szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata! – név alatt gyülekeztek a Nyugati térnél és vonultak a parlamenthez a tüntetők.

A tüntetők a Nyugatinál gyülekeztek és tudósítónk beszámolója szerint egy-kétezren lehettek.

Az első megálló a Markó utcában volt a Pesti Központi Kerületi Bíróság közelében, itt Setét Jenő roma aktivista beszélt.

©
©

Erről szóló közvetítésünket itt láthatja:

A tömeg ezután a parlamenthez vonult, ahol Setét Jenő a tüntetés főszervezője azt mondta, hogy romák, nem romák együtt állnak ki olyan eszmékért, ami az egész életünket meghatározza. Mert komolyan gondolják, hogy „Egy Magyarország, ide tartozunk”. Ezt kell meghallania a Miniszterelnöki Irodának is szerint.

„Senki nincs a törvény felett, se cigány, se nem cigány, se dolgozó, se nem dolgozó, se miniszterelnök” – mondta, majd hozzátette: az egyetlen hasonlóság közte és Orbán Viktor között, hogy mindketten Soros-ösztöndíjasok.

A Fidesz szerint lebuktak: a politikai tüntetés szervezői saját magukat leplezték le, hiszen a "szabad Gyönygyöspatáért" meghirdetetett demonstrációra Gyöngyöspatáról nem egész egy busznyi ember érkezett. Ez azt jelenti, hogy a gyöngyöspataiak 98 százaléka nemet mondott erre a politikai akcióra - mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője vasárnap a kormány Facebook-oldalán elérhető videóban. Szerinte világossá vált, hogy a "Soros György által támogatott szervezetek" nem akarnak békés együttélést magyarok és cigányok között, és nem akarnak tisztességes, jó és igazságos válaszokat a meglévő problémákra. Az ő "receptjük" - emelte ki -, hogy először tudatosan gerjesztenek egy konfliktust, majd "harcba szólítják" a cigányságot a többségi társadalommal szemben.

©
©
©
©
©
©
©
©
©
©
©
©
©

Az ügy januárban robbant ki, amikor Orbán Viktor miniszterelnök évindító sajtótájékoztatóján a gyöngyöspatai iskolákban szegregált oktatást elszenvedő romáknak megítélt bírósági kártérítést munka nélkül szerzett pénznek nevezte, amelyet egy „etnikailag meghatározó csoport tagjai” kapnak.

Ennek előzménye, hogy tömegesen kell pénzeket kifizetnie az államnak, mert a másodfokú bíróság szegregáció miatt összesen 100 millió forintot ítélt meg több mint hatvan egykori gyöngyöspatai diáknak, azonban az állam fellebbezett.

A kormány végül úgy döntött, hogy felülvizsgálja a kártérítéses rendszert és a továbbiakban felfüggeszti a kártérítések kifizetését is. Azóta már többen, többféleképpen magyarázták a döntést, Rétvári Bence államtitkár például azt mondta, hogy a kormány azért nem fizet a roma családoknak, mert a pénz „nagyon gyorsan elmehet”, miközben a képzés, amivel természetben kárpótolna a kormány egy életre szól.

Az ügyben nemzeti konzultációt is indít a kormány, egy szombati Facebook-videóban Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, milyen kérdéseket terveznek megvitatni a gyöngyöspatai kártérítés nyomán. Mint a videóban mondja, az egyik kérdés arra vonatkozik majd, igazságos-e a kártérítés? A másik kérdése pedig, ha megítélik a kártérítést, akkor miként teljesítsék azt?

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Emlékeznek arra, amikor Orbán azt mondta, hogy a Fidesz semmiképp sem lesz párt?

Emlékeznek arra, amikor Orbán azt mondta, hogy a Fidesz semmiképp sem lesz párt?

Ma 50 éves Miles Davis korszakalkotó lemeze

Ma 50 éves Miles Davis korszakalkotó lemeze

"A védőfelszerelésünk a saját fehér köpeny" – egy kisvárosi háziorvos koronavírus idején

"A védőfelszerelésünk a saját fehér köpeny" – egy kisvárosi háziorvos koronavírus idején