A kommunizmusba vágynak a Fidesz szavazói

A kommunizmusba vágynak a Fidesz szavazói

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Tóth Richárd

A magyar populisták – a Fidesz-szavazóknak és a Jobbik támogatóinak – egyik vágyott aranykora az 1980-as évek, derül ki egy friss tanulmányból. A populisták ráadásul megtanulták, hogyan tudnak hatalmon maradni: elmossák a valódi és hamis hírek közötti határvonalat. Az sem baj, ha a vezér korrupt, csak karizmatikus legyen.

Megjelent magyarul a Progresszív válaszok a populizmusra – Miért szavaznak az európaiak a populista pártokra, és hogyan válaszolhatnak erre a kihívásra a progresszívek? című kötet. Az írás öt országban végzett kutatás alapján keresi a választ arra, miért veszítettek teret a progresszív pártok, illetve a szerzők javaslatot tesznek arra, hogy pontosan milyen ellennarratívát tudnának hatékonyan használni mindazon szereplők, akik fel akarnak lépni a populizmus ellen.

Az elemzésekhez fókuszcsoportos vizsgálat készült, Franciaországban a Nemzeti Gyűlés és az Engedetlen Franciaország szavazói körében, Finnországban a Finnek Pártja szavazói körében, Németországban az Alternatíva Németországért szavazói körében, Magyarországon a Fidesz és a Jobbik szavazói körében, Olaszországban pedig az 5 Csillag Mozgalom és a Liga szavazói körében.

Ráció helyett karizma

A magyar kiadáshoz Bozóki András írt előszót, Demokrácián innen és túl – a populista kihívás címmel, ahol levezeti, hogy a 2008-as gazdasági válság után megkérdőjeleződött a neoliberális gazdaságpolitika értelme, beérett a globalizációkritikus mozgalmak kritikája. A 2010-es évek leggyakrabban használt politikai fogalmai pedig a populizmus és az illiberalizmus lettek. „A neoliberalizmus kritikája maga után vonta a liberalizmus kritikáját is, de ebből – néhány ország kivételével – nem a baloldal profitált, hanem a populista radikális jobboldali pártok és mozgalmak.”

Újra bebizonyosodott, a politika nem csak az ész, hanem a szenvedély és az érzelem világa is. Bozóki szerint a kiüresedett politika helyébe a populisták kínáltak alternatívát, akik a demokrácia visszaállítását, az európai térség újrapolitizálását ígérték a választók számára. De az „újrapolitizálás” nem a jövőbe, hanem a múltba nézett, és a múltban keletkezett, meglévő sérelmeket akarta orvosolni. A racionálisan megvitatható értékek és ideológiák helyébe az identitáspolitika lépett.

©

A CEU egyetemi tanára szerint a populisták két dolgot tanultak meg: a többség nevében beszélni (de ez a többség már nem a sokszínű kisebbségek sokaságából állt össze, hanem egyetlen, etnikai „nemzettest” érdekeinek abszolutizálásából) és kormányozni, vagy legalábbis hatalmon maradni.

Ugyanis míg régen könnyen rá lehetett mondani a populistákra, hogy csak ellenzékben hangosak, ha kormányra kerülnek, elfelejtik populista szólamaikat, addig mára – úgy tűnik – ez eltűnt, „Magyarországon a közpolitikai célok – ha vannak – látványosan és egyértelműen alárendelődnek az újraválasztás, a hatalmon maradás követelményének”, a népszerűség utáni hajsza pedig alternatív valóságot teremtett. Bozóki leírja, miért és hogyan tudnak hatalmon maradni a populisták:

elmossák, viszonylagossá teszik a valódi és hamis hírek közötti határvonalat, morálisan megkérdőjelezik a vezér személyén kívül eső politikai szféra integritását, amellyel céljuk az ellenzék lejáratása. Az sem baj, ha a kormányzás korrupt vagy hiteltelen, mert a karizmatikus vezért így is milliók követik, és az ellenzék nem nyújt alternatívát.

A Fidesz és a nép

Cikkünkben Boros Tamásnak, a Policy Solutions stratégiai igazgatójának írását mutatjuk be, ő írta a könyv magyar vonatkozású fejezetét. A Progresszív válaszok a populizmusra Magyarországon című írást Boros azzal kezdi, 2019-ben a biztos szavazó magyar állampolgárok 65 százaléka választana egy populista pártot egy következő parlamenti választáson. Ezzel az aránnyal Magyarország minden más uniós országot megelőz a populisták képzeletbeli népszerűségi versenyében. A második Olaszországban ez a szám 57 százalék.

A kutató felteszi a kérdéseket:

2010 választóvonal a magyar politikatörténetben, laboratóriumi körülmények jöttek létre a populizmus megerősödése számára, a válság miatt nőttek a társadalmi különbségek és a társadalmi elégedetlenség, az MSZP meggyengülésével pedig összeomlott a kvázi kétpártrendszer. A Fidesz elkezdte a „nép” egyetlen valódi képviselőjének beállítania magát.

Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát tartja a kezében a Jobbik frakcióülésén a Parlamentben. Mellette Vona Gábor, a Jobbik akkori elnöke
©

A kilenc évvel ezelőtti választások után nem sokkal Orbán meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerének korszakát, „amely – a neve ellenére – nem a társadalmi békéről, hanem a magyarországi pluralizmus felszámolásáról szólt” – írja Boros. Irányított demokráciára hasonlító rendszer kezdett kialakulni, „melyben a teljes államigazgatás, a kormányt ellenőrző szervek és a média jelentős része mind valójában a Fidesz politikai céljainak vannak alárendelve”.

Azaz a Fidesz a demokratikus eszközöket a demokrácia és a pluralizmus fenntartása helyett a kormánypárt hatalmának a fenntartására és az állampolgárok manipulációjára használja.

Közben pedig a Fidesz pont addig engedi megerősödni az ellenzéki pártokat, ameddig nem jelentenek veszélyt a hatalomra, de az ellenzék pártjai között az erőviszonyok kiegyensúlyozottak legyenek – ez a centrális erőtér. Átalakult a közjogi és közpolitikai rendszer is, elég csak a közmédiára, az Állami Számvevőszékre, az ügyészségre, az NVI-re gondolni, így nem meglepő – idézi Boros egy saját korábbi kutatásukat –, hogy a magyarok 49 százaléka szerint az Orbán-kormány demokratikus választási körülmények között immár nem leváltható.

A populista rendszer szereplői egyértelműen a Jobbik és a Fidesz, ugyanis ahogy a Jobbik mérséklődött, úgy radikalizálódott egyes témákban a Fidesz. A szavazói attitűdről Boros több megállapítást is tesz:

A fókuszcsoportos kutatással feltérképezték a magyar populista szavazók motivációit. A vizsgálatokat három csoporton végezték: nyugat-magyarországi kisvárosokban élő 45 év alatti Fidesz-szavazó nők körében; kelet-magyarországi, munkásosztálybeli, 40 év feletti korábbi szocialista jelenlegi Fidesz- és Jobbik-szavazók körében; valamint budapesti, 35 év alatti, felsőfokú képzettséggel rendelkező radikális férfi Jobbik-szavazók körében.

Kommunista aranykor

Fontos közös jellemző az 1980-as évek végének Magyarországának idealizálása (amikor még kommunizmus volt, kiszámíthatóság, lassú, de egyenletes növekedés az életszínvonalban, de nem volt szabad sajtó és demokrácia) – ez a populisták vágyott aranykora. „A bezzeg a nyolcvanas években még volt magyar cukorgyár, ahol lehetett dolgozni típusú kijelentések igen jellemzők ezekre a szavazókra” – írja Boros. A másik nosztalgikus korszak a rendszerváltást követő évtized, a kilencvenes évek, a remény korszaka, amikor hinni és remélni lehetett, hogy itt is lesz majd osztrák életszínvonal.

A populista szavazók dühösek is, de nem a kormánnyal szemben (Magyarországnak kilencedik éve van populista kormánya), hanem a nemzetközi szereplőkkel, a világrenddel, az Európai Unióval vagy a migránsokkal szemben.

A fideszes szavazók kifejezetten elégedettek Magyarország állapotával, a munkalehetőségekkel, a gazdasági fejlődéssel, a miniszterelnök EU-ellenes retorikájával, vagy azzal, hogy a Fidesz nem enged be migránsokat és menekülteket az országba. Ezzel szemben az ellenzéki Jobbikra-szavazók – elismerve a kormány migráció- és EU-ellenes retorikáját – súlyos problémákat látnak abban, hogy közel 1 millió magyar munkavállaló hagyta el az országot és költözött Nyugat-Európába, hogy ellehetetlenítette a kormány a szakszervezetek működését, vagy azzal, hogy egyre nőnek a társadalmi, vagyoni, politikai különbségek az országban.

©

Ugyanakkor a magyar populisták nem globalizációellenesek, mégis fontos számukra a nemzetállam koncepciója. Baloldali értékek is megfigyelhetőek a populista (jobboldali) szavazók értékrendjében. Ilyen például a társadalmi egyenlőség iránti igény.

Stratégia a populisták ellen

Ezek után mik lehetnek a progresszív politika lehetőségei Magyarországon? Az évtizedes nyugat-európai szociáldemokrata recept a jobboldali populizmusra a következő volt: a saját, progresszív értékekhez való ragaszkodás és egy erőteljes értékküzdelem a populistákkal; a populisták által előtérbe tolt témák negligálása és a saját – gazdaságközpontú – témák sulykolása; vagy a populista jobboldal javaslatainak átvétele, a korábbi saját álláspont áthangolása.

A kötetben a fentiek egyedi kombinációját javasolják. Csak címszavakban:

*

A kötet (PDF) itt érhető el teljes egészében.

A magyar nyelvű írás kiadói a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest, a FEPS – Foundation for European Progressive Studies és a Policy Solutions.

Hozzászólások