Tetszett a cikk?

Pénteken tartották az előkészítő ülést az LMP-s politikus ügyében. Hivatali visszaéléssel vádolják.

Demeter Márta akár három évet is kaphat, de ha elismerte volna a terhére rótt bűncselekményt, 2 millió forint pénzbüntetéssel is megúszhatta volna. Az LMP képviselője ellen tavaly emeltek vádat, hivatali visszaélés miatt. Ügyében pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróságon zajlott az előkészítő ülés, ahol az LMP több jelenlegi és korábbi politikusa is megjelent, köztük Szél Bernadett, Keresztes László Lóránt, Szabó Tímea, Schmuck Erzsébet és Kendernay János. De több más ellenzéki párt képviselője is megjelent.

Demeter az előkészítő ülésen nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, ügyvédje, Zamecsnik Péter pedig arra kérte a bíróságot, szerezze be az összes bizonyítékot, ami Demeter rendelkezésére is állt korábban.

Zamecsnik hozzátette, azt kérik, szerezzék be a pilóták hajózási naplóját, és a Hungarocontrol vagy a katonai légügyi hivatalhoz benyújtott eredeti repülési terveket. Továbbá csatolják be azt az írásbeli jegyzőkönyvet is, ahol felhívták a figyelmét arra, hogy milyen titkokat nem hozhat nyilvánosságra.

Demeter is elmondta véleményét a vádiratról, röviden úgy fogalmazott:

megalapozatlannak tartom.

Szerinte helytelen ezt úgy beállítani, mint hivatali visszaélés. Úgy véli, teljesen valótlan állítás a vádiratban, hogy nem nyilvános adatot hozott nyilvánosságra, képviselői jogosítványaival pedig nem élt vissza.

Csak a munkámat végeztem – tette hozzá.

A Központi Nyomozó Főügyészség novemberben emelt vádat Demeter ellen, aki 2018 őszén az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként írásbeli kérdésekkel fordult miniszterekhez, azt tudakolva, hogy miért utaztatták törvénytelenül Orbán Viktor kormányfő lányát a honvédség Airbusával, majd minderről a közösségi oldalán is beszámolt.

Kiderült azonban, hogy ilyen nem történt, valójában egy Orbán vezetéknevű magyar katona és családja tartózkodott a repülőgépen, engedéllyel. A Fidesz az eset után feljelentette az LMP-s képviselőt, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult.

Utóbbi megállapította, hogy a Demeter által megtekintett honvédségi iratokban a névazonosságon kívül semmilyen más olyan tény vagy körülmény nem szerepel, amiből arra lehetne következtetni, amire a politikus jutott. A hatóság arra is kitért, hogy a nyilvánosságra került adatok megismeréséhez való jogot számos törvény korlátozza.

Az ügy folyományaként a házelnök javaslatára a parlament felmentette Demeter Mártát bizottsági alelnöki tisztségéből és bizottsági tagságából, miután az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárása során nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg vele kapcsolatban. Az ügy kipattanása után a képviselő azt mondta, nem gondolja, hogy hibázott.

Az előkészítő ülés végén szóba került, hogy Demeter terhes, heteken belül szülni fog. Az ülés végén kitűzték a következő tárgyalási napot, ami június 10-e, szerda.

Az ülés után Keresztes László Lóránt LMP-s frakcióvezető azt mondta, ezzel az üggyel az a cél, hogy megfélemlítsék Demeter Mártát és az ellenzéket, de

nem hagyjuk magunkat.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
A U2 tízmillió eurót adományoz a járvány elleni küzdelemre Írországban

A U2 tízmillió eurót adományoz a járvány elleni küzdelemre Írországban

Tapsvihart kapott a 84 éves nagypapa, aki legyőzte a koronavírust

Tapsvihart kapott a 84 éves nagypapa, aki legyőzte a koronavírust

Letesztelték, meglepően tisztán jár a VW 422 lóerős dízelmotorja

Letesztelték, meglepően tisztán jár a VW 422 lóerős dízelmotorja