Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy munkahelyi konfliktust torolt meg egy testvérpár a kollégáján.
Az ügyészség vádat emelt egy testvérpár ellen, akik egyik kollégájukat egy sérelemért majdnem megölték.
A vád szerint a fiatalabb gyanúsított a munka közben összeveszett a kollégájával, ezt elpanaszolta bátyjának, és kérte, hogy védje meg őt. Emiatt 2018 szeptemberének egyik reggelén az idősebb gyanúsított magához vett egy egykaros súlyzórudat, amelynek egyik végére három körmös anyát csavaroztak fel, így az buzogányszerű ütőeszközként szolgált, és a testvérpár úgy indult munkába, hogy előtte a munkatársukat megverik.
Az ügyészség közleménye szerint a testvérpár bevárta a szintén munkába induló férfit a lakóhelye közelében, majd odaléptek hozzá, és az idősebbik trágár szavak mellett arcon ütötte ököllel. Ezután a "buzogánnyal" több alkalommal fején, testén és lábszárán is megütötte. A fiatalabb férfi kezdetben bátorította a testvérét, majd amikor látta, hogy testvére kezd túllőni a célon már kérlelte, hogy hagyja abba a verést.
A férfi addig ütötte a kollégáját, amíg az már nem tudott felkelni, majd egy útszéli árokban a sorsára hagyták. A férfi a felsőtestén és a karjain könnyű sérüléseket szenvedett, fején, illetve arcán azonban több csontja is eltörött, ezért az ügyészség szerint közvetett életveszélyes állapot alakult ki nála.
Az ügyben az idősebb testvér ellen emberölés bűntettének kísérlete, míg a fiatalabbal szemben bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pest Megyei Főügyészség.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.