szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Annál is komolyabb járványhelyzetre készül a kormány, mint amire novemberben utaltak.

Koronavírus - a második hullám, a második lezárás
A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter az InfoRádióban arról beszélt, december 10. környékén 27-30 ezer koronavírusos beteg lehet kórházban, ezen felül 5 ezer fertőzöttet kezelhetnek intenzív osztályon.

Eszerint a számok rosszabbak annál, mint amit Orbán Viktor miniszterelnök mondott még november 6-án a Kossuth Rádióban. Akkor Orbán ugyanúgy a december 10-et említve arról beszélt, az előttük lévő számítások szerint 30-32 ezer ember lehet kórházban, közülük 4480 igényelhet intenzív ellátást.

Ha bármelyiküknek is igaza lesz, az a mostani helyzet drámai romlását jelenti, mivel a koronavírus-tájékoztató oldal szerint hétfőn 582-en voltak lélegeztetőgépen, intenzív ágyon, és Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az operatív törzs ülése után azt mondta,

covidos betegek ellátására alkalmas szabad kórházi ágyból 13 049, intenzív ágyból pedig 1634 van.

Orbán: 1634 intenzív ágy áll a koronavírusos betegek rendelkezésére

Az intenzív osztályokon háromszor annyi hely van, mint amennyire most szükség van a miniszterelnök szerint.

Azt, hogy az 1634 ágyból hogy csinálnak három hét alatt 4,5-5 ezret, Orbán nem részletezte.

A friss statisztika

Kásler arról is beszélt, a kórházban fekvők kezelésére "oki terápia" - vagyis olyan gyógyszer, ami magát a vírust pusztítaná el - továbbra sincs, de egyes készítmények enyhítik a tüneteket és gyorsítják a gyógyulást. Itthon első pillanattól használták a favipiravirt, a remdesivirt, a trombózis megelőzését szolgáló heparinterápiát illetve a szteroidokat. Ezen tavasz óta nem kellett változtatni, de az ismeretek bővülésével igazítottak a kezelésen.

A koronavírus elleni vakcináról Kásler azt mondta, vannak köztük "reményteljes versenyzők", de sok még a nyitott kérdés, például hogy milyen hatékonyak ezek a szerek. A miniszter mindenesetre abban bízik, limitált számban még idén elkezdődhet az oltás Európában. Közölte, itthon teljes mértékben ellenőrzik majd az oltóanyagokat, ami kiterjed a hatékonyságára és a mellékhatásokra.

Beszélt arról is, ha lesz oltás, prioritást élveznek az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók, az idősek, illetve azok a rendvédelmi és közigazgatási dolgozók, akik közvetlen kapcsolatba kerülhetnek fertőzöttekkel. Utánuk következnek a fokozott veszélyt jelentő krónikus betegséggel küzdő 18-59 évesek.

A vakcináció megkezdése nem jelenti azt, hogy a járványügyi szabályokból azonnal lehet engedni

- hűtötte le a kedélyeket Kásler.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Itthon

Orbán: November 21-én 2240 intenzív ágy kell, decemberben 4480, ez a teljesítőképesség határa

A nem sürgős műtétek elhalasztásáról órákon belül dönthetnek – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Az általa ismertetett előrejelzés alapján három hét alatt megduplázódik az intenzív osztályon kezeltek száma, kórházban a jelenlegi 5 ezer helyett 30-32 ezer koronavírusos ember lehet december közepén.

Cser-Palkovics: Nem a Fideszre és nem Orbán Viktorra tettem esküt

Cser-Palkovics: Nem a Fideszre és nem Orbán Viktorra tettem esküt

Kipróbáltuk az eddigi leglátványosabb Pókember-játékot, csak úgy hasít a PS5-ön

Kipróbáltuk az eddigi leglátványosabb Pókember-játékot, csak úgy hasít a PS5-ön

500 millió éve élt ősrákra bukkantak Kínában, igen furcsán néz ki

500 millió éve élt ősrákra bukkantak Kínában, igen furcsán néz ki