Egy teljes általános iskolai évjárat, első osztálytól a nyolcadikig, kifutott a közoktatásból azóta, hogy Orbán Viktor a 2010-es választáson felhatalmazást kapott arra, hogy – őt idézve – „olyan nagy horderejű változást tudjunk véghezvinni, amelyet régen csak a forradalmak nyújthattak egy országnak”. Nem mondható, hogy nyomtalanul telt volna az elmúlt nyolc év, de az például, hogy az oktatásügyben a Fidesznek ennyi idő sem volt elegendő arra, hogy dűlőre jusson (leginkább saját magával) a kor követelményeihez igazodó Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban, nem a diákokat és a tanáraikat minősíti. Azt, hogy a gyenge bizonyítványból mi következik, Magyarország rovatunk cikke boncolgatja.
Persze ahol a jövő nemzedéknek már önálló ombudsmanja sincs, ahol
még a titulusa szerint „innovációs” miniszter is a szakiskolákba, majd pedig az összeszerelő üzemekbe terelné az ifjúságot, ott értelmetlen is számonkérni a távlatos gondolkodást.
Csak nehogy aztán az összeszerelő üzemek futószalagjai mellett öntudatra ébredjen a kétkezi munkás, és szervezkedni kezdjen! Mint címlapsztorinkból kiderül, az ellenzék ellehetetlenítése, a civil szféra kormányzati kiüresítése után a – német szakik segítségével – újjáélesztett szakszervezeti mozgalom adhat régi-új formát a „keményen dolgozó kisember” érdekeinek képviseletére. A sztrájk persze leginkább akkor bosszantó a hatalom számára, ha oda üt, ahol fáj. Az MTA kutatói például – hiába szervezkednek ők is – nem sok jóban reménykedhetnek. A leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc sem fogja a tudóstársaság megmentésére birtokainak nemhogy az éves, de egyhavi jövedelmét sem felajánlani. Orbán Viktor üzleti énje csak tavaly 160 milliárddal gyarapodott – ez több mint ötszöröse az Akadémiától elvont pénzeknek. Mint Gazdaság rovatunk cikkéből kiderül, a Budapest Bank versenyeztetés nélküli eladása sem más, mint a Mészáros-monopoly újabb lépése. Coming out címmel pedig arról a jelenségről írunk, hogy a hosszú titkolózás-hazudozás után
sorra jönnek a fényre a NER oligarchái.
A színvallás fő oka persze prózai: a nemzetközi terjeszkedési terveket nem lehet inkognitóban végrehajtani.
A gazdasági, politikai hatalomkoncentráció erősödését és ezzel párhuzamosan az egyén kiszolgáltatottságának növekedését e heti lapszámunkban infografikában is megjelenítettük. Biztos akadnak azonban, akiknek így sem lesz szemük a látásra, fülük a hallásra. Sokan már azt is foghúzáshoz hasonló fizikai fájdalomként élik meg, ha a saját álláspontjukétól eltérő nézetekkel szembesíteni próbálják őket. Arról, hogy saját meggyőződésünk védelme alapvetőbb igény, mint az objektív igazság keresése, Szellem rovatunk cikke számol be. A megosztottság abszurd helyzetekhez vezethet. A Korniss Dezső-kiállítás kurátora beszélt lapunknak arról, hogy a festőművész és vele összekülönbözött munkatársa is falnak fordította a képeit, ha a másik a műtermében járt; közös kiállításuk katalógusának pedig két címlapot kellett nyomtatni. A humor persze sok mindenen átsegít – mondja e heti portréalanyunk, Varró Dániel. Aki a szerelmi civódásra utalva ugyan, de azt is megénekelte, hogy ha a nézeteltérések forrása „nem lett elapasztva”, annak mi a haszna: hogy újra össze lehet veszni rajta. „És a szánknak se volna a csókra ilyen jó mentsége, / mert abban szerencsére / egyetértünk, és nem csak elvileg, / hogy mégiscsak ezt a legjobb művelni nyelvileg.”
A szerző a HVG vezető szerkesztője.
