Csaknem hat évvel az országgyűlési képviselők egynegyede által benyújtott beadvány beérkezése után, az Alkotmábnybíróság most kimondta: sem az Alaptörvénybe, se nemzetközi szerződésbe nem ütközik a Paks II. atomerőmű-építésről szóló törvényben előírt 30 éves titkosítás. A testület a témával foglalkozó ötödik ülésén döntötte ezt el, de úgy, hogy egyszer több mint három, egyszer majdnem két évre félretette az ügyet.

A 2015-ben elfogadott törvény az üzleti és műszaki, valamint a döntések megalapozását szolgáló adatokat minősítette titkossá. Később ezt úgy szűkítették, hogy ez akkor érvényes, ha a nyilvánosság nemzetbiztonsági érdeket, illetve szellemi tulajdonhoz fűződő jogot sértene. A jogszabályt rögtön tiltakozás fogadta, de a kormány nem engedett.

A lényegen az se változtatott, hogy egy bírói ítélet elrendelte 11 környezetvédelmi hatástanulmány kiadását. Többek között a HVG is pert indított a szerződések megismerésére, 2019-ben meg is nyerte, de számos részt kitakartak, a mellékleteket pedig eleve nem adták ki.  A Magyar Villamos Művek (MVM) közzétette a szerződésből, amit muszáj volt, de az akkor megadott link ma már nem él.

Az ellenzéki képviselők panaszának lényege az volt, hogy a tilalom minden adatra vonatkozik, anélkül, hogy a korlátozás indokoltságának felülvizsgálatát meghatározott időközönként előírná, és így a bírósághoz fordulás joga formálissá válik, mert a bíróság nem bírálhatja felül az adatkezelő álláspontját.

Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese (még Székely László és Szabó Marcel, az utóbbi most mint alkotmánybíró ezért nem is vett részt a döntésben) aránytalan sérelemnek nevezte a nyilvánosság korlátozását, amely „kizárja a jelen nemzedék társadalmi részvételének lehetőségét, ellehetetleníti a döntés során a jövő nemzedékek érdekeinek többoldalú becsatornázását”. Óvatos kritikával élt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amely szerint a harmincéves korlátozási időszak nem zárja ki, hogy az adatkezelő saját döntése szerint közzétegyen olyan adatokat, amelyek nyilvánosságra hozatala nem sért nemzetbiztonsági érdeket, vagy szellemi alkotáshoz fűződő jogot.

Ezzel szemben Trócsányi László akkori igazságügyi miniszter kijelentette: a beruházás – jellege miatt – az állam külső és belső biztonságát, valamint energiaellátásának garantálását rendkívül nagymértékben érinti, ami bizonyos adatok esetében indokolja a nyilvánosság-korlátozást.

Az Alkotmánybíróság a pró és kontra érveket megismerve kifejtette: az információszabadság kiemelt fontosságú, de nem abszolút, vagyis nem korlátozhatatlan alapjog. A törvényben szereplő nyilvánosság-korlátozás a magyar–orosz megállapodás alapján és a beruházás jellege miatt, az üzleti és műszaki adatok védelme érdekében „felértékelődően védendő érdekek fényében igazolható, legitim célt szolgál”. Ezért elfogadható akkor is, ha túlmegy az információszabadságról szóló törvényben megengedett korlátozáson. Az alkotmánybírák többsége szerint a megtagadás jogszerűségét és indokait az adatkezelőnek bizonyítania kell, a bíróság pedig mind a megtagadás jogszerűségét, mind annak tartalmi indokoltságát vizsgálja, ha hozzá fordulnak. Vagyis a képviselők ezzel ellentétes állítása nem igaz – állapították meg. A 30 év pedig hosszú ugyan, de nem kötelező ilyen soká fenntartani a titkot, hiszen az „kizárólag akkor alkalmazható, ha ahhoz nagyobb társadalmi érdek fűződik, mint az érintett adatok nyilvánosságához”.

Mindehhez az Ab „a jogalkalmazást segítendő” alkotmányos követelményként kimondta: a 30 éves titkosítás az Orosz Kijelölt Szervezet (a Roszatom) és a Magyar Kijelölt Szervezet (az MVM Paks II. Zrt.) „alvállalkozói vonatkozásában csak akkor alkalmazható, ha azok közfeladatot ellátó szervezetnek tekintendők”.

Két alkotmánybíró, Hörcherné Marosi Ildikó és Schanda Balázs nem értett egyet a határozattal. Leszavazott véleményük szerint „a beruházás léptéke és a vele járó felelősség a társadalom bizalmát igényli, és ez csak a lehetséges legnagyobb – a biztonsági szempontokat nem veszélyeztető – nyilvánosság biztosításával érhető el.” Elfogadják, hogy lehetnek nyilvánosságra nem hozható adatok, de elég lenne azokat az általánosan érvényes szabályok szerint, külön és egyenként titkosnak minősíteni.