Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nem tudjuk, hány koronavírus-fertőzött van, de 167-nél jóval több – mondta Orbán. Müller Cecília tisztifőorvos azt mondta, exponenciális növekedésnek nézünk elé. A miniszterelnök újabb gazdaságvédelmi lépéseket jelentett be.
Az eddig megszokottól eltérően hétfőn délelőtt 11 órától tartja napi tájékoztatóját az Operatív Törzs, ahol részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is.
Orbán Viktor az operatív törzs hétfő reggeli megbeszélése után ismertette az ott meghozott döntéseket. Elmondta, tizenkét napja hirdették ki a rendkívüli jogrendet, mert a tudósok azt állították, a vírusnak jelenleg nincs ellenszere, és ha lesz is, akkor is hónapokba telik, míg az mindenkihez eljut.
Várakozás helyett mi felvettük a küzdelmet.
Az egyéni fertőzésből a csoportosba léptünk már korábban, és Orbán úgy látja, gyorsuló ütemben jön a tömeges fertőzés időszaka.
Fontos lenne tudnunk, ténylegesen hány emberbe költözött bele a vírus, de erről csak becsléseik lehetnek. Nem tudjuk, hány koronavírus-fertőzött van, de 167-nél jóval több – fogalmazott.
Erre matematikusokat, virológusokat kért fel, de túl tág becslést adtak neki.
A 167 igazolt fertőzött közül
Szorítunk azért, hogy meggyógyuljanak. Meggyógyulhatnak.
A 7 elhunytról azt mondta, együttérez a családjukkal, majd hozzátette, a halálos áldozatok súlyos betegségekben (szív- és érrendszeri megbetegedések, daganatos betegségek többek között) szenvedtek.
Az egészségügyi készletekről azt mondta Orbán
A kórházi emberi erőforrásokat is felsorolta Orbán:
A hétfőn hozott döntések szerint:
keddtől minden intenzív ágy mellett dolgozó speciális maszkot kap, a nem intenzív ágy mellett dolgozók sebészi maszkot kapnak. Akit vírusgyanúval hoznak be, azonnal sebészi maszkot kap.
A védekezés hosszú lesz, eszközökre is hosszú időn keresztül lesz szükség – mondta.
A rendőri erőkről azt mondta, 65 év alatti egyenruhás, akik bevethetőek rendfenntartásra:
Egyéb bevethető emberek, akiknek fegyverük nincs, de gyakorlatuk igen:
A katonák számait is ismertette. 23 950 hivatásos katona, 9381 tartalékos, valamint több mint tízezer olyan katona, akik öt éven belül szereltek le.
A gazdasági védekezésről azt mondta, már bejelentett egy csomagot korábban, hétfőn pedig újabb döntéseket hoztak.
A szabályozás részleteit egy kormányrendelet tartalmazza majd, ezt ma estére ígérte Orbán.
Talpra fogunk állni – mondta. Nehéz lesz az előttünk álló időszak. Olyan feladat előtt állunk, amit egyedül senki sem tud megoldani, mindenkinek hozzá kell tennie a magáét.
Összefogásra buzdított, mert emberéletek múlhatnak ezen.
Orbán tájékoztatása után Müller Cecília országos tisztifőorvos kapott szót.
Exponenciális növekedésnek nézünk elé – mondta.
Szerinte már a héten áttérhetünk a tömeges megbetegedések időszakába. “Nincs olyan megye, ahol ne találtunk volna fertőzött, beazonosított személyt.” Ő is elmondta, az elhunytak más krónikus betegségben is szenvedtek. Hozzátette, kevesebb embert, közte kevesebb idős embert lát az utcán, amit mindenkinek megköszönt.
Lakatos Tibor rendőrezredes a határhelyzetről beszélt. Egyik átkelőnél sincs nagyobb torlódás vagy fennakadás. 188 magyar van karanténban Európában, 187 Ausztriában, 1 Németországban. Európán kívül 30-an vannak.
Indokolt-e a kijárási tilalom? Kérdezte több sajtóorgánum, közte a hvg.hu is. A törzs folyamatosan monitorozza a helyzetet, mondta Lakatos, mérlegelik a fennálló helyzetet, de konkrétumot nem mondott. A polgári helyzetről azt mondta – ott a polgármester részleges kijárási tilalmat vezetett be –, veszélyhelyzetben a polgármesternek különleges jogkörei vannak, de javasolt a szakemberekkel történő egyeztetés az intézkedések meghozatala előtt.
Portálunk megkérdezte, igaz-e, hogy a Honvédkórházban átálltak sürgősségi ellátásra. Minden kórház alkalmassá teszi magát többletfeladatok ellátására és növeli kapacitásait – válaszolta Müller.
Megkérdeztük azt is, hogy a lakosság hány százaléka fertőződhet meg a betegséggel. Azt mondják, a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, ezért arra voltunk kíváncsiak, hogy mi az az esetszám, amelynél elmondható, hogy a járvány immár tömeges. Nem az esetszám az egyetlen tényező, mondta Müller, de pontos számot nem tudott mondani. Szakemberek próbálják modellezni ezt, de sok a találgatás – fűzte hozzá.
A hvg.hu szerkesztőségéből az alábbi kérdéseket juttattuk el a törzsnek még a tájékoztató előtt:
Hétfő reggel a koronavírusról tájékoztató oldalon azt közölték, hogy egy nap alatt 36 újabb embernél igazolták a koronavírust, ezzel 167-re nőtt a fertőzöttek száma, valamint elhunyt egy idős beteg, amivel hétre nőtt a járványban életüket vesztettek száma. Ezek mellett 16 gyógyultat tartanak számon, 101 ember van karanténban és 5515 tesztet végeztek el.
Hétfői hír, hogy megérkezett az első, orvosi eszközöket szállító gép Kínából. 11 tonnányi egészségügyi segédeszköz, 30 050 darab védőruha és 82 000 darab orvosi maszk érkezett Magyarországra.
A hvg.hu koronavírusról szóló percről percre tudósítását a hétfői napon IDE kattintva éri el.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.