Lehet, hogy Magyarország pénze idővel az altin lesz, nem az euró? Előbbi az Oroszországból, Fehéroroszországból, Örményországból, Kazahsztánból és Kirgizisztánból álló Eurázsiai Gazdasági Unió tervezett devizája, amelyet Vlagyimir Putyin szerint 2025-ben vezethetnek be. Egykor I. Péter orosz cár ezüstpénze volt, bár a neve török eredetű, aranyat jelent. Újjászületve számlapénzként startolhat, mint az euró őse, az ecu.
A még nem létező közös eurázsiai pénzben rejlő lehetőségekről a Magyar Nemzeti Bank elnöke a minap elragadtatottan beszélt. Szíve joga. De néhány napra rá már az eurót szapulta, csapdának minősítette az euróövezet létrehozását, amelyből ki kell szabadulni. Mindezt nem egy kocsmában fejtegette, hanem tudományos konferencián és egy világlapban üzent. Az pedig egyenesen szívderítő, ahogy az utóbbiban az euró kudarca mellett érvelt: nem jött létre közös európai állam, a közös költségvetés nem osztja újra az euróövezetben megtermelt jövedelem 15-20 százalékát, nincs közös pénzügyminiszter. Holott ő nyilván annyira akarta.
Pedig dehogy. Sőt szolgálatkész munkatársai nemrég olyan sajátos feltételrendszert eszkábáltak össze Magyarország euróövezeti csatlakozására, ami így összegezhető:
nem, nem, soha.
De talán majd az Európai Unió eddigi pályáját másoló Eurázsiai Unió tagjai egységes állammá olvadnak össze, mondjuk Posztszovjet Unióvá, közös költségvetéssel, közös pénzügyminiszterrel és közös pénzzel, kielégítve Matolcsy György kényes ízlését. Persze Oroszország dominanciájával, Putyin irányításával, diktátor államfők tanácsával. Ott a helyünk.
Vagy mégsem. Ha bárkiben kétség támadna, milyen mélyen integrálódott Európába a magyar gazdaság, elég egy pillantást vetnie az ötszáz legnagyobb vállalkozás toplistájára. Ám abból kiolvasható az is, miképp gyarapodnak az állami segédlettel felfuttatott Fidesz-közeli cégek. Majd Gazdaság rovatunk cikkei rögvest visszazökkentik az olvasót az ázsiai utódállamokra jellemző világba, amennyiben szép kis láncolatot alkotva mutatják be a magyar állam meghitt szimbiózisát a Mészáros- és a Jászai-birodalommal. Vagyis oda, ahol nem a piac, hanem a hatalmi szempont a fő „üzleti” motívum.
Ennél is tovább gyalogolt az ázsiai diktatúrák felé vezető virtuális úton Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki úgy véli, „a fékek és egyensúlyok (sic!) rendszere” hülyeség, annak semmi köze a demokráciához; a Nemzeti Vértanúk emlékművének avatásán pedig Horthy Miklós kormányzó pózában feszített. Róla ezen a héten Magyarország rovatunk emlékezik meg. Aligha a véletlen műve, amit Ténytárunk összegez: a Magyarországon tartózkodó uniós polgárok száma fogyatkozóban van, viszont egyre nő az ukrajnai, az ázsiai és az orosz jelenlét. A keleti dörgölődzésről még az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Orbán Viktor hódolója is eleresztett egy óvatos figyelmeztetést: vele készült interjúnkban megpendítette, hogy sem Oroszországtól, sem Kínától nem remélhet ingyenebédet Magyarország. Figyelmeztetésének feltehetőleg annyi súlya lesz, mint a CEU melletti kiállásának.
Kétségkívül rossz idők járnak évszázados demokráciákra is.
Világ rovatunk például ismét brexitezni kényszerül. Ezzel együtt sem árt tisztázni: ami brit bohózatnak látszik, más olvasatban demokratikus próbatétel; a politikai elit újra és újra a néphez fellebbez. Nem is tehet mást. Ott a tétet sem titkolják: egy friss előrejelzés szerint Boris Johnson kormányfő megállapodását alkalmazva Nagy-Britannia nemzeti összterméke tíz év alatt 3,5 százalékkal lehet kevesebb, mint ha a szigetország az unión belül maradna. Ázsiai átnyergelés a kitekintésben nem szerepel.
A szerző a HVG szerkesztője
