Pénzbüntetést kapott az etikus hacker

A Telekom rendszerét feltörő férfinak 600 ezer forintot kell fizetnie.

  • MTI MTI
Pénzbüntetést kapott az etikus hacker

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét, a Szolnoki Törvényszék.

A férfi még 2017 tavaszán biztonsági résre bukkant a Telekom rendszerében, amin keresztül be tudott lépni. Tettét nem is titkolta, még a céggel is közölte, sőt, azt kérte, hogy 700-800 ezer forintos havi fizetésért programozóként alkalmazzák. A cégnél felhívták a figyelmét, hogy amit tett, törvénybe ütközik. A hacker ennek ellenére az elkövetkező csaknem három hétben több mint félszázszor belépett a cég szerverére, ahol a saját részére jogosulatlanul felhasználói profilokat hozott létre, és a cég dolgozóinak belépési adatait, felhasználóneveit és jelszavait gyűjtötte.

A büntető törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, az információs rendszer vagy adat megsértését követi el, aki információs rendszerben lévő adatot jogosulatlanul vagy jogosultsága kereteit megsértve megváltoztat. A törvény ezt a cselekményt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Lényegesen súlyosabb, 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés azonban a törvényben előírt büntetés, ha közérdekű üzem ellen követik el azt.

A Szolnoki Törvényszék december 6-án meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta, ezzel az ügy jogerősen befejeződött.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.