A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
Összesen 722 felnőtt és 7 gyermek szorul kórházi kezelésre Magyarországon a koronavírus miatt. Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatója.
Csütörtök reggel azt közölték, hogy:
Müller Cecília a friss számok ismertetésével kezdte. Több mint 38 ezer vizsgálatot végeztek már a laborokban, növekszik a gyógyultak száma is – emelte ki.
Az összes fertőzött 35 százaléka 70 évnél idősebb korosztályból kerül ki, 30 százalékuk 50-69 éves, 23 százalék 30-49 éves, 10 százalék a 15-29-es korosztályból kerül ki, mindössze 2 százalék 14 év alatti.
A kórházi kezeltekről azt mondta: 722 felnőttet, 7 gyermeket ápolnak kórházban. 60-an vannak lélegeztetőgépen.
A kórházi ágyak felszabadításáról Müller azt mondta, a cél az, hogy ha szükség lesz rá, mindenkinek jusson kórházi ágy és ellátás. De a járvány még nem robbant Magyarországon, nincsenek gócpontok. Az egyetlen góc a Pesti úti idősotthon – mondta.
11 idősotthonban vannak koronavírusos betegek. A legtöbb fertőzött a Pesti úti és Rózsa utcai otthonban van, ez utóbbi intézményben 80 fertőzöttről tudni. A többi intézményben 20, de inkább 10 alatti a fertőzésszám. Zajlik az idősotthonok vizsgálata, ami minden intézményre kiterjed, a fenntartótól függetlenül. Az idősotthonok lakóit úgy engedik vissza a kórházakból, ha két, egymástól 48 óra különbséggel elvégzett tesztje is negatív. Azonban ha valaki jó állapotot mutat, és az ágyra szüksége van a kórháznak, ennek hiányában is elengedhetik, azonban ekkor két hét karanténba kerül a kórházból elbocsátott beteg. Ennek betartása az intézmény felelőssége. Az elkülönítés vonatkozik azokra is, akik más betegség, sérülés miatt kerültek kórházba, majd onnan vissza a szociális intézménybe.
Müller előtt Kiss Róbert rendőr arról beszélt, hogy a 11 kiutasított irániból egy ember eltűnt, a hatóságok azonban elfogták, és őrizetbe vették. Beszámolt arról is, hogy Szombathelyen tömegesen szegték meg a kijárási korlátozásokat, miután tűz ütött ki a városban. Csaknem 300 autó tűnt fel a környéken, több száz ember gyűlt össze.
Elmondta azt is, hogy több tucat kórházba szállítanak ki a járvány elleni védekezéshez szükséges felszereléseket. Azonban több kórházban loptak el eszközöket, ezzel összefüggésben három eljárást indítottak.
Vizsgálják, hogy a Pesti úti otthonban folyamatos volt-e az orvosi ellátás? Igen.
Középkorú, rendszeresen sportoló embereket mennyire érint ez? Érint, de nem jellemző szerencsére – mondta Müller.
Az átlagos lappangási idő 5-6 nap, a maximális óvatosságra törekedve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állapította meg a 14 napos karantén, amely után valószínűleg már nem jelenik meg a betegség, de vannak extrém, ettől eltérő esetek.
Sikerült időben bevezetni a járványügyi intézkedéseket, ezért ilyen alacsony az új megbetegedések száma – mondta Müller. Ehhez hozzájárulhat a lakosság szabályokat betartó viselkedése is.
Megjelent a vírus a hajléktalanszállókon is. Szerdán egy fővárosi hajléktalanszállóból szállítottak be koronavírus-gyanús betegeket a kórházba. Az érintett helyen kontaktkutatásba kezdtek, fertőtlenítettek. Az intézményvezetővel is felvették a kapcsolatot, szerinte egy tömeges beengedés során juthatott be a vírus az intézménybe.
Több egészségügyi intézmény kapott felmentést a járványügyi intézkedések alól, például az Országos Onkológiai Intézet is. Müller szerint azért, mert ezeken a helyeken speciális feladatokat látnak el, sérülékeny betegeket ápolnak, óvni kell őket.
Javítóintézetekben, vagy egyéb gyermekeket ellátó szociális intézményben van koronavírusos beteg? Nincs. Se gyermek, se dolgozó.
Nyitnak a szoláriumok. Müller szerint itt nem torlódnak fel az emberek, időpontra mennek, ráadásul a szolgáltatást nyújtó helyek nyitva lehetnek. Továbbá: a fertőtlenítések miatt nincs kiemelt kockázat.
A tájékoztató előtt ezeket a kérdéseket küldtük el:
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.