Örömmel fogadta a Greenpeace Magyarország Egyesület, hogy a kormány foglalkozni kíván a környezetvédelem és a klímaválság kérdéseivel, ezért most nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy a szavakat tettek kövessék.
A szervezet szerdai közleménye szerint a tiszta energia támogatásával, az élővilágot megóvó intézkedések bevezetésével, a szennyező iparágak kivezetésével és a környezetvédelmi intézményrendszer helyreállításával valóban új korszak kezdődhetne Magyarországon.
„A magyar kormány napokban tett nyilatkozataiból úgy tűnik: a kormány végre felhagyna azzal a gyakorlattal, hogy a lakossággal fizetteti meg a klímaváltozást. Itthon 2007 óta kérjük a mindenkori kormányt érdemi klímavédelmi intézkedések bevezetésére. Most azt várjuk a magyar miniszterelnöktől, ténylegesen álljon a klímavédelmi munka élére, és a szavakat tettek is kövessék. Egészségünk, biztonságunk és jövőnk a tét” – nyilatkozta Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse.
A kormányfő előszeretettel hivatkozik arra, hogy Magyarország karbonsemlegessé válásának költsége 2050-ig 50 ezer milliárd forintba kerülne. A hvg.hu birtokába került egy anyag, amelyből kiderül, mire is gondol Orbán Viktor.
Fideszes túlárazás és hasztalan kiadások: így áll össze a klímaharc 50 ezer milliárdos számlája
A Greenpeace levelében azt írta: a miniszterelnöktől mielőbbi intézkedéseket várnak
- a szélenergia alkalmazása,
- az épületek energiahatékonyságának növelése,
- a szennyező járművek fokozatos kivezetése,
- az ökológiai mezőgazdálkodásból származó élelmiszerek áfacsökkentése és
- a Mátrai Szénerőmű 2025-ös bezárása ügyében.
A levélhez azt a közvélemény-kutatást is mellékelték, amely szerint a magyarok többsége támogatja ezeket a klímavédelmi intézkedéseket.
A Greenpeace azt várja a magyar kormánytól, hogy
ígéretéhez híven ne terhelje aránytalanul az állampolgárokat a tiszta energiára, tiszta közlekedésre, valamint az élővilágnak védelmet biztosító rendszerekre való átállás költségeivel.
A környezetvédő szervezet évek óta követeli a környezetvédelmi adóknak és a környezeti felelősségvállalás elvének, ezen belül is a szennyező fizet elvének bevezetését és következetes alkalmazását – ezekkel szerintük biztosítható lenne az igazságos átállás az élővilágot és az éghajlatot megóvó rendszerekre.
A szervezet szerint a kormány klíma- és környezetvédelmi céljait hitelesítené, azok megvalósulását pedig nagymértékben segítené, ha a 2010-ben bezárt Környezet- és Vízügyi Minisztérium pótlására önálló Környezet- és Természetvédelmi Minisztériumot állítana föl, valamint helyreállítaná a természet- és környezetvédelmi hatósági rendszer önállóságát.