Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az Európai Parlament momentumos képviselője szerint a Médiatanácsot Orbán a saját embereivel töltötte fel.
Panasszal élt Donáth Anna az Európai Bizottságnál a Klubrádió frekvenciahasználat-meghosszabbítási kérelmének elutasítása miatt. „A médiatanács elvileg azért felelne, hogy a média kiegyensúlyozottan tájékoztasson, ne lehessen hamis híreket terjeszteni, és minden szereplő kötve legyen egy sajtóetikai minimumhoz” – írja közösségi oldalán a képviselő. Szerinte ennek a kötelességének a tanács nem tesz eleget, így pénteken a Magyar Újságírók Országos Szövetségével közösen panaszolta be őket.
Donáth posztjában emlékeztet arra, hogy a kormányhoz köthető személyek „bezárták a Népszabadságot, elfoglalták a Magyar Nemzetet, az Origót, és most legutoljára az Indexet is”. Pártja, a Momentum volt az, aki július 24-én szolidaritási tüntetést szervezett az Index aznap felmondó szerkesztősége mellett.
Az üggyel kapcsolatban a hvg360 készített interjút a Klubrádió elnökével, Arató Andrással.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.