Csütörtökön mutatja be a kormány a 2030-ig szóló klímastratégiát, amelyről a kormányzati nyilatkozatok alapján leginkább két dolgot lehet tudni:

1. Magyarország klímabajnok, ahogy ezt kedden Kovács Zoltán a Twitteren, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig a Facebookon igyekezett sulykolni:

2. A kormány soknak tartja azt a költséget, amelyet az újabb célok – vagyis a 2050-re vállalt karbonsemlegesség – teljesítése az országra ró.

Ezzel indokolta Orbán Viktor azt, hogy – több más tagállammal egyetemben – júniusban megvétózta a karbonsemlegesség elérését célzó uniós vállalást. Decemberben aztán meggondolta magát, ám közben – először egy októberi felszólalásában – konkrét számot is említett azzal kapcsolatban, mit is ért az átállás magas költsége alatt. A bűvös 50 200 milliárd forint ekkor jelent meg először a kormányzati kommunikációban, hogy azután rendre elő-elő bukkanjon, amikor a klímasemleges gazdaság elleni érvekre volt szükség.

Több alkalommal is megkísérelték ellenzéki képviselők kikérni azt, vagy azokat a tanulmányokat, amelyek ezt a számot alátámasztják, mert sem az ezzel foglalkozó kutatásokban, sem a korábban megjelent klímastratégiákban nem szerepelt ez az összeg. Ám hiába az ismételt érdeklődés, sem az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium, sem más kormányzati szervezet azóta sem prezentált olyan tanulmányt, amely – akár csak említés szintjén – indokolná ezt a bődületes, napi árfolyamon számolva 150 milliárd eurós összeget. (Csak összehasonlításképp: az Európai Bizottság az ugyancsak kedden bemutatott terve alapján 100 milliárd eurót különít el azon pénzalap számára, amely segítséget fog nyújtani a tiszta energiaforrásokra történő átálláshoz az olajpalától vagy széntől függő gazdaságok számára.)

A hvg.hu birtokába került azonban egy olyan, 2017-ben készült, tanulmánynak alig nevezhető összegzés, amely megmutathatja, mi áll a kormányfő által előszeretettel emlegetett szám mögött – a benne szereplő végösszeg legalábbis pontosan megfelel annak. A Capital Consulting Magyarország Zrt. elemzőcég energetikai igazgatója, Zarándy Tamás, (a Századvég Gazdaságkutató energetikai üzletágának korábbi vezetője) által jegyzett anyag három fő témakört jelöl meg:

• a villamosenergia-termelés dekarbonizációját, amely 2050-ig 8000 MW napenergia-kapacitás rendszerbe illesztésével számol, 4200 milliárd forint beruházási költséggel, illetve évi 500 milliárd forintra teszi a hálózatfejlesztési és rendszeregyensúly fenntartási költségeit – ez utóbbi pedig átlagosan 50 százalékos drágulást hozhat a dokumentum szerint a villamos energia áránál;
• a földgázfelhasználás kiváltását, méghozzá hidrogéngázzal, ennek költségeit, amely tartalmazza a teljes magyar földgázhálózat átalakítását, 43 ezer milliárd forintra becsüli, lakásonként 1,3 millió forintos beruházással számol, és megjegyzi: a megújuló energiából előállított hidrogén ára a földgáz háromszorosa;
• illetve a közlekedés teljes átállását elektromos hajtásra, amelyhez a tanulmány 250 ezer töltőpont telepítését teszi szükségessé, 3000 milliárd forint értékben.

Ebből áll össze tehát az 50 200 milliárd forintos számla. Szakértőket kérdeztünk arról, hogy valósak-e az értékek és megvalósíthatók-e a célkitűzések.

Túlárazott napelemek: 4200 milliárd

„A nyolcezer megawatt teljesítmény rendszerbe állítása egyáltalán nem túlzó, sőt inkább alábecsült érték” – mondta lapunknak Magyar László, az Energiaklub megújuló energiaforrásokkal foglalkozó projektvezetője. A magyar villamosenergia-fogyasztás csúcsértéke 2018. december 12-én 6869 MW volt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai alapján, ennek mintegy 8,5 százaléka származott megújuló energiaforrásból.

Reviczky Zsolt

„Az elmúlt években a hazai napenergia-kapacitás csaknem a háromszorosára nőtt, mára már megközelíti az 1200 MW-t, ezen belül nem lebecsülendő a lakossági egységek aránya, amely ennek a kapacitásnak mintegy harmada” – mondta Magyar. Az Energiaklub számításai szerint 2030-ra különösebb erőfeszítés nélkül teljesíthető lenne 6000 MW napenergia-kapacitás beépítése a rendszerbe. „A nyolcezer MW csak első pillantásra tűnik nagynak, de ne feledjük, hogy harminc év alatt épülne ennyi a rendszerbe. A költségek is túlbecsültek, hiszen a napelemek ára egyre csökken” – hangsúlyozta.

Egy projekt ára számtalan tényezőtől függ, de jó közelítésként azt mondhatjuk, hogy a tanulmányban számolt mintegy 500 millió forintos megawattonkénti ár helyett jelenleg 320-350 millió forintos árral számolhatunk, így a teljes beruházási összeg 2500-2800 milliárd forint, éves szinten tehát 85-95 milliárd forintnyi befektetéssel minden további nélkül végrehajtható 2050-re.

A hálózatfejlesztési és a rendszeregyensúly fenntartására becsült éves 500 milliárd forint szintén horribilisan magas összegnek tűnik. Ebből a pénzből több mint ezer kilométernyi távvezetéket lehetne építeni évente (kilométerenként egymillió eurós költséggel számolva), miközben a teljes magyar távvezetékhálózat hossza nem éri el a 3500 kilométert. Vagy, ha már szempont a környezetvédelem: 500 milliárd forintból 18 ezer kilométeren lehetne kicserélni a légvezetékeket földkábelre, eltűntetve így a magyar tájképet és a városokat csúfító vezetékrengeteget.

Hidrogén a földgáz helyett: 43 ezer milliárd

A földgázról történő átállást nem tartja reális forgatókönyvnek Bali Gábor független földgázpiaci szakértő. „Jelenleg is zajlanak Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban kísérletek arra, hogy a hidrogént hasznosítsák a lakossági fűtésben, de ez nem jelenti azt, hogy kiváltható lenne a földgázfogyasztás” – mondta kérdésünkre. „Ezekben a projektekben hidrogént kevernek a földgázhoz, ezzel csökkentve annak szennyezőanyag-kibocsátását, de egyetlen pillanatra sem merült fel az, hogy ezzel helyettesíteni lehetne a földgázt” – indokolta. A probléma elsősorban biztonsági természetű: a hidrogén lényegesen veszélyesebb, lobbanékonyabb, mint a földgáz, komoly problémákat okozhatna, ha valaki ezzel próbálna meg üzemeltetni egy gázrezsót.

Túry Gergely

Ennek ellenére a jelenlegi magyar földgázhálózat alkalmas arra, hogy hidrogént is szállítson. „Egyszerűen nem szükséges ehhez átépíteni a vezetékhálózatot, viszont cserélni kellene minden, jelenleg földgázzal működő készüléket végfelhasználói oldalon. Ezt senki sem gondolhatja komolyan, ennél lényegesen egyszerűbb és olcsóbb, ha a lakossági gázfogyasztást villamos energiával váltjuk ki, Nyugat-Európában is ez a trend” – hangsúlyozta Bali Gábor, példaként említve, hogy Hollandiában 2022 után tilos lesz új építésű lakóingatlant gázfűtéssel átadni. „Hollandiában lényegesen magasabb a gázfogyasztás penetrációja, mint nálunk, ha ott lehet erre törekedni, akkor nálunk is” – tette hozzá. A tanulmányban szereplő, 43 ezer milliárd forintos költség tehát teljes egészében felesleges.

250 ezer töltőpont: a tizede is sok lenne

„Feleslegesen sok” – válaszolta Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse kérdésünkre azzal kapcsolatban, hogy kell-e Magyarországra 250 ezer új töltőpont ahhoz, hogy a teljes magyar autóflottát átállíthassuk elektromos üzeműre. „Akinek családi háza, vagy saját telephelye van, az úgyis ott fogja tölteni, évente néhány alkalommal fogjuk a nyilvános töltőpontokat igénybe venni, lényegesen kevesebbszer, mint a benzinkutakat. De a teljes lefedettség érdekében vegyük alapul a jelenlegi magyar benzinkúthálózatot, annál több nemigen kell majd” – mondta. Jelenleg a Magyar Ásványolaj Szövetség listáján mintegy ezer darab töltőállomást tartanak nyilván (1022), de még ha a 2009-es KSH adatban szereplő kétezer töltőállomással is számolunk, akkor is csak a tanulmányban megjelölt töltőpontok töredékére van szükség.

MTI / Czeglédi Zsolt

„Azt se feledjük el, hogy a technológiai fejlődés elképesztő ütemben halad. 2050-re én arra számítok, hogy az elektromos autók hatótávja meghaladja majd a most forgalomban lévő dízeles autókét. Aki ennek fényében azt gondolja, hogy ilyen sok töltőpontra lenne szükség, az nagyot téved” – mondta Vargha Márton. „Azzal, hogy ezek a járművek otthon is tölthetők, ráadásul sokkal jobban járnak azok a kistelepüléseken élők, akiknek most akár 15-20 kilométert is autózniuk kell, hogy megtankolják autóikat” – emelte ki. Az erre tervezett 3000 milliárd forint tehát pénzkidobás lenne. Még ha a teljes költség tizedével is számolunk, akkor is évente 10 milliárd forintot kellene az államnak erre a célra fordítania, amelyből húszezer töltőpontot építhetnénk ki Magyarországon, hússzor annyit, mint ahány benzinkút jelenleg üzemel.

És a végösszeg…

Az Orbán Viktor által emlegetett 50 200 milliárd forint tehát irreálisan nagy összeg. A tanulmányban említett beruházási költségek túlárazottak, vagy feleslegesek. A napelemekre tervezett 4200 milliárd forint helyett a reális összeg 2800 milliárd, a földgázhálózat teljes lecserélése felesleges, és még bőkezű állami támogatással számolva is a töltőpontok hálózatának kiépítése legfeljebb 300 milliárd forint.

A magyar gazdaság karbonmentesítése tehát 3100 milliárd forintból megoldható 30 éves távon, azaz kevesebb mint évi 104 milliárd forintot kellene erre fordítani.

Még akkor is, ha nagyarányú hálózatfejlesztésbe fog a kormányzat, a költségek nem lennének elviselhetetlenek a költségvetésnek, miközben az előnyök kézzelfoghatók és azonnaliak lennének.