A pályázatok értékelése és a jelentkezők személyes meghallgatása után több mint másfél hónapja döntött az emberi erőforrások minisztere úgy, hogy augusztus 1-jétől Bernert Zsolt vezesse a Magyar Természettudományi Múzeumot.

A néhány éve még csontkovácsként és életmód-tanácsadóként is dolgozó, a Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlésen visszatérően szereplő és az év elején indult Magyarságkutató Intézetnek is dolgozó antropológus kinevezése, ahogy ebben a cikkünkben írtuk – június közepén lett publikus, de a döntés ismeretében Bernert már a múzeum május közepi állománygyűlésén is az intézmény leendő vezetőjeként szólalt fel a dolgozók előtt. A kinevezése ennek ellenére, illetve annak dacára sem jelent még meg a Magyar Közlönyben, hogy kevesebb mint három hét van hátra az augusztus 1-ei hivatalba lépéséig.

A folyamatot információink szerint maga Orbán Viktor akasztotta meg, akinek kételyei támadtak, hogy az új főigazgatóval zökkenőmentesen sikerül-e átvinni a kormány azon tervét, hogy költözzön Debrecenbe a múzeum.

Bernert Zsolt

Magyarország legnagyobb, több mint tízmillió példányos közgyűjteményének áttelepítését – ahogy itt beszámoltunk – a vidéki kulturális élet felpezsdítése jegyében tervezi a kormány, annak ellenére, hogy egy belső felmérés szerint az ott dolgozó kutatók-muzeológusok közel 90 százaléka nemcsak, hogy nem ért egyet a döntéssel, de el is hagyná az intézményt, ha elköltözne.

A „függőben” maradt vezető ezért a megbízhatóságát demonstráló villáminterjút adott a Magyar Nemzetnek: a lap szombati számában megjelent, igen furcsa felütésű cikkben – „Nemrégiben felmerült, miszerint a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözne, így a cívisváros fejlődése múzeumi és tudományos szinten is tovább gazdagodhatna” – Bernert egyértelművé is tette, hogy pártolja a kormányt e tervében.

A taktikus lépés információink szerint hatott is, a kinevezése hamarosan megjelenik, a Természettudományi Múzeum dolgozóinak egy részében viszont egy világ omlott össze: a megjelenés előtti napon Bernert ugyanis éppen azt bizonygatta az aggódó dolgozóknak egy értekezleten, hogy bár nem rajta múlik, ő maga is örülne, ha a múzeumnak nem kellene elhagyni Budapestet.

A múzeum dolgozói amúgy is aggodalommal figyelik a közelgő főigazgató-váltást. Az elmúlt hetekben az intézmény legalább két tucat, különböző gyűjteményekben és posztokon dolgozó munkatársával beszéltünk (ők állásuk elvesztése miatti félelmükben egytől egyig azt kérték, hogy nevük ne szerepeljen a cikkben), akiknek túlnyomó többségét megdöbbentette, hogy a főigazgatói pályázaton a házon belül is alig ismert, tudományos fokozat nélküli, minimális vezetői tapasztalattal bíró Bernert Zsolt nyert az intézményt hat éve irányító, szakterülete (a soklábúak) elismert kutatójaként számon tartott, címzetes docens Korsós Zoltánnal szemben.

Korsós Zoltán

MTI / Mónus Márton

(A pályázaton információink szerint egyébként egy harmadik dolgozó: az MTM Mátra Múzeumának munkatársa, az ugyancsak elismert zoológus Babocsay Gergely is indult, őt azonban már a minisztériumban tartott szóbeli meghallgatásra sem hívták be, amiben feltehetően nagy szerepe lehetett annak, hogy a kutató – ahogy a jelenlegi főigazgató is – egyértelműen kiállt a múzeum Budapesten maradása mellett.)

„Mikor meghallottuk a hírt, a kollégáim vad guglizásba kezdtek, és a Facebookon próbálták csekkolni, hogy ki is ez az ember”

– magyarázta a hvg.hu-nak egy lassan tíz éve a múzeumban dolgozó kutató, többen pedig már azt is furcsállták, hogy az embertani tárban eddig elszigetelten munkálkodó antropológus egyáltalán elindult a pályázaton, korábban ugyanis szerintük semmilyen közösségi rendezvényen nem vett részt, nem szólalt fel állománygyűléseken, és „nem mutatott érdeklődést aziránt, hogy mi folyik a múzeumban”.

Aki NER, az nyer

Bár az MTM folyosóin csak pletykálnak erről, az antropológust információink szerint is erős politikai kapcsolatai juttatták győzelemhez: Bernert Zsolt fiatalkorukra visszamenő, mély barátságot ápol a fideszes Tessely Zoltánnal, az Orbán Viktor szűkebb pátriája, Felcsút térségének fejlesztését is magában foglaló Pannónia Szíve program miniszterelnöki biztosával, emellett  jó a kapcsolata a Kásler Miklós erőforrás-miniszter szívügyének számító Magyarságkutató Intézet vezetőjével, Horváth-Lugossy Gáborral is.

A dolgozók nagy része éppen ez utóbbi tényező – ahogy többen fogalmaztak: a NER-kompatibilitás – miatt nem vár sok jót az új főigazgatótól, akinek a megbízása szerintük csak a politikai akarat áterőltetését jelenti, vagyis azt, hogy mindent megcsinál majd, amit „fentről” kérnek, a költözést is ideértve.

Ugyanilyen erős kifogás vele szemben a tudományos fokozat hiánya is:

„Ahhoz vagyunk szokva, hogy a vezetőink szakmailag kiemelkedő szakemberek, vagyis ez így teljesen rendellenes”

– magyarázta például egy dolgozó. Volt, aki még epésebben fogalmazott:

„Egy tisztességes munkahelyen menesztik azt, aki 20 év alatt sem tud PhD-t szerezni”

– berzenkedett egy kutató, aki azt sem érti, hogy találhatta az egyébként angolul sem beszélő antropológus alig néhány hónapos vezetői tapasztalatát (Bernert február óta vezeti a múzeum második legkisebb, hatfős embertani tárát – a szerk.) elegendőnek a miniszter.

Olyan is van, akinek az előbbiek önmagában nem csípik a szemét, az viszont igen, hogy Bernert főigazgató-helyettesnek egy olyan, közeli munkatársát – az embertani tár segédmuzeológusaként dolgozó Buzár Ágotát – tervezi kinevezni, akinek hozzá hasonlóan sem tudományos tevékenysége, fokozata, sem vezetői tapasztalata nincs.

A munkatársak szerint ha két ilyen vezető áll majd a múzeum élén, az mindenképpen rossz fényt vet majd az eddig az egyedülálló tudományos eredményeiről is ismert intézményre.

A stílus maga a Bernert

Ha a végzettség és vezetői tapasztalatok hiányán túl is tudnának emelkedni, az a stílus, amit a májusi állománygyűlésen láttak a frissen bemutatkozó Bernerttől, tovább fokozta a vele kapcsolatos aggályokat és ellenérzéseket: az antropológus ugyanis a beszámoló szerint nagyjából azzal kezdett, hogy közölte, az ő vezetése alatt „nem lesz demokrácia, hanem az lesz, amit mond”. Emellett forrásaink szerint durván nekiment a jelenlegi főigazgatónak és helyetteseinek, hogy rossz irányba vezetik a múzeumot, miközben az intézmény működésével kapcsolatban úgy tűnt, mintha alapvető dolgokkal nem lenne tisztában.

Fazekas István

Bár mindenki a múzeummal kapcsolatos elképzeléseire volt kíváncsi, azokról beszélt a legkevesebbet, amit viszont mondott, az sok kutatót megrettentett: előrevetítette ugyanis, hogy a jövőben nem a tudományos eredményekre akar építeni, hanem a kiállításokra és a látogatókra akar fókuszálni, a közönséggel való kapcsolatot akarja javítani.

„Kétségtelen, hogy az egyszeri látogató nem az impakt faktor (a tudományos teljesítmény mérésére használt mutató – a szerk.) meg a tudományos eredményeink miatt szeret minket, hanem mert el tudjuk varázsolni egy kiállítással, de egy kiállítást akkor tudunk jól megcsinálni, ha képben vagyunk a friss kutatási eredményekkel”

– magyarázta az állattár egyik zoológusa, aki azt nem vitatja, hogy túl kell lépni azon, hogy a múzeumot bogaras tudósok gyűjtőhelyeként határozzák meg, de az aggasztja, hogy Bernert egyelőre azt sem árulta el, hogy a kiállítások javára leépítené-e a gyűjteményeket, vagy a muzeológusoknak kellene-e a jövőben kutatás helyett kiállításokkal foglalkozniuk.

"Szorongva várjuk a következő periódust” – illusztrálta a közhangulatot a növénytár egyik munkatársa is, aki a legnagyobb gondnak azt tartja, hogy az antropológus láthatóan nem érti, miért veszélyes, ha elmennek a kutatók a múzeumból:

Az embertani tár, ahonnan ő jön, nagyban különbözik a többitől, a munkatársak alapkutatásai ott ugyanis egy közös ismeretre épülnek, ellentétben például az állattárral, amely ha elveszíti a lepkészét vagy a hártyásszárnyúak-kutatóját, azt a legzseniálisabb emlőskutató sem tudja pótolni”.

Az intézményben emiatt forrásaink szerint általános bizonytalanság uralkodik, és az adminisztratív területekről – kiállítás-rendezés, gazdaság, marketing – többen már most felálltak.

Reviczky Zsolt

Bár a cikk elején is említett pénteki bemutatkozó beszélgetésen Bernert Zsolt alig árult el többet a terveiről, mint másfél hónappal korábban – a jelenlévők szerint nagyjából minden felvetődő kérdésre azt mondta, hogy nem beszélhet erről, mert titoktartásra kérték a minisztériumban – a korábbinál jóval visszafogottabb volt, a dolgozók megfogalmazása szerint „visszavett a stílusból, és kevésbé volt ellenszenves, mint májusban”.

„Talán érezte, hogy múltkor túllőtt a célon. A viselkedésében azért most is volt valami furcsa, de ez feltehetően a természetéből fakad: iszonyú halkan beszélt, nulla szemkontakttal, nagyjából végig a sarkoknak meg az armatúráknak” – idézte fel a megbeszélésen történteket egy dolgozó, aki mindettől függetlenül pozitívan csalódott az antropológusban, akinek szerinte több jó ötlete is volt a kiállítások látvány-, mondanivaló- és kommunikációbeli megújítására. Ha ezekhez – ahogy ígérte – meg is kapja a kormánytól a szükséges forrásokat, akkor az a munkatárs szerint mindenképp javára válhat majd a „tudósságba” túlságosan bezárkózó múzeumnak.

Az intézménnyel kapcsolatos terveiről szerettük volna megkérdezni magát Bernert Zsoltot is, de a főigazgatói pályázat nyertese nem reagált megkeresésünkre, annak ellenére sem, hogy a belső értekezleten külön felhívta a figyelmet, hogy kiszivárogtatások helyett saját maga szeretne kommunikálni a sajtóval – többek között a múzeumban történtekről korábban többször beszámoló HVG-vel.