szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A két településről egy-egy igazolt esetet jelentettek. Mindkét beteget kórházban ápolják.

Gyál polgármestere a Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy a településén is találtak igazolt koronavírusos esetet. Pápai Mihály elmondása szerint a COVID-19 betegség kórokozóját egy tüdőgyulladással küzdő nő szervezetében mutatták ki, akit a múlt héten még az otthonában ápoltak, majd Budapesten kórházba vittek. Miután megállapítást nyert, hogy koronavírussal fertőzött, átkerült a Szent László kórházba, most ott kezelik.

A polgármester felvette a kapcsolatot az egészségügyi illetékesekkel, akik meglátogatják a nő családját, és megteszik a szükséges intézkedéseket.

Mindezek nyomán Pápai Mihály több, a településen élőket érintő változást jelentett be:

  • bezárnak Gyálon a bölcsődék és az óvodák, még az ügyeleti rendszert is megszüntetik.
  • nem lehet használni a játszó- és egyéb közösségi tereket. A polgármester mindenkit arra kért, ha tehetik, maradjanak otthon.
  • a város mindkét piaca (a zöldség- és a lengyelpiac) bezár határozatlan időre. Vasárnap már egyik sem nyit ki.
  • elmaradt a kitelepült véradás, de a fix véradási helyszíneken továbbra is várják a donorokat.
  • a polgármesteri hivatal szerdától bezár, ügyet csak online lehet intézni.
  • a 70 év fölötti lakosok telefonon és e-mailben kérhetnek segítséget a gyógyszer- és élelmiszerbeszerzésben (+06204826888, alapszolg@kertvarosszockp.hu).

A polgármester azt is kérte a gyáliaktól, hogy ha mégis az utcára, vagy vásárolni mennek, tartsanak egymástól legalább két méter távolságot, és kerüljék a gyülekezést. Ha lehet, a családi összejöveteleket se tartsák meg.

A városban házi karanténban van egy házaspár, róluk Pápai azt mondta, tünetmentesek, jól vannak.

Kedden kora délután a monori önkormányzat is jelezte, hogy a település egyik lakójának, akit március 9-én utaltak kórházba, hétfőn pozitív lett a koronavírus-tesztje. A vele kapcsolatba került háziorvost, Misuth Gábort járványügyi megfigyelésre helyezték március 23-ig, ezért legkorábban március 24-től rendel újra. A közlés szerint az orvos jól van, tünetmentes, ezért az általa ellátott betegeket "nem szükséges járványügyi megfigyelés alá helyezni a járási tiszti főorvos által küldött tájékoztató szerint".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!