Jóllehet valószínűleg vádat emelnek Fohsz Tivadar ellen, a volt XVII. kerületi fideszes alpolgármesterrel szemben zajló rendőrségi eljárásban a gyanúsítást módosították. Információnk szerint már nem tiltott pornográf felvétellel való visszaéléssel, hanem csak a felvételek birtoklásával gyanúsítják. Van különbség a kettő között, mert míg előbbit (ami a kép készítését, kínálását, átadását, hozzáférhetővé tételét) egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntetni, addig az utóbbiért, azaz a birtoklásért legfeljebb három évet kaphat az, akit a bíróság bűnösnek talál.
A módosítás alapján a volt alpolgármestert már nem gyanúsítják azzal, hogy ő készítette a felvételeket, csak azzal, hogy azok a birtokában voltak.
A hvg360 még szeptemberben tárta fel az ügy hátterét. Cikkünkből kiderült, hogy amikor a BRFK az alpolgármester nevelt lányának feljelentése alapján nyomozást indított szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények gyanúja miatt, akkor Fohsz még a XVII. kerület fideszes alpolgármestere volt.
Rejtett kamerák, szexfotók, sötét titkok - nevelt lánya vádjai nyomán lett gyanúsított a volt alpolgármester
Nevelt lánya több mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán a XVII. kerületi fideszes alpolgármestert, aki egyik pillanatról a másikra tűnt el a helyi közéletből. Úgy tudjuk, Fohsz Tivadar ellen elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy meggyanúsítsák, de mivel a szemérem elleni erőszak elévült, az eljárást megszüntették.
A szemérem elleni erőszak miatti nyomozást elévülés miatt szüntette meg a BRFK. Ugyanakkor a megszüntető határozatban az is le van írva, hogy a szemérem elleni erőszak gyanúját kizárólag a sértett tanúvallomása támasztja alá. Ez viszont azért is vitatható, mert – ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk – létezik egy hangfelvétel, amely Fohsz ellen szól, emellett pedig számtalan közvetett tanú is a nevelt lánya vallomását erősítette meg.

Fohsz annak idején nem kívánt nyilatkozni lapunknak, a Blikknek viszont a cikkünk megjelenése után azt mondta: nincs mit megbánnia, mert semmi olyat nem követett el, amivel vádolják.