szerző:
hvg.hu

Feltéve, ha Esztergomtól délre él. Délkeleten jégeső is lehet, csütörtökön pedig szél lesz többfelé.

Szórványosan várhatóak zivatarok az ország területén szerda este, legnagyobb számban a délutáni, esti órákban, és a középső országrészben - a Duna vonalának tágabb környezetében - illetve az Alföldön, legkisebb valószínűséggel északnyugaton, írja a met.hu.

A zivatarokat kisebb méretű (1 cm alatti átmérővel) jég elsősorban az ország délkeleti harmadában kísérheti.

A szerdáról csütörtökre virradó éjszaka során helyenként további zivatarok fordulhatnak elő. Csütörtökön kisebb számban, főként az ország délkeleti felében valószínűek elszórt zivatarok. Csütörtökön kisebb területen északnyugaton, illetve északkeleten időnként egy-egy 65-75 km/h-s széllökés kialakulhat.

Az északi, északkeleti szél csütörtökön nagyobb területen megerősödik, az Alpokalja és a Zemplén térségében helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 10 fok között alakul.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Teknős szorult a hatalmas cápa szájába, el is pusztult miatta – fotók

Teknős szorult a hatalmas cápa szájába, el is pusztult miatta – fotók

"Attól, hogy valaki jó festő vagy burkoló, még nem lesz jó vállalkozó"

"Attól, hogy valaki jó festő vagy burkoló, még nem lesz jó vállalkozó"

Még több bliccelőtől féltik a BKK-t, ha jön az új mobiljegyrendszer

Még több bliccelőtől féltik a BKK-t, ha jön az új mobiljegyrendszer

Itt a nagycsaládos Skoda Kodiaq: 7 üléses állami támogatásra kihegyezve

Itt a nagycsaládos Skoda Kodiaq: 7 üléses állami támogatásra kihegyezve

Zuschlag-közeli férfi az első pénzbüntetésre ítélt kamupárt-vezető

Zuschlag-közeli férfi az első pénzbüntetésre ítélt kamupárt-vezető

Matolcsy fia Porschékat gyűjt

Matolcsy fia Porschékat gyűjt