Francis Fukuyama máig leghíresebb műve az 1992-ben megjelent A történelem vége és az utolsó ember (eredeti angol nyelvű címén The End of History and the Last Man), amelyben a kommunista rezsimek összeomlását követően azt állította: a történelmi haladás mint ideológiák közti harc tulajdonképpen véget ért, és a hidegháború időszaka, a berlini fal lebontása után a világban a liberális demokrácia uralmának kora következik, a politika és gazdasági liberalizmus elkerülhetetlen győzelmével.

Tavalyelőtt már azt fejtette ki – erről bővebben itt írtunk –, hogy kicsivel több mint negyed évszázaddal könyve megjelenése után az Egyesült Államoktól Oroszországig, Törökországtól Lengyelországig és Magyarországtól Olaszországig az illiberalizmus halad töretlenül előre, tehát nem lett örökös a liberális demokráciák uralma. Amikor megkérdezték tőle, mit gondol 1992-es könyvéről, azt mondta, amit A történelem végében leírt, az valami olyasmi, mint Donald Trump megválasztása és elnöklése. Harminc évvel ezelőtt két kockázatot említett, a nacionalizmust és a vallási szembenállásokat, most – akkori intelmére visszaemlékezve – leginkább Amerika, a Brexit és az Egyesült Királyság helyzete lepi meg a világban. Magyarország és Lengyelország mozgásai azonban nem.

Recesszió után depresszió

Fukuyama most a harminc éve alapított Journal of Democracy tudományos folyóiratban írta meg, mi történt az elmúlt harminc évben a világpolitikában. Az itt megjelenő cikkek fókusza legtöbbször a demokrácia, a demokratikus rezsimek és a demokratikus átalakulásért küzdő mozgalmak.

AFP / Leonardo Cendamo

Sommás megállapítással kezdi a politikai gondolkodó a Világpolitika harminc éve: mi változott? című cikkét. „Olyan politikai légkörben élünk most, amely nagyon eltér a 1990-ben létezőtől.” Azóta tényleg sok minden megváltozott, nincs Szovjetunió, nincs berlini fal sem, Közép-Európa kommunista rezsimjei sem léteznek már. Ezeket Fukuyama az elmúlt három évtized legjelentősebb demokratikus vívmányainak nevezi, azonban ma – Larry Diamond amerikai szociológus fogalmát kölcsönözve – véleménye szerint a „demokratikus recesszió” korszakában élünk és

okkal aggódunk, hogy a recesszióból depresszió lesz.

Az olyan autoriter nagyhatalmak, mint Oroszország és Kína nyílt kihívást jelentenek a nyugati liberális-demokratikus berendezkedésre, miközben, a populisták és a nacionalisták a tömbön belül támadják ugyanezt – írja Fukuyama. Itt az olyan perifériaországokon kívül, mint Magyarország és Lengyelország, megemlíti Amerikát és Nagy-Britanniát is.

Fontos politikai toposz lett az elmúlt három évtizedben az identitáspolitika is, ami a populista mozgalmaknak is fontos velejárója lett. A magyar és lengyel populista választókról Fukuyama úgy fogalmaz, „nemzeti identitásukat érezték fenyegetve a bevándorlás és a liberális társadalmi értékek által.” A populista szavazókat meglátása szerint a méltóság iránti igény mozgatja, ezt a Brexit- és Trump-szavazóknál is megfigyelte.

Totális átalakulás

Nemcsak az államberendezkedés változott meg világszerte, hanem a politikai bal- és jobboldal is. A baloldal elkezdett a „mindenféle kisebbségek védelmező bajnokaként viselkedni.” (Fukuyama itt a nőket, a bevándorlókat, a szexuális kisebbség tagjait és hátrányos helyzetűeket sorolja.) A jobboldal pedig egy szabad piacot és az egyéni jogokat védő politikai csoportosulásból harminc év alatt egy etnikai alapon szerveződő közösség lett, ahol a jobboldali pártvezérek azon aggódnak, hogy „az országukat elözönlik a bevándorlók és a külföldi versenytársak.”

Ezért beszél Orbán is arról, hogy a magyar nemzeti identitás a magyar etnikumon nyugszik, és olyan „illiberális demokráciát” épített, ahol

a többség nem érzi kötelezőnek magára nézve az emberi jogok tiszteletben tartását – írja.

Gyöngyöspatai utcakép 2020 elején

Kaufmann Balázs

Fukuyama idézi Ivan Krastev és Stephen Holmes közös könyvét (Krastev–Holmes: The Light that Failed – A Reckoning), amelyben a szerzőpáros arról ír, hogy a liberális demokrácia exportja mára megbukott, a nyugati értelemben vett társadalomszerkezetet és mentális térképet képtelenség volt létrehozni harminc év alatt a kelet-európai térségben, Lengyelországban és Magyarországban pedig illiberális demokráciának nevezett rendszerek jöttek létre.

Ironikusnak nevezi Fukuyama, hogy abban pont azt a két országot nevezik ma az illiberalizmus fellegvárának, amelyeket harminc évvel ezelőtt a demokratikus átalakulás, az államkommunizmusból liberális demokráciába történő átmenet mintaországainak tartottak.

Oligarchák és közösségi média

Tanulmányában Fukuyama megemlíti az elmúlt harminc évben végbement ipari, technológia fejlődésrobbanást is. Az úgynevezett színes forradalmak és az arab tavasz sikerüket nagyban köszönhették az új típusú kommunikációs technológiának.

AFP / Justin Sullivan

De sajnos a technológiai fejlődés itt nem állt meg, mára a Google és a Facebook szinte monopolizálta az internetet – írja a szerző. Az autoriter hatalmak (elsősorban Kína és Oroszország) pedig megtanulták, hogyan alakítsák át saját céljaik elérése érdekében az internetet. Fukuyama szerint ma ott tartunk, hogy létezik egy zárt internet, amelyet Kínában láthatunk, valamint egy nyitott, ezt viszont néhány amerikai nagyvállalat üzemelteti.

Megjegyzi azonban, hogy helytelen lenne, ha csak az internetet és a közösségi platformokat írná le demokráciát fenyegető veszélyként, amikor az elmúlt harminc évben a hagyományos médiumok is nagy átalakuláson mentek át. „Előretörtek az oligarchák, akik növekvő médiaportfóliójukkal támogatják a populista, nacionalista erőket.” Fukuyama itt Ukrajnát, Olaszországot, illetve Magyarországot említi, ahol

a hagyományos médiatermékek – újság, tévé – jelentős részét manapság az Orbánhoz kapcsolódó oligarchák irányítják.

Írását azzal fejezi be:

a populizmus közelmúltbeli növekedése ahhoz vezetett, hogy megkérdőjeleződött a nemzedékekkel korábban kiépült demokratikus konszenzus.

Fukuyama egyetért a Hogyan halnak meg a demokráciák című könyv egyik szerzőjével, Steven Levitskyvel, aki úgy fogalmaz, hogy ma már a demokráciák számára a halálos fenyegetés nem a katonai puccs, hanem a normák és intézmények folyamatos, fokozatos megsemmisülése. „Ez a folyamat Magyarországon 2010 óta megfigyelhető, sokan pedig azt mondják, már az Egyesült Államokban is kibontakozóban mindez.”

Fukuyama teljes írását angol nyelven itt éri el.