szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A meteorológiai szolgálat riasztást adott ki az erős széllökések miatt.

Mind országos szinten, mind pedig a fővárosban megdőlhet a napi melegrekord pénteken - írta előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A fátyolfelhőzet napközben átmenetileg nagyobb területen is megvastagodhat, de némi szűrt napsütésre - a tartósan borult északkeleti részek kivételével - szinte mindenhol számíthatunk. Kisebb eső, záporeső legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység, az Észak-Alföld, illetve a főváros tágabb környezetében valószínű, de szemerkélő eső máshol is előfordulhat.

Emellett estétől délnyugaton, nyugaton is megvastagodhat a felhőzet, és ekkor már arrafelé is előfordulhat gyenge csapadék. Sokfelé lesz erős, főleg az Észak-Dunántúlon helyenként viharos a déli, délnyugati szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 17 fok között valószínű, de elsősorban az Északi-középhegység térségében helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet. Késő estére általában 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Pénteken az Alpokalján, a Kisalföldön, illetve a Bakonyban időnként viharossá (60-75 km/h) fokozódhat a déli, délnyugati szél, estétől azonban csillapodik a légmozgás. A meteorológiai szolgálat riasztást adott ki több megyére az erős széllökések miatt.

A hétvégén azonban mozgalmasabb, több hullámban csapadékos időjárás valószínű. A halmazállapot szombaton döntően még eső lesz, vasárnap délutántól azonban egyre több helyen valószínű havas eső, majd hó.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Olivia Colman elképesztően tud örülni mások sikerének – és a saját vereségének

Olivia Colman elképesztően tud örülni mások sikerének – és a saját vereségének

Jogszerűen lőtték le az Újpesten rendőrökre támadó késelőt a vizsgálat szerint

Jogszerűen lőtték le az Újpesten rendőrökre támadó késelőt a vizsgálat szerint

Lenyűgöző videón a füstöt okádó Etna

Lenyűgöző videón a füstöt okádó Etna