A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
Ezen a hétvégén az önkormányzatok még szigoríthatnak.
Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak azok a változások a koronavírus elleni védekezésben, amelyeket szerda este jelentett be a miniszterelnök – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1-en.
Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy az ellenőrzések továbbra is folytatódnak, a mostani hosszú hétvégén pedig a településvezetőknek még lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek.
Az államtitkár szavai szerint május 4-e fordulópont lehet, nemcsak azért, mert új szakaszába lép a védekezés, hanem azért is, mert az élet újraindítása "mindannyiunk által vágyott", a magyar gazdaság szempontjából is fontos lépés.
A konkrét szabályokat a következő egy-két napban közlik, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ismertet részleteket csütörtökön – tette hozzá Kovács Zoltán.
Az éttermek és a strandok kinyithatnak, Budapesten marad a korlátozás
A Facebookon jelentette be a miniszterelnök, hogyan változik a kijárási korlátozás.
Arról is beszélt, hogy Budapest egésze és az agglomeráció egyes részei számítanak a járvány gócpontjának, a fertőzések nagyjából 60 százalékát regisztrálták ott. Ezért is indokolt, hogy a védekezés második szakaszában elválasszák egymástól a leginkább fertőzött területre és a vidéki Magyarországra vonatkozó szabályokat.
Kovács jelezte, hogy az élet újraindításával növekedhet a fertőzöttek száma, aztán megismételte a miniszterelnök szavait, aki szerint az egészségügyi ellátórendszer mostanra felkészült arra, hogy akár betegek tömegeit is ellássa.
Hangsúlyozta: ha a betegek számában, vagy a fertőzés terjedésében bármilyen változás állna be, felülírhatják a szabályokat. Nemcsak kéthetente, hanem naponta, óráról órára figyelemmel kísérik a számok és a helyzet változását – magyarázta.
Az államtitkár szerint Nyugat-Európa egyes országaiban késve hozták meg a védekező intézkedéseket. A Magyarországon bevezetett korlátozások azért lehettek enyhébbek, mert kellő időben hozták meg a szükséges intézkedéseket, így sikerült kontroll alatt tartani a betegség terjedését.
Ahogy megírtuk, Orbán Viktor szerda este jelentette be a közösségioldalán, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép. Az idősek és a legfertőzöttebb területen élők feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani, így Budapesten és környékén a kijárási korlátozások érvényben maradnak. Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.