A csantavéri bérgyilkos megverte a börtönben a férfit, akit a soroksári futónő megölésével vádolnak

A Blikk szerint D. Csaba januárban egy másik cellatársát is megverte.

  • hvg.hu hvg.hu
A csantavéri bérgyilkos megverte a börtönben a férfit, akit a soroksári futónő megölésével vádolnak

A Blikk ír arról, hogy hiába könyörgött a soroksári futó nő megölésével vádolt R. Szilveszter, hogy ne tegyék a nemzetközileg ismert bérgyilkossal, D. Csabával egy cellába, a börtön vezetősége úgy döntött, jól kijönnek majd egymással napi 24 órában pár négyzetméteren. Az elképzelés viszont nem jött be:

csütörtök reggel R. arról panaszkodott az ügyvédjének, hogy zárkatársa minden indok nélkül megverte.

“Egyszerűen nem értem, hogy a védencemet miért helyezték át korábbi cellatársa, M. Richárd mellől, amikor teljes békében, szinte baráti viszonyban elvoltak egymás mellett” – mondta a napilapnak R. Szilveszter védője, dr. Lichy József.

Az ügyvéd azt is mondta, hogy “valamiért mégis a változás mellett döntött az intézmény vezetője, aki D. Csaba mellé osztotta be. Szilveszter tudta, hogy baj lesz, ezt jelezte is, mégsem vették figyelembe a kérését. Állítólag azt mondták neki, majd idővel szépen összecsiszolódnak. Úgy tűnik, ez nem történt meg.”

A Blikk emlékeztet, hogy a szerb–magyar kettős állampolgárságú D. Csaba januárban egy másik cellatársát verte meg. A rab 2018-ban több késszúrással végzett egy nővel. Akkor D. ügyvédje azt mondta, védence nem bírja elviselni maga mellett az olyan férfiakat, akik nők életét oltják ki.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.