amit szerdán még kifogásolt a migráció miatt

Elítélték a férfit, aki megerőszakolta az élettársa 13 éves lányát

Elítélték a férfit, aki megerőszakolta az élettársa 13 éves lányát

"Elég nagy baj, ha valaki az MTA elnökével kerül vitába"

"Elég nagy baj, ha valaki az MTA elnökével kerül vitába"

Köszönjük, Lidl, Aldi és Tesco – most már tudjuk, mennyi lehetne a minimálbér

Köszönjük, Lidl, Aldi és Tesco – most már tudjuk, mennyi lehetne a minimálbér