A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Több mint 1000 milliárd forint állami vagyont szervezett ki a kétharmados parlamenti többség alapítványokba. Ezek részben az egyetemek fenntartói lesznek, de létrejött öt közalapítvány is. Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint ez még a NER-ben megszokott vagyonmozgáshoz képest is nagyságrendi ugrás, a rendszert pedig az örökkévalóságnak tervezték. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
Jelenleg még nem tudható, hogy fognak működni azok a vagyonkezelő alapítványok, amelyeknek a létrehozásáról a héten döntött a parlament, ám az biztos, hogy az állam elveszíti az ellenőrzést az eddig nemzeti vagyon felett - emelte ki a hvg.hu-nak Ligeti Miklós. A Transparency International jogi igazgatójával arról beszélgettünk, mekkora vagyonról van szó, működőképes struktúrát hozott-e létre a kormánytöbbség, és milyen következményekkel járhat ez a lépés.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.