Nyilvánosságra hozták a GKI Gazdaságkutató Zrt. Az egészségügy helyzete Magyarországon címmel készített kutatását, amiből a 168 Óra idéz. Kiderül, hogy:

az elmúlt 13 évben reálértéken 13 százalékkal csökkent az állami hozzájárulás, miközben a magánkiadás a kétszeresére nőtt, az egészségügyi kiadások harmadát az emberek már saját zsebből fizetik.

Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésben egyre több az akadály, ráadásul az állam érzékelhetően nem is abba az irányba halad, hogy ezen javítson. Elavult struktúrát tart fent, és tudatosan a magánegészségügyi rendszer felé tereli a betegeket, azoknak a szolgáltatásoknak az igénybevételét viszont csak a társadalom egy szűk rétege engedheti meg magának. Azt is megtudtuk, hogy a vizsgált országokban (Ausztria és a V4) hazánknak a legrosszabb az úgynevezett humán fejlettségi mutató (az emberi jólét minősége), illetve az egészségügy hatékonyságát jelző egészségügyi fogyasztási indexet tekintve is az utolsók vagyunk.

Magyarországon a születéskor várható élettartam 4,5 évvel (75,8-ra) emelkedett ugyan 2000 és 2017 között, de még így is mintegy öt évvel elmarad az Európai Unió 28 tagországának átlagától, és a többi visegrádi országénál is alacsonyabb. A férfiak átlagosan csaknem hét évvel kevesebbet élnek, mint a nők. A humán fejlettségi mutató az emberi jólét fogalmát a GDP-nél szélesebb körben értelmezi: a születéskor várható élettartamot, az iskolázottságot, az életszínvonalat, a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó bruttó hazai terméket is figyelembe veszi.

Ez a V4-ek közül nálunk a legalacsonyabb.

Magyarországon a 15 évnél idősebb lakosság csaknem hatvan százaléka szenved diagnosztizáltan tartós betegségben (magas vérnyomásban például csaknem egyharmada), közülük a 15–34 éveseknek a 33, a 35–64 éveseknek a 61, a 65 évesnél idősebbeknek pedig már a 91 százaléka. A százezer lakosra számított halálozási ráta a teljes magyar lakosság körében 2015-ben 45 százalékkal volt magasabb, mint az uniós átlag, és jelentősen meghaladta a többi visegrádi ország átlagát is. A halálozási statisztikában vezető oknak számító keringési rendszeri betegségek csoportjában a visegrádiak közül szintén Magyarország mutatója a legrosszabb. Bár a daganatos betegségek esetében jóval kisebbek az egyes országok közti különbségek, a magyar érték itt is a legmagasabb, akárcsak az emésztőrendszeri betegségeknél és az öngyilkosságoknál.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. azt is írja, Magyarországon 2003 és 2016 között az egészségügyi közkiadások 58, a magánkiadások pedig 92 százalékkal nőttek. Reálértéken azonban a kiadások a közszférában mintegy 13 százalékkal csökkentek, tehát az állam ennyivel kisebb mértékben járul hozzá az egészségügy működéséhez. Magyarországon 2016-ban a magánkiadások az összes egészségügyi kiadás mintegy 30 százalékát tették ki. Ez azt jelenti, hogy egy magyar polgár átlagosan 55 ezer forintot fizet ki egy évben magánegészségügyi szolgáltatóknak. A V4 országai közül nálunk a legmagasabb az egy főre vetített magánegészségügyi költés, Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban egyharmaddal kevesebb.

A Népszava közben megírta a WHO (vagyis az Egészségügyi Világszervezet) egy 28 országra kiterjedő, öt évig tartó kutatása alapján, hogy a Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia által alkotott visegrádi négyek (V4) és Szlovénia összehasonlításában a betegségterhek nálunk a legnagyobbak, az orvosi ellátás költségeinek mintegy 30 százalékát önerőből kell állniuk a betegeknek. A WHO ajánlása szerint az önköltség a teljes kiadás legfeljebb 15 százaléka lehetne, ugyanis ez az arány, ami még nem szegényít el súlyosan. Ha viszont ennél magasabb, akkor arányosan nő a kockázata annak, hogy valaki nem időben jut hozzá a számára szükséges kezeléshez.

A kutatásból kiderült: nálunk a legszegényebbek hat és fél százaléka nem fordul orvoshoz, illetve nem akkor váltja ki a gyógyszerét, amikor arra épp szüksége lenne. (Ez Szlovéniában mindössze a betegek 0,3, Csehországban 0,5, Szlovákiában 1,5 százaléka.) A magyar kirekesztődők az okok közt említették a magas költségeket, valamint a távolságot és a várakozási időt. A hazai szegények nagy többsége elsősorban a gyógyszereit váltja ki, az egészségügyre fordított kiadásaik 90 százalékát ez teszi ki. Például a gyógyászati segédeszköz kiváltásáról, a szakorvosi kezelésről, valamint a fogorvosról már inkább lemondanak, különösen, ha annak eléréséhez önrészt kell vállalniuk.

(Kép: illusztráció)