Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Tavaly március 15-i ügyekben hozott döntést a bíróság, ekkor a rendőrség anélkül bírságolt, hogy felszólította volna a demonstrálókat az úttest elhagyására.
Három ügyben is megszüntette a bíróság a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) diáktüntető ügyfelei ellen folyó szabálysértési eljárást – közölte a civil szervezet.
A rendőrség eredetileg azért büntette meg a tüntetőket, mert még 2018. március 15-én egy bejelentett tüntetés után továbbvonultak a tömeggel, és eközben az úttestre léptek. A rendőrség szerint ezzel megsértették a KRESZ szabályait, amiért 30 000 forint szabálysértési bírságot kellett volna fizetniük.
A TASZ emlékeztet rá, hogy az utóbbi években rutinszerűvé vált, hogy a bejelentett tüntetések végén a tömeg egy része spontán vonulásos tüntetésbe kezd, ennek keretében pedig az úttesten is vonul, a rendőrség viszont rendszeresen igazoltatja a résztvevőket, majd több tízezres bírsággal sújtja őket. Először tavaly februárban történt ilyen, akkor a hvg.hu tudósítóját is igazoltatták, bár végül a Szabálysértési Hatóság megszüntette az ellene folyó eljárást. A tavaly decemberi tüntetések óta azonban a demonstrációk rendszerint úgy értek véget, hogy a tüntetők kisebb-nagyobb csoportjait körbezárták a rendőrök és igazoltatták őket, sőt többekkel kamerába mondatták a nevüket is.
A TASZ azt írja, hogy a rendőrség eljárásából arra lehet következtetni, hogy nem ismeri el jogszerűnek a spontán tüntetéseket, és ezért minősíti a résztvevők úttestre lépését a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésének, holott a spontán tüntetéseket éppúgy védi a gyülekezési jog, mint a bejelentett demonstrációkat, a rendőrségnek ilyenkor is kötelessége védeni a résztvevők gyülekezési szabadságát, és biztosítani a rendezvényt. Igaz, a veszélyes közúti helyzetek megelőzése is a rendőrség dolga, és ennek során végső soron akár visszavezetheti a tüntetőket a járdára, vagy fel is oszlathatja a tüntetést, ha más, enyhébb eszköz nem áll rendelkezésre.
A TASZ ügyfeleinek esetében azonban nem ez történt: március 15-én este a zebrán áthaladó tüntetőket rendőrsorfal választotta el az autóforgalomtól, így bár valóban piros jelzés idején haladtak át az úttesten, a járműforgalmat nem akadályozhatták, ráadásul okkal feltételezhették, hogy a rendőrség biztosítja a demonstrációt.
A bíróság azt is megállapította, hogy a rendőrök nem szólították fel a tüntetőket az úttest elhagyására, így tettük jogellenessége sem lehetett nyilvánvaló az adott pillanatban. Ezek alapján a bíróság a TASZ mindhárom diáktüntető ügyfelének ügyében megszüntette az eljárást.
"Bízunk benne, hogy ezek a bírósági döntések világossá teszik a rendőrség számára, hogy a spontán tüntetések jogszerűek, és azokat biztosítaniuk kell. Jogellenes az a gyakorlat, hogy a rendőrség szabálysértési bírságolással igyekszik elvenni a tüntetők kedvét a spontán demonstrációktól” – mondta el Dojcsák Dalma, a TASZ jogásza.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.