A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Szegedi Tudományegyetem munkatársai azt vizsgálják, hogyan reagál a lakosság a korlátozó intézkedésekre.
Március 22-e óta több mint 350 ezren töltötték ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai által összeállított, a covid.sed.hu címen elérhető kérdőívet, amelynek válaszaiból a koronavírus várható terjedését próbálják prognosztizálni. A felmérés kérdései arra vonatkoznak, hogyan reagál a lakosság a járvány miatt hozott intézkedésekre, felhívásokra.
Gyimóthy Tibor, a kutatás szoftveres hátterét irányító professzora az MTI-nek elmondta: az előző nap tevékenységeire vonatkozó kérdésekre adott válaszok alapján gyorsan kiderül, hogy a korlátozó intézkedések enyhítése milyen hatása van a kapcsolatokra, az otthoni munkavégzésre, hány ember mennyi időt tölt az otthonán kívül, ezekből pedig lehet következtetni arra, mi várható a járvány erősödése vagy gyengülése esetén.
A kutatás eddigi adatait bemutató háttéranyag szerint
a járvány első szakaszban az otthonról dolgozók és az egyetemi hallgatók mozdultak ki legkevesebbet, míg a munkájukat lakásuktól távol végzők a legtöbbet. A családosok ugyanannyi időt töltöttek kint átlagban, mint a nem családosok, az otthon elhagyásával járó feladatokat többségében férfiak végezték.
A korábbiakhoz képest drámai mértékben visszaesett a szociális interakciók száma.
Az új koronavírus diagnosztizálását nagyban megnehezíti, hogy leggyakoribb tünetei megegyeznek a szezonális influenzáéval, illetve a megfázással. Április vége óta a válaszadók nagyjából 20 százaléka, közel 70 ezer ember tapasztalt magán vagy a vele egy háztartásban élőkön olyan tünetet, amely a koronavírusos megbetegedésre is jellemző.
A háttéranyag szerint a 65 év felettiek között a jóval magasabb a védőfelszerelést használók száma, mint a fiatalabbaknál.
Töltse ki ezt a kérdőívet, sokat segíthet vele a koronavírus ellen küzdő kutatóknak
A Szegedi Tudományegyetem járványmodellező csoportja is vizsgálja, hogyan védekezhetünk a koronavírus-járvány ellen. Az adatgyűjtését és a kutatók munkáját az állampolgárok is segíthetik.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.